artemyss beküldött történetei

Most viszont élvezte a pénz adta előnyöket, persze csak módjával. Nem felejtette honnan jött. A szegénység úgy ölelte körül, mint mást a parfüm, csak ez lemoshatatlannak bizonyult. Bár minden nyáron keményen dolgozott - hol pincérnőként, hol eladóként, esetleg virágüzletben - tulajdonképpen akárhol - mégis bántották őt. A gyerekek kegyetlenül őszinték tudnak lenni, és miért pont most ne lettek volna azok? ...

- Nem! - suttogta, csak úgy magának. - El kell jönnie!
De maga sem hitte már igazán. A felismeréstől vigasztalhatatlanul zokogni kezdett. Könnye összemosódott a hirtelen megeredő esővel. Jéghideg cseppek gördültek az arcán, ő pedig hagyta. A hold már magasan járt, a partot rég elhagyták az andalgó párok is, csak ő volt kint egyedül. Siratta a magányát, könnyezte hűtlen szerelmesét, sírt az elveszett percekért, azért, mert tudta - többé már semmi sem lesz ugyanolyan...

Le akarta tépni a férfi ingét, hogy a bőréhez érhessen. Ezt nem lehet kibírni! - gondolta.
Egyszerre rogytak a földre, a meleg homokban hemperegtek. A víz nyaldosta meztelen talpukat, miközben szaggatták egymás ruháit és mohón csókolták a felbukkanó helyeket. Végül a férfi fölé került. Az övé lesz... Az övé akart lenni.. Az éjsötét szempár belefúródott smaragdzöld szemébe...

Nem tudta megállni, hogy rá ne nézzen. Vonzotta a tekintetét sötétkék szeme, kicsit féloldalas, huncut mosolya és az ajka. Rugalmas és érzéki száj.. De az alakja is lenyűgözte. Magas volt és karcsú. Tisztán ki tudta venni az izmai játékát a könnyű ing alatt.
Szinte érezte, ahogy megérinti…

A nő ezt meglátta, hátravetette fejét, barna haja végigomlott meztelen hátán, érzéki, csábító nevetése kellemesen megbizsergette a tarkóját. De ez mind semmi volt, mert ahogy közeledett, az aranyszínű szemek rabul ejtették és fogva tartották a lelkét. Azon az éjszakán csak úgy szikrázott a levegő közöttük... Ez azóta elmúlt, ahogy a hirtelen fellobbant szerelem is, ha az volt egyáltalán...

Vajon ezt hívják első szerelemnek? Úgy hallottam.., de az biztos, hogy őt nem felejtettem el. Másodikos voltam, amikor egy új fiú jött az osztályba. Ericnek hívták. Fekete hajú, nagy barna szemű, magas srác volt. Rögtön bele is bolondultam, már amennyire ez elképzelhető egy hét éves kislánytól. Egész jól tudtam már írni, így hát elhatároztam, hogy a szívemet megdobogtató fiatalembert szerelmes levéllel veszem le a lábáról...

Apunak van még egy húga is, Anette. Ő együtt lakik a mamáékkal így, ha hozzájuk mentünk Hanaval- mindannyiukhoz mentünk.
Ott szabadok voltunk. És fontosak. Mama minden mozdulatából végtelen szeretet és türelem érződött. Azt hiszem kicsit el is kényeztetett minket. Nem is emlékszem olyan ebédre, hogy ne lett volna sütemény az asztalon. A kedvenc süteményeink.
Mindig fordulhattunk hozzá, bármi problémánk volt. Szabadon, félelem nélkül beszélhettünk a kétségeinkről, vágyainkról...

Mai napig nem tudnám megmondani ki ütött először. Utána már nem volt megállás. Nem lehetett. Csattanó öklök tompa hangja jutott el hozzám és anyu könyörgése.
- Hagyjátok már abba! - kiabálta végül. De ők meg sem hallották.
Anyu pedig gyengének bizonyult a két erős férfihez képest. Mikor megpróbálta szétválasztani őket félrelökték...

- Nemsokára Mark hazaér.
Kérdőn néztem rá.
- Ő lesz a papád. Az új apukád, jó?
Ezernyi kérdés kavargott bennem. Milyen lesz? Bántani fog? Neki is van szíja? Vagy kedves lesz? Megszeretem? Ő szeretni fog? ...

Apu szerint túl naiv vagyok, de mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Azóta persze nem találkoztunk, hogy, hogy megkérdezzem miért mondta apunak - adjon intézetbe.
Ő megkönyörült rajtam és inkább anyuhoz küldött...