Nem igaz! Egyszer nem készülök, és tessék! Gyorsan kipakolom a cuccom, kinyitom, bevágom a padba. Nem vette észre! Huh!
Eszméletlen gyorsasággal, még két társam is végzi ugyan ezeket a mozdulatokat, majd, mint akik karót nyeltek egyenesbe vágják magukat. Olyan ártatlan képpel néznek a hunyorgó tanárra, hogy majdnem én is elhiszem, betéve tudják, már azokat az anyagokat is amiket, még nem is vettünk. Valójában nem a mumusom az irodalom, de ekkora anyaggal már nem érdemes hazardírozni. Soha nem szoktam puskázni, így még szokatlanabb, hogy nagyobb erővel pumpálja a vért a szívem.
Az osztálytársaimat lekapcsolták. Mindenkinek egy szép kövér egyes. Én még tartom magam, úgy ahogy. Egyfolytában mondogatom magamban, hogy "Csak ezt megússzam! Csak ezt!" A tanár, odalép hozzám, felnézek rá. (a szívem kihagy néhány ütemet) Rámförmed, hogy osszam ki a lapokat. Én majdnem beájulok a pad alá. Ez a nő kikészít! Biztos, hogy meg akar ölni! Azért kiosztom a dolgát. Mint ahogy lenni szokott a kézbesítőn tölti ki majdnem mindenki a haragját... Nagyon csúnyán tud nézni néhányuk! Magam elé teszem az utolsót, a padban ott van tankönyv, füzet, a tanár pedig mélyen belebújva a naplóba. Odalesek a tankönyvre, félszemmel a tanárt tartom, vizslatom. Tankönyv, tanár, tankönyv, tanár... Úristen! Megmozdult! Amilyen gyorsan, és észrevétlenül csak tudom, becsúsztatom, hangtalanul tűnik el az ölemből a tankönyv. Pár mondat... ennyi az akció gyümölcse. Fénysebességgel írom, amit kilestem, a tanár pedig újra mozdulatlan. Még egyszer... Megvan! Kicsit pozitívabb lesz a felfogásom, három kérdés pipát kap. Lássuk mennyi van még... Nyolc!!! Te jóságos atya Isten! Újra letargia...
A tanár felnéz, és engem koslat! Én újra elrejtem a könyvet. Feláll, és hozzám igyekszik. Másodjára nem kapok levegőt, zúg a fejem, a szívem most olyan gyorsan ver, mintha infarktus közelegne. Mérgesen néz, majd megszólal:
- Miért nem szól maga, hogy nem volt itt tegnap? Mit ír arra a lapra, ha nem volt itt a dupla órámon? Adja ezt ide, és üljön meg a helyén csendben!
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-05-08
|
Novella
Ez a történet kitalált. A benne szereplő emberek és események csak az író képzeletében léteznek....
2025-05-07
|
Fantasy
fordítás .... Eredeti történet: ADD SPICE TO TASTE .... Szerző: PJRH
2025-04-30
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
2025-04-28
|
Novella
Kicsit erőszakosnak tűnhet a sztori, de nem az. Valójában mindenki beleegyezésével történik,...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Érdekes mi a suliban nem használtuk az „egyes” szót. Volt helyette: ceka, karó, fa szekunda, cekáz, és még pár más.
A történeted eszembe juttatott egy másikat.
Több sulimat estin végeztem munka mellett. Az egyik napon korábban mentem be, és a nappalisok közül páran tovább maradtak. Köszöntem nekik aztán beültem a megszokott helyemre, és elővettem egy könyvet olvasni. Az egyik lány odajött hozzám, beszélgettünk pár szót aztán elmentek.
Mivel a padomon volt pár firka, és nem akartam kimaradni a sorból, odaróttam ceruzával. „Taekwon-do”. (Kéz-láb művészete, bár te ezt tudod.) Másnap valaki aláírta: „Ez mi?” Válaszoltam neki, kissé ironikusan, cikizve őt. Amire hamarosan jött az újabb mondat. Miután megtelt a pad, ragasztottam az aljára egy kicsi lapot, mintegy tasakot képezve belőle. Beleraktam egy másikat, amint az üzenetem volt, aztán egy nyíllal jelölve a helyet azt asztalra írtam: „Üzenet a pad alatt!”. Utána negyedóráig radíroztam a régieket.
Megtalálta, és egész tanév alatt leveleztünk a pad alatt.
Egyik alkalommal megkérdezte, nem vagyok-e kíváncsi arra, kivel levelezek? Azt válaszoltam: „Nem! A stílusodból, tudom, hogy lány vagy, de nem ez a fontos. Hanem azt, hogy amikor az ember iskolába jön, nem az jár a fejében, miből fog felelni, retteg, nehogy bekarózzon. Hanem az a fontos, hogy jó érzéssel, vidáman, kíváncsian várja, mi van a pad alatt. Ha találkoznánk, vagy összejönnénk, vagy nem, de az, biztos, hogy megszűnne ez a kellemes érzés.”
Azt válaszolta, igazam van, és nem találkoztunk a tanévben. Viszont amikor jött a szünet, igen. Éreztem, hogy vonzódik hozzám, de nem jártam vele, mert ő 16 éves volt, én pedig, 24.
Később férjhez ment, egy cég igazgatója lett, és mivel én is megnősültem, elhidegült a barátság. Nem kerestem többé, és ő se engem.
Az ilyen történeteket miért nem írod meg? Szerintem az élet írja a legjobb sztorikat!
Aztán szétverték a csapatot a feketeövesek, és otthagytam a stílust. Soha nem bántam meg.
Ha lesz időd olvasni, keresd itt meg a „Érzelem nélkül” c. írásom.