Parselmouth Lion beküldött történetei

Ismét ordítás töltötte meg a füleket, fájdalmasan, hogy szinte bántotta Harry agyát. Hermione és Ron elfordították tekintetüket, de szinte minden halálfaló maszkjának szemrései mögül elégedett csillogást lehetett felfedezni.
Voldemort megint hamar befejezte a kínzást és egy pillanatra körbenézett a többieken, majd leguggolt Piton elé, aki zihálva próbált felállni...

Miközben Hermione is megérkezett, Harry és Ron kisegítették a vízből, Malfoy ugyanazokat a lila lángnyelvecskéket küldte végig a csatorna hosszában, amiket Piton is használt a Borgin & Burkes-ben. A lángnyelvek néhány méterenként sorban hosszú tűzcsíkban, kör alakban végigfutottak a csatornán. Mikor az utolsó lángocska is elenyészett, Malfoy elindult, Harry, Ron és Hermione pedig követték...

Éppen a kellemes kikapcsolódáson járt az esze, mikor az egyik használaton kívüli bűbájtan terem előtt elhaladva furcsa hangokra lett figyelmes. Megtorpant és közelebb ment az ajtóhoz. Most már világosan hallotta a jajgatást, a szipogást és az otromba nevetgélést. Valakit éppen vernek, talán a mardekárosok „avatnak” egy mugli származású gólyát? – gondolta Harry, de egy percig se teketóriázott...

Harry hümmögött. Lupinról tudták a koboldok, hogy ő, Harry küldte oda, ezért nagyrészt más nevében beszélt. De mikor látták, hogy egy fiatal boszorkány és varázsló is odakeveredett, egy hétig börtönbe csukva várakoztak és aztán teljes önszántukból akarták jobb belátásra téríteni őket – ez győzhette meg őket, hogy érdemes megbízniuk a varázslókban...

- Jöjjön ide, Mr Potter – sürgette az öregasszony és átadott neki egy sastoll pennát. – Itt írja alá a kinevezését.
Harry egy pillanatra megdermedt. Eszébe jutott, Voldemort hogyan átkozta meg a sötét varázslatok kivédése tanárokat, ezért mielőtt aláírta volna a szerződést, egy pillantást vetett a pecsétre. A formája egy körbe zárt kis lángnyelv, fölötte apró csillagocskákkal – a bűbájtan pecsétje...

- Nem is mondtam… Ginny meggyőzött róla, hogy nem babonázott meg téged Piton… meg aztán tudom, hogy téged keményebb fából faragtak, mint hogy kifogjon rajtad az Imperius-átok – ekkor halványan elmosolyodott, de arcára szinte nyomban visszatért a komolyság. - De akkor sem értem, hogy mért védted meg azt a nyavalyást.
Harry nyelt egyet és csak aztán válaszolt:
- Megmentette Ginny életét. Megölte azt a halálfalót, aki majdnem végzett Ginnyvel…
Hagrid meglepett arcot vágott...

Harry mélyet sóhajtott. Szóval Bellatrix életben van! Furcsa elégedettséggel töltötte el ez a gondolat, azok után, hogy a tisztáson azt hitte, a kentaurok végeztek vele. Olyan keserűség és csalódottság lett akkor úrrá rajta, ami csak sokkal később, az erdei kaland utáni lábadozás során tudatosult benne...

Harry és Ginny azonnal hátra fordultak, s most megpillantották a zaj forrását, mely a bokrok felől közeledett feléjük. A bokrokat széthajtva és a fák takarásából előlépve egy tucat kentaur vágtatott a tisztás felé, hogy társaik segítségére siessenek. Az első roham egyszerűen átugrott Harryék feje fölött és a halálfalókra rontott, lábdobogásukkal megrengetve a földet...

- Olyan bonyolult ez az egész. Igazából mi – mi mindannyian – egy család voltunk valamikor… minden varázsló és sok mugli. Aztán minden összezavarodott Voldemort miatt. – Harry felnézett a nagymamájára. – Jó lenne tisztábban látni a dolgokat. De amikor azt hiszem, minden letisztult, újra zavarossá válik...

Harrynek bevillant az agyába egy régi emlék, s rögtön előhúzta a varázspálcáját. Óvatosan célzott vele, majd kiszórta a bűbájt – Ginny táskájának alja hangos reccsenéssel kiszakadt és a lány füzetei és tintatartója a földön kötött ki. A tintatartó furcsa mód nem tört ezernyi darabra, hanem békésen megállt a talpán, várva, hogy gazdája felvegye...