A "" kifejezés eredménye:

Soha többé nem láthattalak. Soha többé nem hallhattam hangodat. Szavaid továbbra is bennem élnek, és minden egyes alkalommal tudatják velem, hogy az én hibám, amiért nem tudtunk rendesen, békében elbúcsúzni. A bűntudat mind a mai napig mardossa szívemet, és nem hagy nyugodni...

Pár pillanatra megállt, hátha be tudja magát tájolni, hogy mégis merre lehet. A hangot, amit követett már nem hallotta. Helyette valami más zaj erősödött meg a háta mögött. Egy gonosz hang, mely őt akarta. Liza megijedt és gyors iramba elindul egy irányba, de a hang nem hagyta abba...

Elgondolkodva fogom a kávésbögrét. Mennyi emlék, mennyi vér és szenvedés kísérheti végig egy ember életét? Mikor még katona voltam, úgy éreztem, csak parancsot teljesítek és ez felment a felelősség alól, ma már tudom, ez nem így van. Az ember akarva, akaratlanul, visszatekint az életére, és olyankor minden tettével köteles elszámolni. Nem Istennek, nem a társadalomnak, hanem a saját lelkiismeretének...

Az ember olyan mint a virág,
először bimbozón néz a fénybe,
majd kinyílva tündököl a napfényben...

- De akkor honnan fogod tudni, hogy a nagy Ő-vel van dolgod, ha hamar továbblépsz? – kérdezte Brigi.
- Ó, hát az egyértelmű. Számomra az lesz a nagy ő, akit sosem unok meg. De inkább igyunk valamit és bulizzunk. A szomorkodásnak vége – mondta Millire nézve – Mit kértek?
- Mindegy, csak üssön – mondta szinte egyszerre a két lány.
Két perc múlva már jött is Nita az italokkal.
- Huhh, te aztán gyors voltál – csodálkozott Brigi.
- Na látjátok, már ezért megérte...

(Az Elmentél című vers folytatása)

Elmúlt már majdnem két év
Szívemben, csak egyetlené a név
Melyet senki nem húzhat fel maga
Csak én mondhatom rá: Anya...

Elolvasom »