Lilla

Az idén érettségizett le. Amióta csak az eszét tudja, az álmai vályogtéglákon álló, alacsony mennyezet alá vannak beszorulva.  Jó tanuló, ezért az iskola mellett heti két napot dolgozik. Leginkább a pénteki vagy a szombat délutáni műszakokat választja. Így az utolsó személyvonattal haza tud döcögni. A nyári szünet alatt több napot is elvállal. A keresete egy részét leadja. Sokat rágódik azon, hogy jók lesznek-e az átlagai az egyetemi felvételinél. Abban reménykedik, hogy helyet kap egy kollégiumban, ahol egyenletes fűtés és csempézett tusoló várják. Már eldöntötte, hogy az egyetem mellett is dolgozni fog. Ősztől tavaszig volt elég ideje terveket szövögetni a tagekkel telerótt vasúti váróban, vagy a billegető mellékvonalon, az ülésen bóbiskolva.
Az üzemben sok diák dolgozik. Van köztük egy nagydumás fiú. Tizenkilenc éves, egyszer már elbukta az érettségit. Egy alkalommal #YOLO pólóban végezte a dolgát, az egyébként előírt kezeslábas helyett. Aztán egy hónapra eltűnt, de végül előkerült. Túl sokat és fárasztóan magyaráz. De amikor elkapja a mesélőkedv, a többiek pár percre odafigyelnek rá. Nevetnek a poénjain, de többnyire durván beszólogatnak neki. Lilla egyszer köszönt neki. A fiú is visszaköszönt, de rögtön megtoldotta egy viccesnek szánt beszólással. Lilla gyorsan lehordta. Egy másik alkalommal a vízadagolónál futottak össze. A fiú előrébb állt a sorban, de Lillának is hozott egy pohár vizet. Váltottak pár rövid mondatot egymással, aztán visszamentek a helyükre.
Azóta szokásukká vált, ha meglátják egymást a gyártósoron, grimaszolnak és intenek a másiknak. A rövid szünetben odaülnek a magas betonpadka szélére, amihez a teherautók szoktak beállni. Osztják egymást és álmodoznak.
- Mit csinálsz majd szeptembertől? Biztos nem gályázol itt tovább, mert okosnak nézel ki – kezdi a fiú.
- Te is tudsz, ha akarsz. Egyébként biológia szakra fogok menni. Neked mik a terveid?
- Élni akarok!
- Hogyan gondolod ezt?
- Pénzesen, minden nap buliban a haverokkal, sok követővel a neten.
- Aha…, inkább tedd le az érettségit!
- Az annyira kell? Én nem akarok az egyetemen stréberkedni, mint egyesek.
- Kockulj akkor a telóddal. Még nyelvet se beszélsz.
- Te meg vágódjál be minden tanárnál az egyetemen, és ne menj bulizni soha! Legyél ott is kiskedvenc.
- Nem nyaliztam senkinek, és nem is engem vágtak meg az érettségin. Pedig tök könnyű volt az idei.
- És? Volt valami jó is mellette, hogy megvan?
- Majd lesz.
- Ja. El is hiszem.
- Hidd csak el. Meg azt is, hogy nem olyan szívatós az érettségi. Egy kis elszánással, meg némi odafigyeléssel te is megugorhatod a szintet.
- Mekkora egy pózer vagy! De ha segítesz, megcsinálom…
Lilla félrenéz és elhúzza a száját. Nincs kedve korrepetálni. Látszik a srácon, hogy úgyse venné komolyan a tanulást. Telnek a napok. Lilla szórakozottan, de azért el-eltűnődik a kérdésen, lehet-e segíteni a fiúnak? Látszólag nem érdekli semmi komoly dolog, idegesítően nyomul és összevissza jár a szája. Ezzel a dumával szeretné lenyűgözni? Akar valamit kezdeni magával? Az a gáz mosolya beszél inkább helyette, nem a szövege, amit folyton nyomat. Beijedt, cinkes, felvágós és egy nagyon picit, aranyos. Néha visszavesz magából és az arcoskodást se erőlteti. Ilyenkor még értelmesnek is tűnik. Muszáj lesz azonban elengedni ezt az egészet. Az utolsó hajrában kell még egy kicsit kitartani és gyűjteni a pénzt.
Megint egymás mellett üldögélnek, de hallgatnak. Este van. Az augusztusi fülledt sötétségbe a rakodóudvar lámpapóznái szórnak némi fényt. Lilla a lábát lógázza. Erre a fiú is rákezdi. Lilla zavarba jön, elfordul, kerüli a másik tekintetét. Ott akarja hagyni. De hova menne? Visszafordul. Kényszeredetten elnéz a fiú feje felett, túl a gyár falain, a magasba. Hirtelen villant valami az éjszakában. Csak egy pillanatra. Összenéznek. Villám cikázott át vagy egy eltévedt hullócsillag? Nem tudni. Nincs idejük mélázni felette. A szünetnek vége, ott kell folytatniuk, ahol abbahagyták.