Rozványi Dávid beküldött történetei

Fényképek… Felül az újabbak, s alattuk, mintha idő visszafelé folyhatna, az egyre régebbiek. Az egyik a tavalyi nyaralásukon készült, a másikon első karácsonyozásuk látható. Emlékezett, Vera valami narancsos-gesztenyés szárnyast sütött: finom volt, de zamata nem idézte a csendes éjt… És legalul Damnát egy fiatalkori képe, kicsit megfakult színekkel, s hátoldalán csak egy szó: „szeretem”. Nem volt semmi több. Talán csak magának írta oda emlékeztetőül, hogy évek múlva (soha nem jön el már...

Fiat iustitia, et pereat mundus -
ezért tűnik el lassan egész világunk,
nem pusztul: tűnik,
mert az igazságot kimondani legtöbbször gyávák vagyunk.

Boldog, s szinte sugárzott annak az ölelésnek a boldogságából, amivel férjét és a lánykát átkarolta, s látszott, hogy nem csak ő boldog, hanem másokat is boldoggá tesz. Hirtelen eszébe jutott a fénykép, amit az öregember házában látott: mennyire másképpen ölelte a családját ez az asszony, mint az öregember lánya. Rajtuk tényleg látszódott, hogy összetartoznak, hogy valódi szeretet köti őket össze.

- Szeretlek.
- Ne hazudj. Ezt mondd a feleségednek, ne nekem.
- Szeretlek. Tudnod kell, hogy amióta megismertem a feleségemet, soha egyetlen nőnek sem mondtam.
- Akkor inkább hazudj. Nem akarom, hogy szeress. Nem akarlak szeretni. Az csak felesleges problémákat okoz. Maradjunk abban, hogy egy jót szerelmeskedtünk és kész. Semmi érzelem. No love, no problem, tudod, ez az elvem. Megkaptam, amit akartam és kész. És neked sem volt rossz, ha jól érzem.
- A legcsodálatosabb...

belevetette magát a vízbe, alábukott, hogy csak öt-hat méterrel arrébb törje át a víz színét. Különös volt, csak most döbbent rá, hogy egy arc mennyire megváltozik, ha víz alól bukkan elő. Pedig nem változik meg szinte semmi sem, csak a haj. A nők képesek hosszú időket tölteni a tükör előtt, rendezgetve fodraikat, hogy az minél jobban tükrözze egyéniségüket, vagy hogy valami attól eltérő képet sugározzon róluk. Annyira más, mikor az őselem, a víz simítja el a hajszálakat. Nincs már semmi...

Aznap reggel is úgy állt ott, csak nézte a gyepet és a lányt, ahogy lassan belebújt könnyű, gyűrött és immár koszos nyári ruhájába, ahogy még egyszer rápillanthatott kislányos melleire. Nem bírt megszólalni, csak némán nézett a lány után, ahogy könnyű, ruganyos, táncos lépteivel, az átélt szenvedély kábulatával ellibbent az ismeretlenbe. Nem néztek egymásra, némán lesütötték szemüket, a szennyes, gyűlöletes, szégyellnivaló mégis vadítóan boldog bűn súlya alatt. Nem néztek egymásra, nem...

A férfi ült a padon és nem gondolt semmire, csak nézett. És a pengével játszadozva készült az öngyilkosságra. Még fél óra, talán, gondolta. S közben visszaidézte magában az elmúlt napokat, az utat, amit bejárt: a hétköznapoktól a halálkészületig…

- Ezek a fiatalok… - fordult az egyik beteg a másikhoz. – Mindig csak rohannak. Nézze meg ezt is: csak bejön és közli, hogy aki tud, az menjen vele. Nem látja, hogy nyakig gipszben vagyok?
- Bezzeg a mi időnkben… Semmi hordágy, semmi mankó, csak így egyszerűen: keljünk fel és kövessük, ha akarjuk. Semmi részvét.
- Semmi. Persze, megértem, hogy nekik is megvan a maguk baja.
- És nekünk nincs? Már hetek óta nem ettem semmi normális kosztot, odadobnak valami vackot és együk...

Ez a féltékenység sokkal mélyebb, mint a szerelmi sértődöttség. Féltékeny volt arra, ahogy Seraf az emberekkel bánni tudott. Maga ismerte a legjobban, jobban megértette, mint a barátai, minden lépését követte. De Seraf mindenkinek megadta az álmai teljesülését, kivéve magának: mert maga a hatalmat akarta… Ha ő volt a lelkek Mozartja, maga volt Salleri mellette… az egyetlen, aki rajta kívül megértette a nagyságát. Talán még ő maga is kételkedett abban, hogy valóban angyal, néha győzedelmeskedett...

Beszélt arról, hogy meg fog halni, de nem akartam belegondolni ebbe. Valahogy nem a konkrétumok maradtak meg bennem, hanem csak a végtelen nyugalom és harmónia, ahogy a halálról beszélt. Nem tudom pontosan idézni, hogy mit mondott.
Valami olyasmit, hogy nagyon fáradt és szeretne mindent abbahagyni. Hogy mindent itt hagyni. Hogy milyen hálás lenne, ha valaki megszabadítaná az életétől. De… maga is tudja, hogy Serafnak milyen morbid humora volt: panaszkodott, hogy milyen nehéz egy...