Vörös eső

Ne érezd, hogy távol vagyok.
Kérlek ne várj, már túl késő.
Most nem látsz engem,
ébredj fel hát, itt az idő.

Nincs többé megalázkodás,
nincs visszaút, s megalkuvás.
Ami valaha égett bennünk,
a gyertyaszál már csak pislákolás.

A szoba, hol régen aludtam,
most sötét lett, és kietlen.
Nincs már idő visszaemlékezni,
világnyi távolságba kerültem.

Vörös eső, vörös zápor,
a házfalakról vérként csorog.
Nem jöttél, az idő elfogyott,
s a vörös eső zuhogni fog...

A fájdalom mélyen sebez.
A pokolba s vissza, érted égtem.
Lassan sötéteni kezd,
Nemsokára vége lesz, érzem.

De van kivezető út,
mi rémálommá válhat, rettenetté.
Az alagút véget ér,
a gyertyaszál nem ég többé.

Vörös eső, a házfalakról
vérként folyik le.
Vér-köd leng a város fölött,
karcsú testedet látom benne.

Mikor a legjobban kellettél volna,
az ajtómon senki nem kopog.
Az idő lejárt, a fejezetnek vége,
a vörös eső zuhogni fog...