Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Ezt a történetet nagyon régen hallottam attól, akit szerettem. Csak annyit fűzött hozzá, hogy...
Az öregtorony elkészül, Csege óriásit lép...
-Mi dolga volt ott?<br /> -Eltévedtem.<br /> -Ez elég gyenge magyarázat, nem gondolja? Valami...
Nem sokan hittek benne, hogy az emberhúsra ekkora a kereslet. Azt pedig végképp nem gondolták...
Első írásomat szeretném megosztani veletek. Tartalmaz valós városokat, de nem követi szorosan...
Friss hozzászólások
FandomSlasher: Szia. Engem érdekelne a sztori...
2021-03-07 13:32
Pavlov: Mit keres itt ez a történet az...
2021-03-06 18:50
candy's: Párszor én is szétszedtem már...
2021-03-06 18:24
vikvik1: A történet fikció (sajnos). Az...
2021-03-04 23:56
ZaneZ: Nos. Tudod, mikor megláttam az...
2021-03-04 22:44
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

A kincskereső

Nem ismeretlen figura. Bár tényleg van, aki alig tud róla. Más viszont jóval többet találkozik vele mint szeretné. Akár ismerik, akár nem, annyi bizonyos, hogy kis hazánk bővelkedik benne. Ő az a személy, aki magányosan ólálkodik, vagy csapatosan lepi el a szemeteskukákat az éves lomtalanításkor. Így maga is kiveszi a részét a hulladékeltakarításból és az újrahasznosításból. Hisz ki lenne olyan bolond közülük, aki a leopárdmintás ágytól kezdve, a majdnem hibátlan WC csészén át, egészen a megkímélt állapotú VHS-lejátszóig ne kapna vérszemet? Persze ők is tudnak rendetlenséget hagyni maguk után. Nem egyformák: vannak köztük pedánsabbak, műértők, egyszerű, alkalmi nyerészkedők, nincstelenek, esetleg kóros betegek. Egyesek megvetően a „lomis”, „guberáló”, „gyűjtögető” vagy „szeméttúró” elnevezésekkel illetik őket. Ami az egyik számára élmény, vagy éppenséggel létszükséglet, a másik számára visszatetsző, esetleg szánni való foglalatosság. Egy biztos: kincset szinte bárhol lehet találni. A magam szájíze szerint ezért „kincskeresőnek” nevezzem a stabilabb szellemi és anyagi egzisztenciával rendelkező polgártársainkat. Egyiküket személyesen is ismerem. Zsoltnak hívják.
Zsolt átlagos, de lelkes fiatalember. Van egy teljesen hétköznapi szakmája és magához való esze. Az egykori általános és középiskolás osztálytársai régen elmaradtak mellőle: ki családot alapított, ki külföldre ment. Ő viszont maradt, mert ebből a nagy halom lim-lomból akarta kiásni a szerencséjét. Sokfelé megfordult az országban. Látott szebb napokat megélt villát, roskadozó tanyát, bezárt üzemet, elhagyott laktanyát, gépkocsi temetőt. Néha marasztották egy kis kávéra, máskor eléje lökték a „cuccot”, aztán kiadták az útját. Akár rövidebb, akár hosszabb volt ez az érintkezés, mégis sok emberrel találkozott. Kezdetben akaratlanul, később egyre tudatosabban a tárgyak mellé alakokat és emlékeket is összeszedett. Te jó ég, mennyi minden megfordult a kezében! Olvasott hadifogságban írott leveleket, nézett 1956-ban készült iskolatablót, az elmaradhatatlan „találkozunk” felirattal. Emelt le a falakról bekeretezett házi áldásokat és kitüntetéseket „kiváló munkáért”. Fogott a kezében virágmintás porceláncsuprot, amiből utoljára ivott a beteg nagymama. Babrált alkatrészek között, amiket apa akart felhasználni egy soha meg nem javított autóhoz. Vázlattömbökben lapozgatott, a bennük levő rajzokat felvételire készítették. Aztán anya mégsem ment művészeti egyetemre. Raktak eléje vékony bodzafa ágakból faragott kismadarakat, amiket nagyapa készített bicskájával az unokáknak, amikor rendszeresen lent vakációztak falun. Az unokák már felnőttek és elfelejtették a kismadarakat, a vidéki házat eladták.
Zsolt egy ízben megmutatta nekem a lakásban és a garázsban tartott gyűjteményét. Miközben elkalauzolt a kincsei között, egy-két gondolatot hozzáfűzött a látottakhoz: „A tárgyak mellé emberek is kellenek. Egyszerre végzek mentőakciót és vagyok nyomkereső.” Zsolt gyakran seftel és egy év alatt végigjárja az ország majd’ minden, hétvégén tartott bolhapiacát. A földre szőnyeget terít, kirakja a holmikat és vár, hogy az emberek megleljék a nekik megfelelő tárgyakat. Siker esetén Zsolt elégedetten mosolyog és pénzt számol. Szerencsésnek tartja magát, mert a mesterségét majdnem mindig és mindenhol gyakorolhatja. Egy alkalommal az egyik városunkban sétálgatott. Csak úgy. Hirtelen elébe tűnt egy konténer, tele sittel, a tetején karfás székkel, oldalán pedálos varrógéppel. Egy írógép meg úgy trónolt a törmeléken, hogy szinte vetélkedett a mellette heverő nyomtatóval. A táskarádió viszont épphogy dalra nem fakadt a vele szomszédos CD-magnóval. Egy papírdobozban pedig egymás mellett sorakoztak a különféle butafonok. Zsolt nem tudta, mivel megy haza, hol alszik, csak annyit, hogy nem egy el üres kézzel.
De mesélt mást is. Körülbelül két hónapja egy házbontásra ment el. A tulaj a ház előtt egymásra hajigálta az értéktelennek tartott eszközöket. A kupacon emberek mászkálták és keresgéltek, akárcsak Zsolt. Hirtelen megpillantott egy nagyobb, kovácsoltvas lakatot, benne formás kulccsal. Épp mohón hozzákapott volna, de egy vékonyabb kéz megelőzte.
– Te is? – kérdezte.
– Igen – mondta a lány és a srácra emelte a tekintetét. Elszántságot olvasott ki a másik arcából. Félősen visszahúzta kezét a zsákmányról.
– A tiéd lehet… – bökte ki lemondó hangsúllyal.
Zsolt megilletődött. Habozott, majd meggondolta magát.
– Szívesen megosztom veled!
A lakat a fiúnál maradt, a kulcs meg a lánynál. Zsolt a keresés befejeztével meghívta új ismerősét egy közeli eszpresszóba. Elmesélték tapasztalataikat és persze felvágtak egymásnak a maguk szerzeményeivel. De megegyeztek, hogy egy bolhapiacon újra találkoznak majd. Azóta már együtt kutatnak. Hátha találnak más értékeket is a vándorlásaik során.
Hasonló történetek
5431
Fél évig volt az elvonón. Zsolt minden nap meglátogatta. Először csak szakmailag karolta fel, de aztán, ahogy Andrea szépsége, és nyugalma kezdett visszatérni, úgy szerettek egymásba. Mikorra a lányt gyógyultnak nyilvánították, tudták, hogy össze fognak költözni. Andrea vissza sem ment a régi lakásába...
3202
Szerelem volt ez az első látásra. Valami olyan, mely mindent elsöpör. Egy hurrikán, mely kitép minden fát, és ledönt minden falat. Ember ilyen erős szerelmet még soha nem érzett, mint én akkor.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: