Ambrosia beküldött történetei

Aztán egyre halkabb lett és teljesen elpárolgott. Minden apró muzsikafoszlány megszűnt létezni, mintha csak álmodtam volna. Egyszerre minden, ami volt, az érzékek játéka, mind megszűnt létezni, ahogy kihűlt a testem és a forró víz összes maradványa elillant, én becsapottnak éreztem magam, a végtelenségig becsapottnak…

Ahogy lejjebb mentem az úton, óvatosan kerülgetve a tócsaszörnyeket; ijesztően sok békahéj fogadott. És mind, mind üres volt. Halott. Különböző kifacsart pózok, más-más halál időpont, de a tettes ugyanaz. Ráismertem a kézjegyére. Ő az...

Nyílik a láda fedele. Fény. Ösztönösen hunyorgok. Egy alakot látok a láda előtt, torz mosoly ül ki az arcára, engem vizslat. Nem látok nála ételt. Lehet, hogy nem is akar segíteni? Miért bámul? És honnan jön ez az édes illat? Ennem kell!
Megnyalja a szája szélét. Felém nyúl. Mocskos, nem látom, de érzem, hogy ez a férfi mocskos. Undorodom tőle, de van nála étel, biztos vagyok benne, hogy van nála valami...

Minden utas felszállt és vár az indulásra. Megfáradtan, mozdulatlanul, néhányan álmosan ülnek a levegőtlen buszban, mintha minden mindegy lenne, és mintha nem is haza készülnének, miközben a lecsendesülő hőség hatására még mindig egyfolytában és megállás nélkül izzadnak… Nem beszélnek, néma szobrok, csak napi munkától kimerült ülések síró, nyikorgó balladáját és az indulásra készülő elöregedett kipufogó fájdalomüvöltéseit hallom. Szegény, vén kerekes-kocka! ...

Anyám szerint vészesen fogyom. Nincs időm enni. Kedvem sincs. Nem érdekel a testem. Álmodni szeretnék. Nem tudom, mióta nem álmodtam. Csak üzeneteket fogadok. Emberéleteket teszek tönkre a hipotéziseimmel és az összeesküvés elméleteimmel, jobb vagyok bármelyik írónál. Megijesztem őket, válogatás nélkül mindenkit. Félelmet gerjesztek, és közben élvezem a kicsapódó veríték szagát...

Lassan hozzászoktam a stílusához. Hozzászoktam ahhoz, hogy ritkán akar velem beszélni, hogy általában átnéz rajtam, semmibe vesz, mintha nem is léteznék. Nekem például sose terített, csak egyedül volt hajlandó az asztalnál enni. Ezért én sose ültem oda, amikor evett, az ajtóból figyeltem. Néha arra gondoltam, hogy nem bírom így tovább, hogy elmegyek...

Zuhanyozok. A vörös csak úgy ömlik végig a testemen. Mintha sosem akarna elfogyni. Nem fáj. Csak ijesztő. Forró tisztító víz. Még 5 perc. Még mindig vörös. Izzó. Nem bánt. De emlékezetet. A hibáimra, a bűneimre...