mooney adatai

Minden egyes Veled töltött perc, számomra mindennél többet jelentett.
Még abba is beletörődtem, hogy a focilabda mérkőzések helyett, a Te kedvenc sorozataidat nézzem.
Még a tojásrántottát is én készítettem el magamnak vasárnapokon.
A zoknijaimat sem dobáltam össze-vissza, hanem szépen berakosgattam őket a fiókos szekrénybe.
Melyik férfi csinálná ugyanezt, mint én?

menekülök. Felfegyverzett testőrség vadásznak vérszívók után. Mostanában megnőtt a vámpírok támadása. A legtöbb élvezetből gyilkol.
Éjszaka indulnak friss csemege után kutatva. A vért szolgáltató emberekre lesből lecsapnak, hogy aztán elfogyaszthassák zsákmányukat...

A padlásszobát ugyanolyan elrendezésben találtam, mint amilyen régen volt. Apám néhány csínytevésem vagy az iskolai órákon nyújtott egy-két rossz teljesítményem után a padlásszobába zavart fel és itt tartott fenn engem egy hétig.
Körül néztem... vajon miért jött fel ide anyám az előbb?
Közelebb léptem a rácsos ablak felé és egy kis puffon megpillantottam egy köténybe csomagolt valamit.
Dobbant egyet a szívem. Biztos voltam benne hogy a kötényke a titkos ajándékot rejti......

- Miért... - szólaltam meg lassan. Még mindig szorított belül valami kellemetlen érzés. - Miért nem haltam meg?
A vámpír rám emelte a tekintetét. Szemei kicsit fáradtak voltak. És haja is kicsúszott a lófarokból így kissé ziláltan festett.
- Mert nem akartalak megölni.
Eltátottam a szám.
- De ezt hogy érted? De hát belém haraptál...
- Igen - felelte a vámpír. – Azért, hogy felkészítselek.
Megcsóváltam a fejem. Túl zavarosnak hatott minden.
-...

A színek körülletted forognak. Te meg akarod érinteni őket egyenként, hogy eggyé válhass velük... Furcsa érzések kavarognak benned... A hangok mintha belülről szólnának... de vajon tényleg hallod...

Minden lépés közelebb
Visz a véghez....
Életünk alkonyán gyertyával
kezünkben, indulunk a távoli hasadékhoz...

Félix dühös volt magára és a nyavalyás betegségére, ami miatt örökre a lefóliázott, fénymentes szobájában kell leélnie az életét. Undorodott magától és egy csöppet sem ítélte el apja mérges reakcióit.
Elege volt már belőle hogy csak a szobája ablakán keresztül láthatja a fákat és a csillagokat...

Szemei eszelősen csillogtak. Édesanyám szótlanul karba tett kézzel állt és kifejezéstelen arccal nézett Zsuzsira. Oh bár lettem volna olyan bátor, hogy fel merjek állni és apámnak rontani. Oh bár megmenthettem volna a húgomat. De nem ezt tettem...

Csalódást okoztam, vagy becsaptalak?
Kellene, hogy bűntudatom legyen, vagy hogy bírák ítéljenek el?
Mert láttam a végét, még amikor kezdtük.
Igen láttam hogy vak vagy, és tudtam...