szöszke beküldött történetei

Hirtelen hatalmas dörrenés futott végig a hegygerincen… lány felnézett a dörrenés irányába, de nem volt ideje végiggondolni, mi volt az. A ló összerogyott alatta. Leugrott és meglátta a vérfoltokat a havon… vért, ami a kedves állat szügyéből csöpögött még mindig...

A lányt meghatotta az állat bizalma. Megsimogatta az orrát, és azonnal megérezte: szüksége van rá. A ló érzékenységével, figyelmével visszahozta a lányt a világba. Bár más lett, és máshogy gondolkodott, de sikerült megváltoznia, kimásznia a gödörből. Újra érzett boldogságot, meghatottságot, szeretetet…
És ma Remény meghalt...

Tudják, mi a szerelem? Amikor egy lélek közel kerül a lelkünkhöz, sőt beépül a lelkünkbe, aztán mégis továbbállni kényszeríti az értelem, és kitépi magát belőlünk. Aztán abba a fekete, lüktető lyukba belepróbáljuk az összes lehetséges embert, és csak azt látjuk, hogy az egyik itt lóg ki, a másik ott nem passzol… mert az a rés egy egyszeri és megismételhetetlen lény lenyomata…

Minden nap olvasta a horoszkópját. Nem mintha hitt volna benne, csak szeretett volna hinni. Felhúzta a szemöldökét, úgy futotta át az épp aktuális szöveget. Aztán legyintett: …Szerelem…halál, ugyan, nem megy ez ilyen könnyen. - és útnak indult.

Majd a lány elindult festeni egy félkész épületbe, a kőműves pedig kerítést rakni a kert végébe. Mindkettőjük fejében varázslatos emlékek cikáztak az előző éjszakáról, de külön-külön arra a következtetésre jutottak, hogy álmodták az egészet...

Ritkán járt haza. Fájónak, és távolinak érezte azt a világot, melyben még mindig a sugárzó jókedvet, és az állandó mozgást kötötték a nevéhez. Fájóan távolinak a srácot, aki miatt újra kellett teremtenie önmagát. Teljes átalakulása igazából csak egy célt szolgált: nehogy még egyszer megismétlődjön a rettenetes tragédia, tudniillik, hogy beleszeret valakibe...

Egy srác volt, olyan, amilyet a lányok 99%-a hites férjének és gyermekei apjának álmodik. Okos, kreatív, jóképű, ráadásul szeretett… képes volt szeretni azt az üres lényt… Tudtam, hogy ha megpróbálom vele, boldog lehetek. Tudtam, hogy a tenyerén hordozna élete végéig, mégis elküldtem, minden magyarázat nélkül… Ne kérdezd miért...

- Miért nem beszélgettek? - kérdezte a fiútól ez haverja.
- Csak - hangzott a válasz.
- Szerintem, kedvel téged…
- Lehetetlen. Idősebb nálam. Hagyj békén.
És eltelt egy újabb hét.
Most a lánytól kérdezte valaki:
- Miért kerülöd?
- Mert így akarom - fordult el a kérdezett...

- Milyen szép pár vagytok ti ketten!- Hangjában nincs bosszú, vagy sértettség, sőt a reakció sem érdekli túlzottan: választ nem várva továbbhalad.
- Hogy mi? - nevet fel a lány egy alig észrevehető szünetet követően - Ugyan! Ezt a marhaságot!
- Nahát!- vigyorodik el a fiú is- micsoda képtelen ötlet!
Kórusban kacagnak, de nem néznek egymásra...

Így ért Cica a tanári szobához. Mivel káromkodásának utolsó foszlányai – ordításból kifolyólag- még a szomszéd házban is hallhatóak voltak, a kedves tanárok körében már nem nulláról, hanem legalább mínusz ezerről indult a lány jellemrajza, aki a komolyan feltett „Itt fogunk lakni?” kérdéssel még egy ezrest ugrott lefelé. Ennek köszönhetően a nénik még azt is bizalmasan elárulták neki, hogy mindössze két doboz mosóporral fizettek az 5 csillagos förtelemért. A lánynak, mivel az elmúlt nap...