Reactor adatai

Ez a hely nagyon faja. Szép, de veszélyes is egyben. A jó militarista mindig nyitva tartja a szemeit a veszélyre készen. Milyen lehet itt eltévedni? És mennyi idő múlva érnénk el a legközelebbi házat?
Ám ez a veszély egyelőre nem fenyegette. Volt saját térképe, és a tájolót is aránylag jól tudta kezelni. Enélkül is meg tudta volna állapítani, merre van észak, de valahogy biztosabbnak érezte magát a kis műszerrel a zubbonya felső zsebében.
- 0111. szakasz, fegyverfelvételhez...

Ajánlom ezt az írást Hochspannung-nak, remélve, hogy jobban fog tetszeni neki, mint az előző történeteim, valamint Riának, és Tóth Alexandrának a gyönyörű szerelmes verseikért, továbbá mindenkinek, aki hozzám hasonlóan szereti szabadjára engedni a fantáziáját.
A helyszínek és helységek valódiak, ám a történet minden szereplője kitalált személy. A szereplők és valós személyek közötti mindennemű hasonlóság csakis a véletlen műve.

Ez megtörtént, és mi részesei voltunk. Azóta is rengeteget gondolok rá, számtalanul eszembe jut az a sötét éjszaka, mikor a hatalmas ufó ott lebegett nem sokkal fölöttünk, és szemtől szemben álltunk Reactorfighterrel, aki valaha egyik osztálytársunk volt, és aki valamilyen úton-módon megtalálta a lehetőséget az idegen civilizációkkal való kapcsolatfelvételre. Szövetségre lépett az idegenekkel...

Edina vidáman felkacagott. A „változzak kolbásszá” monológ semmit nem vesztett mulatságosságából azalatt a másfél év alatt, mióta együtt vannak. A csapatból ő volt a legkevésbé izgatott, és már alig várta, hogy este ágyba bújhasson az ő rendőrével.
Több szó nem volt...

- Üdvözöllek a tűzben – mondta lassan, vontatottan Reactorfighter, anélkül, hogy egy pillanatra is Alízra nézett volna. Arcvonásai komolynak, és nemesnek tűntek.
- Mi ez? – kérdezte félénken Alíz. Nem merte felemelni a hangját, de biztos volt benne, hogy Reactorfighter hallja őt.
Reactorfighter egy ideig nem szólalt meg. Majd az előbbi beszédmódban válaszolt.
- Ez az én helyem.
- Melegem van – mondta Alíz, és a reaktorra pillantott. Valóban melege volt, minden...

Ne érezd, hogy távol vagyok.
Kérlek ne várj, már túl késő.
Most nem látsz engem,
ébredj fel hát, itt az idő...

Mit hoz majd a jövő,
az ember sohasem tudhatja.
A sorsod kezében a végzeted,
lebeg, mint a hóhér pallosa...

Lövünk, hogy nyerjünk,
és ölünk,hogy éljünk.
Parancs kell hozzá, nem ok.
A halál a társunk,
majdnem barátunk,
mindig magunkban hordozzuk...

Itt az ajándékunk - egy átok.
A vérünk feketévé vált.
Senki nem tudja,senkit nem érdekel,
indítják ellenünk a támadást...

Alíz felkapta a fejét, és az asztal mögött ülő cingár emberre pillantott. Az egy pillanatig állta a pillantását, majd ismét a gép felé fordult. Tanácstalanul megrázta a fejét.
- Nincs meg a bejegyzés. Pedig én magam írtam be. – tűnődött félhangosan.
- Nincs? – kérdezett vissza Alíz.
- Nincs – csóválta a fejét a vállalkozó. Minden egyes bejegyzés megvan, kezdve a tavalyitól, de ez az egy hiányzik...