Ecce Homo! 2.

Továbbra sem mutatott azonban semmiféle érzelmet, vagy legalábbis igyekezett tökéletesen nyugodt maradni. Tekintete végigsiklott az asztalnál ülőkön, mintha csak felületesen végigszemlélné egy előadás résztvevőit. Azonban volt egy olyan gyanúja, hogy ennek az előadásnak ő lesz a témája. Róla beszélgettek ott kint, amikor még a sötétben volt bezárva. Most pedig itt ül egy csomó szaktekintély között, akiknek tudományos képzettségéhez semmi kétség nem férhetett, mégsem értette az egészet. A selyem nyakkendős alak kivárt. Várta talán, hogy mi lesz a reakciója, vagy kérdéseket intéz majd hozzá, esetleg a teremben helyet foglaló orvosokhoz, Will azonban nem tette.

- Gondolom, felmerül Önben a kérdés, hogy miért van most közöttünk, Mr Wyatt. Természetesen meg fogja tudni, mindent a maga idejében. Javaslom azonban előtte fürödjön meg és egy alkalmasabb ruhadarabot öltsön magára.- a terembe a rejtek ajtón egy karcsú, szőke lány lépett be. Halványkék tunikát viselt, karján törölköző volt átvetve. Fulton a lány felé biccentett a fejével majd folytatta- Stephanie megmutatja a fürdőt, ahol talál majd a gardróbban megfelelő öltözéket a maga számára, utána pedig szeretettel várjuk vissza.- baráti hangon beszélt hozzá, mintha csak vendégségbe hívta volna, ahol a házigazda szerepét töltötte be. Williamat egyre jobban nyugtalanította a helyzet, de tudta, hogy engedelmeskednie kell, még akkor is ha ilyen szívélyesen kérik rá. Elvégre- gondolta- nem önszántából van ezen a helyen. Sőt valójában azt sem tudta hol van és egyáltalán, hogyan került ide. Még mindig ekörül jártak a gondolatai, amikor a fürdőben megnyitotta a vizet és aláállt. A frissítő fürdő némileg feloldotta benne a feszültséget és kellemes érzés járta át mindenét. A vért is lemosta magáról, ami úgy tűnt nem a sajátja lehetett, mivel külső sérülést nem látott a testén fürdés közben. Ez ismét csak nyugtalansággal töltötte el. Vajon mi történhetett abban a pár órában ami kiesett az emlékezetéből? Tett valami olyasmit, amit később esetleg megbánhat?
A gardróbban kifogástalanul kikeményített fehér ing várta, egy mattfekete öltönnyel és egy haloványkék nyakkendővel, ami éppen olyan volt, mint Stephanie ruhája. Amikor kilépett a fürdőből a szőke lány elmosolyodott és elismerően bólintott

- Tökéletesen néz ki Mr Wyatt.- kellemesen csilingelő volt a hangja, szinte táncolt az ember bőrén, és amikor belenézett a lehetetlenül kék szemekbe Will megbabonázva meredt rá. A lány tökéletes volt. Egy pillanatra képes volt feledtetni vele Giselle melegbarna szemeit és nem létezett a világon semmi más csak Stephanie tekintete, belemerült akár a végtelen óceánba, ám az óceán kékje melengető volt, simogatóan ölelő.
- Jöjjön, visszakísérem!- mosolygott a lány, és hozzáért a férfi kezéhez. Áramütésszerű volt az érintés és a férfi kábultan próbálta megfogni a lány kezét. Közel lépett hozzá és a fülébe súgta
- Maga annyira…annyira gyönyörű…az örökkévalóságba kívánkozik- lehelte egészen közel hajolva a lányhoz, érezni akarta még a lélegzetvételét is
- Már ott vagyok, Mr Wyatt, akárcsak Ön.- a mondata nem volt szokványos, de William annyira a lány hatása alatt volt, hogy talán fel sem fogta mit is mondott valójában. Szinte öntudatlanul követte őt vissza a terembe. Amikor beléptek szinte pillanatok alatt megszűnt a varázslat és a férfi fejét megrázva csak vaksin tekingetett körbe, majd a lányra pillantott és nem értette annak kacéran hamiskás mosolyát.
- Ó kérem Stephanie, ne csinálja ezt Mr Wyattal. Még nem tudja….- mondta Fulton és felállva az asztaltól a lányhoz lépett és minden előzmény nélkül magához ragadta és hevesen megcsókolta. William szájtátva figyelte a heves csókjelenetet és végképp összezavarodott.
- Remélem, ennyi elég lesz az érzelmekből, kedvesem. Most menjen vissza a szobájába, majd szólunk, ha szükség lesz önre ismét.- amilyen hirtelen ragadta magához, olyan hirtelen engedte el a lányt Fulton és indult vissza az asztalhoz a helyére. Stephanie arca tökéletesen érzelemmentes maradt, mintha az előző csók csak felületesen érintette volna, igaz Will egyáltalán nem is értette és úgy tűnt az asztalnál ülő számára csupán egy érdekesnek tetsző film apró momentumára hasonlított.

