A "" kifejezés eredménye:

Világunk hanyatlik, alig vannak már Élők. Minden város romokban hever, de én keresem a reményt, egy cél Éltet, hogy egyszer még megtalálom azt a szerkezetet, amivel visszapörgethetem az időt. Halandó vagyok, így még elkeseredettebb vagyok...

Mért nem jön?!
Mért nem szeret?!
Mért mást szeret?!
Mért nem néz rám úgy mint régen?! ...

Nem szeretnék több elvesztett tollat, vagy akár időt. Olyan kevés van belőle, és olyan kevés is már a toll is. Küzdelem, küzdelem, és folyton csak az. Amiért eddig megtettem, nem a kevés erőm miatt, vagy mert feladtam volna, hanem más erő nem engedte...

Késő félned, kedvesem:
napok folynak el a szépszagú sötétben,
a homály ringlói hullanak.
Fakult mosolyod árnyékában
elhanyatlok a vasláng nap alatt...

– Mi az? – nyöszörögtem Gary mellkasának. Kollégám igencsak zaklatottnak tűnt.
– Most telefonáltak a rendőrségről…
– És? – kaptam fel a fejem. Egyszerre megélénkültem. Amióta bejelentettük az eltűnést, semmi hír nem érkezett a zsaruktól.
– Azt mondták, hogy… hogy biztosra veszik… – Mit? Mit?!... Kedvem lett volna ráüvölteni Garyre, de jobbnak láttam kivárni a mondat végét. – Tara… meghaltak. Mind a ketten...

- Mi történt itt? – kérdeztem.
- Ne higgy a szemednek. Ez nem a valóság! Vissza kell térned a világodba.
- Tessék? Ez csak egy álom, de hogy juthatnék vissza?
- Egyet mindenki megtanult az idők során: Álmunkban nem hallhatunk meg.
Majd megfordultam és lenéztem a mélybe. Mikor meg akartam kérdezni, hogy arra gondolt-e, hogy ugorjak le csak úgy eltűnt. Nem volt más választásom. Becsuktam a szemem és leugrottam...

Mindketten úgy érezzük, hogy nincs már menekvés. Kinyitom szemem, rád nézek, s te visszanézel és felállsz, kilépsz a langyos vízből és nedvesen meztelenül még, de átöleljük egymást. Magadon érzed duzzadó nadrágom görcsös lüktetését, és vetkőztetni kezdesz, mígnem ugyanolyan meztelenné nem válok, mint te...

Lehetne egy kicsit sötétebb. Még sötétebb. Még, még és még. És akkor most jó. Körbenézek, vagy körbenéznék, mintha vak lennék. Talán ez most erőssé tesz, mert így az akarás is fellobbant. Egyre tisztább hogy mi az. De látni sem akarom, menj el, te rossz érzés, nem akarok szembesülni veled. Az igazság megrémiszt, hisz kegyetlen, és valós...

– Ma már nem érdemes elindulni – mutatott nagyjából nyugat irányába Sam. – Nemsokára alkonyodik. Ha kora reggel indul el az illető, és nem téved el, estére biztosan odaér.
Meghánytam-vetettem magamban a dolgot. Igaza volt.
Úgy véltem, ideje feltennem a fontosabbik kérdést.
– És… Ki megy?
Úgy hangzott, mint valami kegyetlen büntetés, egy kemény ítélet. Mintha a halálba akarnánk küldeni valakit. Valakit közülünk...