Prescott beküldött történetei

- Mondd csak, nem találkoztál a liftben két fehér emberrel? – szakította félbe feleségét János.
Anna először nem értette, de aztán válaszolt.
- Ebben a házban csak fehér emberek laknak. – válaszolta gúnyosan.
- Jó, jó, tudod, hogy értem… fehér ruhás. De mindegy. – mondta János, majd visszament a nappaliba TV-t nézni...

Gábor azon találta magát, hogy egy, az Újpest-központi metrógarázsban keresztbeállított metrókocsit támasztja a hátával. És nem csak ő, hanem több száz másik ember is. Egy mellette lévő férfi ordított az előbb. Nagyon izzadt, véres volt az arca. Ekkor valami lökött egy hatalmasat a metrókocsin...

- Szóval van-e olyan ember, aki vállalkozna arra, hogy eljön velem a következő állomásra? Akár már most is elindulnánk, hogy minél előbb kijussunk innen, hisz nincs nagyon táplálékunk itt lent, tehát sürget az idő. 5-6 emberre lenne szükségem. Egy fiú már mondta, hogy eljön...

- Szerinted mi ez az egész? – kérdezte a fiú Ritától.
- Nem tudom. Terroristák? – tette fel a kérdést költőien.
- Áh, nem te vagy az első, akitől ezt hallom… vagyis, gondolom, mindenki ezt hiszi itt. – mutatott körbe Gábor a metrókocsiban.
- Miért, szerinted nem azok? – lepődött meg a lány.
- Nem hinném… te láttad a holttesteket ott kint? ...

Ekkor a jármű megérkezett a végállomásra, az Újpest-központi megállóba. Kinyíltak az ajtók, Gábor a rengeteg másik emberrel együtt kilépett a peronra, majd elindultak a mozgólépcsők felé. Mivel a fiú az első kocsiban utazott eddig, el kellett gyalogolnia az állomás másik végébe, ahol a lépcső és a mozgólépcsők voltak. Gábor alig ment 5 métert, egy hatalmas robbanás rázta meg az állomást...

- Nos, ahogy gondolod, végül is a mi bolygónkon nincs szerelem, szóval nem tudhatom, hogy ez mennyit változtat az életeden.
- Igenis sokat… miért, te hol élsz, ha már itt tartunk? – kérdezte kicsit lenyugodva Tomi.
- A Jupiteren. – válaszolt Zeprek – Az persze túlzás, hogy élek.
- Miért? – a fiú most már teljesen nyugodt volt.
- Nos… a Jupiteren is elég kemény az élet. Körülbelül 18-19 másodpercig élsz, aztán meghalsz...

Az üvegállványra helyezett kis magocska lassan felemelkedett a levegőben, majd megállt egy ponton, és lebegni kezdett. Körülbelül fél percig a levegőben maradt, majd elkezdett nőni, a tér minden irányába. Mint egy lufi, amit fújnak. Egészen szabályos labdaalakot vett föl ez a most már fekete „dolog”, és egy körülbelül fél méter átmérőjű gömbbé vált. Itt megállt a növekedésben. Ahogy megállt – és persze továbbra is lebegett -, még 1 percig körülbelül így maradt, majd zsugorodásba kezdett......

Hirtelen hatalmas morajlás hallatszott, mennydörgéshez hasonló zaj, és az égbolt egy része szó szerint megrepedt. Fekete sáv jelent meg rajta. Dávid most már olyannyira rettegett, hogy ő is a tömeggel tartott, akik rendületlenül futottak tovább az eseményektől függetlenül...

- A válasz után, miszerint a Galaxisfelügyelő Szervezet célja, hogy féken tartsa az intelligens civilizációk terjeszkedését az űrben, és hogy a földlakók ezt megszegték, s ugye ezért kell visszavonni az emigránsokat a más bolygókról, az üzenetek szövegét felterjesztették az akkori világhatalom, a Dél-Kanadai Egyesült Államok elnökének...

- És komolyan vették az üzenetet? Mármint, amit mondtak benne.
- Először nem tudták mire vélni. Ezért küldtek egy válaszüzenetet arra a bolygóra, bár az legalább 40 000 fényévre volt a Földtől. Az, hogy egy emberi életen belül odaérjen, képtelenségnek tűnt, persze természetesen az is volt. Szerencséjükre a földönkívüliek felkészültek arra, hogy nekünk még nincs meg az a technikai fejlettség, hogy teleportáljunk egy teljes hanganyagot többtrillió kilométerre. Ők azt is meg tudták...