Stephanie kisétált a szobából, Fulton pedig intett Williamnek, hogy az asztalfő másik oldalán foglaljon helyet közöttük. Nem volt mit tenni, teljesítette a kérést és leült a székre, észre sem vette, hogy karját éppen olyan pozícióba fűzte össze a lapján, ahogyan azt a többiek tették.
- A Csoport nevű tudományos kutatószervezetet az édesapám alapította a múlt század végén. Akkoriban kezdett gyerekcipőben járni a sejtkutatás és kilépni a sötétségből az örökléstan kutatása.- mintha egy mesének kezdett volna neki, Fulton nyugodt hangon, minden szóra nagy súlyt fektetve fűzte a mondandóját- Eredeti célja mindenek előtt a gyógyítás volt, a sejtátültetés módszerével, nagy hangsúlyt helyezve az őssejtekre. Ez természetesen az idők folyamán megváltozott és mondhatnám néhány tudósnak hála valami egészen másfajta irányba mozdult el. Sajnos olyan területre tévedtünk, amelyet a laikusok szeretnek „isten-szindróma”-ként emlegetni, és legtöbbször sarlatánoknak kikiáltani azt, akik hasonló módszerekkel végeznek kísérleteket. Eleinte mi is egereken kezdtük, később magasabb rendű állatokon, mint például a majmok, amikor jöttek az állatvédő szervezetek és tiltakozni kezdtek. Így aztán, kerülve az esetleges konfliktusok kialakulását, és azért, hogy az akkorra elért eredményeket meg tudjuk őrizni és tovább tudjuk fejleszteni látszólag megszűnt létezni a szervezet.

Hivatalosan felszámoltuk a Csoportot és rákényszerültünk arra, hogy a háttérben folytassuk tovább a munkát. Bevallom, néha olyan módszerekhez kell folyamodnunk, amelyek nem mindig elfogadhatóak a számunkra. De nincs mit tenni. A cél bizony szentesíti az eszközt, még akkor is, ha ez közhelyesen hangzik. Parancsol esetleg valami frissítőt, Mr Wyatt?- kérdezte hirtelen, mire Will csak nemet intett a fejével. Mihamarabb a végére akart érni ennek a mesének a felesleges körítések nem igazán érdekelték, csak az, hogy vele mi a céljuk. Mi az oka annak, hogy ilyen módon fogva tartják. Fulton némán vette tudomásul a választ, majd folytatta- Gondolom mindez nem igazán érdekfeszítő az ön számára, mégis el kellett mondanom, hogy értse semmiféle rossz szándék nem vezetett bennünket, még akkor sem ha a módszereink kívánni valót hagynak maguk után.

Gondolom, megérti, hogy nem szeretnénk, ha bármi kiszivárogna rólunk, hiszen hivatalosan nem is létezünk. Mégis ott vagyunk mindenhol, a világ szinte minden pontján vannak embereink, minden társadalmi rétegben, a legszegényebbtől, egészen a legbefolyásosabb és leggazdagabb rétegekig. Nyugodtan kijelenthetem azt, hogy szépen lassan átvehetjük a „Polip” megnevezést az olasz maffiától.- halványan elmosolyodott a saját tréfáján, úgy tűnt, hogy önmagát roppant humoros embernek tartja, ám az is kitűnt, hogy teremben ezzel kizárólag egyedül is maradt.- Nos, William, akkor rátérek a lényegre: pár évvel ezelőtt Ön kapcsolatba lépett az egyik emberünkkel. Akkor mint pénzes befektető jött számításba. Felajánlott egy tetemes összeget az egyik Alapítványunk számára, akiktől majd a pénz oda vándorol egy kis seftelés után ahova azt eredetileg szánta. Nem emlékszik erre, ugye?- már nem mosolygott, mégis valami gonosz vigyor bújkált az ajkain.

