A "" kifejezés eredménye:

Veled mindig nevetek,
De túl sokat nevettetsz meg
Veled beszélhetek,
De te mindenkit megszólítasz...

Csak jóvátehetném…
Azt ígértem, hogy a tenyeremen hordozlak és a csillagokat egyenként az öledbe teszem nap- nap után. Azt ígértem soha nem adok rá okot, hogy megbánd, amiért az enyém lettél.
Most mégis…, mégis… a szemed azt üzeni, hogy elfelejtettem azokat a csillagokat…
Fáj a tudat - igazad van. Pedig nem hazudtam… Akartam…

Engedj repülni, kérlek!
Mert az én otthonom odafent
A fellegek között van.
Ne vágd le szárnyam,
Hisz’ ha nem szárnyalhatok,
Meghalok...

Danikán – vagy ahogy játékosan becézni szoktam – Dancsin – gondolkodom. Amikor három hónapja hozzánk került egy jó nevű vidéki nevelőintézetből, már nagyon beteg volt, másnaponta kellett dializálni, ugyanis egy súlyos betegséget követően mindkét veséje leállt.
Az öt éves, félroma kisfiút azonnal megszerette mindenki, csodáltuk gyermeki bölcsességét, érettségét, amellyel állapotát kezelte...

Nem vágyom másra, csak hogy szeressenek,
Nem vágyom másra, csak hogy szeresselek.
Hatalmas az érzés, mégis visszatart,
Bilincsbe zárt élet szárnyalni nem hagy...

Te vagy az én égboltomon a legszebben ragyogó csillaga,
Olyan szép vagy, mint a leggyönyörűbb pompájában virító ibolya.
Ajkad akár az érett cseresznye,
Csókoddal talán még...

A gazzal benőtt sírokon, új hatalomra emelkedik a fájdalom. Végleg szájakat pecsétel le a gyanú, mely a lelkek mélyén lapul. Tett-e a tett, melyet az apa emlegetett. Vigaszt nyújt, szánalom, a sajnálat, mely csak akkor őszinte, ha a tied? Meleget adott-e a tűz, mely otthonok jelképe volt, vagy csak mese egy távoli világról, mely a mesélő szülötte, egy holt? ...