Rozványi Dávid adatai

Mary: rendben. Barátokkal buliztam. Pia, tánc. Egyszer csak úgy éreztem, megfulladok, kimentem a kertbe. Hideg téli éjszaka volt. Megláttam egy alakot kint. Megkérdeztem, hogy nincs-e egy cigije. Seraf volt, adott. A részegek bátorságával megkérdeztem tőle, hogy fázom és nem ölelne-át? Odalépett hozzám és megkérdezte, hogy igazán akarom-e. Azt mondtam neki, hogy menjen a fenébe, vagy öleljen át és ne kérdezzen semmit, szükségem van valakire, aki átölel, szükségem vagy egy férfira, hogy...

- Üdvözlöm, jöjjön be, egy pillanat, odaég a vacsora!
És kiviharzott a konyhába. Levettem a kabátomat és keresztülmentem az előszobán, be a nappaliba… Bevallom, kemény embernek tartom magamat, elég hullát láttam már, időset, fiatalt, nőt, férfit, frisset és oszladozót, teljes választékot áttanulmányoztam már, de van valami, ami engem is kiborít: egy gyerek halála, vagy nyomora. A szoba sarkában egy kortalan kisgyermek ült tolókocsiban. A tehetetlen düh kerített hatalmába. Ilyenkor...

- Hogy mondják azt az embert, aki mások halálából él meg… Dögevő? – Fordult felém Éva álmosan, kissé filozofikus hangulatban elmélkedve létezésem értelmén.
Hajnali kettő volt, épp csak elhallgatott a mobilom. A szokásos történet, már Éva is ismerte, pedig még csak két hete, ha együtt voltunk. A mobil a legváratlanabb időpontokban szólal meg, akkor mindent dobni kell és rohanni. Akármit is csináltam éppen. Ezt persze Évi rühellte. Azt még inkább, amiért. De végtére is ilyen egy „bűnügyi...

Katona volt, sok embert megölt a harcokban, sok halált látott, köztük nem egy kivégzést. Nézte az arcokat és figyelte az elítéltek utolsó perceit. Hiába voltak martalócok, katonaszökevények, akiket a törvény halálra szánt, a többségük mégis férfiasan fogadta a halált, s mintha az utolsó percek hitével akarták volna jóvátenni korábbi becstelenségüket...

Életelve ez volt: `tartsd meg a rendet és a rend is megtart téged!`.
Majdnem tökéletes boldogságának csak egyetlen híja volt: a városi tömegközlekedési vállalat környéki járatainak pontatlansága. Pedig milyen szép is lett volna, ha a hivatalba is minden nap percre pontosan ugyanakkor érkezhetne be...

Más életre szánták régen. Más világ volt. Akkor még a Császár és Király uralkodott egy olyan országban, ami már a mesékben sem térhet vissza sohasem. Akkor még nem egy parasztudvaron lakott, hanem egy városi palotában, amit kicsit fellengzősen kastélynak hívtak, egy olyan városban, aminek ma már magyar neve sincs. És akkor nem egy csontos öregasszony volt, hanem legszebb lány, akit a gavallérok és a katonatisztek az utcán a szemükkel követtek...

Hosszan kúsztam-másztam a barlangban, úgy éreztem, már évek óta nem láttam a napot... Különféle emberekkel találkoztam: zsidókkal, akik a deportálás elől menekültek el, s várták, hogy újra szabadok lehessenek már elvitt szeretteikkel... Rákóczi kurucaival, akik a nagyságos fejeledelem visszatértét várták. Amikor az özveggyel találkoztam, még nem tudtam, hogy az az utolsó előtti terem...

A vad ölelkezésben leszaggatták egymásról a ruhát, egymás húsát tépték, már nem volt gravitáció, se más fizikai törvény, csak a tűz, amiben égtek. A férfi szétfeszítette a nő karjait, a szerelemben szinte keresztre feszítették egymást, majd belefulladtak a csókokba, alig érthetően, sodorva a lélegzetben a szavakat, annyit mondott a nőnek:
- Szeretlek...

Furcsa érzés ezt végiggondolni. Utoljára. Furcsa íze volt a szónak. Egyszerre fáj, hogy valami véget ér, valami, ami eddig az életem volt s egyszerre szabadít fel ez a szó: utoljára. Újra fiatalnak érzem magam, hív a régi életem. A szerelem. A szabadság. Még ha nem is tudom, hogy kivel...

1) nem tudom, mikor álmodom, és mikor vagyok ébren. Egyedül azzal tudok védekezni, hogy az álmokban mindig van valami logikátlanság, s mert én álmodom, a vágyaim könnyebben teljesülnek. Következtetés: ezekre kell figyelnem, ezeket kell tesztelnem, s ha ügyes vagyok, még egyszer nem tud becsapni ezzel a módszerrel. Ha egyszer úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, akkor jobb, ha megpróbálok felébredni és egy kis mosolyt rajzolt a bekezdés végére.
2) álmomban kárt okozok magamban...