- Nem emlékszem, hogy valaha is hallottam volna a Csoportról, arra meg végképp nem, hogy anyagi segítséget ajánlottam volna fel.- határozottan mondta, hiszen hiába kutatott emlékei között, képtelen volt felidézni bármiféle kapcsolatot önmaga és az említett szervezet között.
- Ha nem emlékszik akkor jó.- bólintott Fulton, de a szavait nem magyarázta meg.- Eleinte valóban csupán az anyagi segítségére volt szükségünk. Az alapgondolat, hogy a kutatásba Önt is bevonhatnánk eredetileg Dr. Penntől származott, akivel akkoriban titkos viszonyt folytatott.- William döbbenten meredt Jasminre-ra, akitől néma pillantásokkal valamiféle magyarázatot várt, de a nő csak lehajtotta a fejét és alig észrevehetően bólintott- Ön mindig is a társadalmi rangjától jóval lejjebb helyet foglaló nők társaságát kereste Mr Wyatt-folytatta kissé cinikus hangnemben Fulton- ha jól tudom jelenlegi kiszemeltje egy francia festőnő, amolyan avantgard féle.
- Ne merészeljen így beszélni róla!- William szemében harag lobbant, ahogyan ez az alak Giselle-ről beszélt, és féktelen indulat lett úrrá rajta, Dühös pillantásokat lövellt Fulton felé, majd felpattant a székről és egyenesen felé tartott. Az ajtóban álló gorilla termetű biztonsági azonnal az oldalához kapott, ám nem pisztoly került elő belőle, hanem egy injekciós tű. Fél kézzel kapta el a dühösen csörtető Will-t és a felkarjába döfte a tűt majd a fiola teljes tartalmát beléfecskendezte. William megtorpant és kissé ernyedten csuklott a biztonsági karjaiba, aki visszavezette a székéhez.
- Mondtam, hogy az érzelmi kitörései még nem teljesen kontrollálhatók, Mr Fulton- hajolt át az asztallap felett Dr Marks- Úgyhogy a jövőben kérem az efféle megnyilvánulásokat mellőzze. Kivált Giselle Labois-t illetően.
- Értettem Dr Marks. És természetesen óvatosabb leszek- felelte Fulton és ismét a kissé kábult William-re pillantott, akit addigra már leültetett a székre a nagydarab alak.- Köszönöm Fritz.- szólt oda neki Fulton, majd ismét Will-hez kezdett beszélni.- Ha megnyugodott, akkor folytatnám is, Mr Wyatt. Ha úgy érzi képes végighallgatni, akkor kérem, jelezze. Amennyiben elfáradt, később is folytathatjuk. Csak akkor már nem tudom tanult barátaimat így egyszerre összehívni. Sajnos a munkájuk eléggé beszabályozott, és most kizárólag az ön kedvéért vannak itt mindannyian. Olyan ez, mint amikor az összes istenek összegyűlnek az Olümposzon, hogy megtekintsék a legtökéletesebb teremtményt, amit valaha is alkottak.- fennkölten mondta az utolsó mondatot, majd ismét a megszokott, nyugodt hangnemre váltott.- Tehát eleinte csupán a pénze érdekelt bennünket. Dr Penn azonban titokban vért vett öntől és a laborban különféle vizsgálatoknak vetette alá, amelyek eredményei mind azt igazolták, hogy ön lehet az első tökéletes alany. Az első bizonyíték. Ragyogóbb mindennél, annyi kudarc és végzetes kísérlet után, az első.

- Bizonyíték… de mire?- kérdezte William. Úgy látszik a nyugtató nem volt elegendő, hogy sokáig a nyugalmas kábulatban tartsa. Igaz csak azt akarták elérni, hogy némileg lecsillapodjon.
- A halál utáni életre, Mr Wyatt.- szavai kőkeményen csapódtak vissza a sötét falakról és baljóslatú árnyékként telepedtek William köré. Döbbenten ült, és képtelen volt megszólalni.