Titkok könyve

A Titkok Könyve:

Előszó


Felhívóm a kedves olvasók figyelmét, hogy a most következő történet egy három fejezetből álló nem valósághű történet. Ha mégis hasonló esettel kerülne szembe, akkor kérem, keresse fel pszichológusát vagy a legközelebbi korházat.
További jó szórakozást kívánok!

I. fejezet
-A Másik oldal

I nap:

Egy átlagos 17 éves fiú vagyok. Mindenkinek meséltek kiskorában történeteket. Az én történetem egy elrejtett kincsről szólt. Kiskoromtól kezdve egészen 10 éves koromig mindig ugyan azt a történetet mondattam el a szüleimmel. Elhatároztam, hogy megpróbálom megkeresni a kincset.
A történet valójában egy legenda és a mi a falunkhoz kötődött. A történet szerint a kincsnek egy erdőben kell lennie. A könyvben egy kis útmutatás is volt:
,,Mikor a nappal éjszakává válik, és a Hold előjön, ekkor a fény megmutatja majd a kincs felé vezető utat"
Eddig minden jó volt csak egy nem stimmelt az, hogy még csak 10 éves voltam és este nem engednek el egyedül főleg nem egy erdőbe.
Aztán támadt egy jó ötletem.
Odamentem a szüleimhez és megmondtam nekik, hogy menjünk el egyet sátorozni. Bele is egyeztek, mert már nagyon rég nem voltunk. Kérdezték, hogy merre menjünk.
- Mennyünk az erdőbe. Mondtam
- Nem fogsz félni? Kérdezte anyu
- Ááááá dehogy.
- Felőlem mehetünk!
Elindultunk az erdőbe. Keresgéltünk valami jó helyet és egy szép tisztáshoz értünk.
Ez a hely pont megfelel. Miután lement a Nap és előjött a Hold. Azt ürügyet találtam ki, hogy
wc-re kell mennem. Mondják, hogy siessek, és ne menjek messzire. Folyamatosan néztem a Holdat hátha észreveszek valamit, de semmi. Aztán arra gondoltam, hogy csak egy legenda és semmi több. Mikor visszaindultam egy erősen vakító fényt láttam. Félelem nélkül odamentem. Amikor odaértem egy fát láttam, amire a Hold fénye világít, de vakítóan. Aztán hírtelen eltűnt a fény. Nem tudtam, hogy áljak neki a keresésnek, mert semmiféle eszköz nem volt nálam. Ezért megjelöltem a fát és majd holnap visszajövök valami szerszámmal...

II. nap:

Reggel volt már, de nem akartam felkelni, de eszem be jutott, hogy lehet, megvan a kincs és ezt nem fogom kihagyni. Csak egy baj volt. Nem volt nálam semmi, amivel ki tudtam volna ásni...
Ezért mondom a szüleimnek, hogy mennyünk el egyet az erdőben sétálni. Talán találok valahol valamit, amivel megkaparinthatom a kincset. Megyünk-megyünk és egy kis faházat láttam meg. Nem akartam h anyuék is észrevegyék, ezért mondtam nekik, hogy menjenek, még gyorsan elmegyek wc-re és megyek utánuk. Azt felelték, inkább leülnek egy kb. 200m-re lévő tuskóhoz. Közben, míg elmentek én odaosontam a faházhoz. Az ajtó nyitva volt, de nem volt ott senki. Viszont megpillantottam egy ásót. Megfogtam és elrejtettem egy bokorba. Aztán visszasiettem a szüleimhez. Már egyre jobban kíváncsi voltam, hogy mit fogok találni, ezért mondtam nekik h induljunk most már vissza. Elindultunk.
Esteledett és kezdtek álmosak lenni. Gondoltam megvárom, míg elalszanak és utána megyek és kiderítem, hogy mi is lehet ott. Gyorsan elmentem először az ásóért és utána odarohantam a megjelölt fához és elkezdtem előtte ásni. Mit is mondjak 10 évesen nem egy könnyű meló.
Aztán egy koppanást hallottam. Valamit találtam a földben, egy ládát.
Már kezdtem örülni, hogy megtaláltam. Visszasiettem a sátorhoz. Ki akartam nyitni a ládát, de nem jött össze, mert kulcsra volt zárva. Ott pedig nem volt kulcs a láda mellet...


III. nap:

Egy újabb nap és én, mint mindig nem akartam felkelni, de aztán valami furcsa dübörgés felriasztott.
Felkeltem és akkor abba maradt. Fogalmam se volt, hogy mi lehetett az a zaj...
Gondoltam megpróbálom kinyitni a ládát. A szüleimnek meg nem akartam meg mutatni, hogy mit találtam. Kb. 1 órán keresztül próbáltam kinyitni, de esélytelenül.
Aztán hallom, hogy valaki közeledik a szobám felé. Gyorsan elrejtettem a ládát, hogy ne vegyék észre. Anyu volt az, aki jött fel hozzám:
- Miért nem mész ki egyet játszani? Kérdezte anyu.
- Mindjárt kimegyek, úgyse tudok bent mit csinálni. Feleltem.
Aztán kimentem és felkerestem a legjobb barátomat. A neve Gregor. Elmondtam neki ezt az egész kincses históriát.

Mondta, hogy mutassam meg. Láttam rajta, hogy nem nagyon hisz nekem ezért elmentünk hozzánk. Felrohantunk a szobába gyorsan oda futottam a szekrényhez, mert oda rejtettem el egy pár doboz mögé, de nem volt ott. Nem tudtam, hogy hírtelen mit mondjak neki, hogy hova tűnhetett. Gregor mondta, hogy biztos csak álmodtam és otthagyott. Miután kilépett a házból a láda ott lett a földön pont előttem...
Nem tudtam ez, hogy lehetséges, de nem nagyon rémültem meg inkább csodálkoztam, hogy mit találtam. Aztán megint elkezdtem hallani azt a dübörgést...
Valahonnan a padlásról jön. Megkérdeztem anyut, hogy hall e valamit, de ő nem hallott semmit. A padlásra picit féltem felmenni, de kíváncsi voltam, hogy mi lehet az. Felkapcsoltam a villanyt és követtem a hangot. Egy régi polchoz vezetett. Mikor odaértem csend lett.

Leküzdöttem a félelmeimet és megnéztem mi van a polcban. Régi ruhákat találtam. Aztán miközben kutattam, fényt vettem észre valahonnan beljebbről. Elkezdtem kidobálni a ruhákat és találtam egy kis dobozt. Benne volt egy kulcs. Ez az egész olyan volt mintha ide csalogatott volna, hogy megtaláljam...
Gyorsan bementem a szobámba elővettem a ládát és megnéztem, hogy illik-e bele a kulcs.
Az a kulcs, amit találtam pont beleillett a ládába. Se szó se beszéd, kinyitottam.
A láda üres volt. Mi értelme volt akkor megkeresni? Nagyon ideges lettem és ledobtam a kezemből a földre. Aztán, valami kiesett belőle. Oda mentem megnézni, hogy mi lehetett az. A ládában volt egy titkos rész és onnan esett ki egy amulett, egy kis kulcs és egy könyv. Először az amulettet vettem szemügyre. Volt rajta egy jel, amit a könyvön és a kulcson is észre lehet venni. Ahogy nézegettem az amulettet észrevettem, hogy van rajta egy kis lyuk. Olyan, mint egy kis kulcslyuk. Megpróbáltam belerakni azt a kis kulcsot hátha jó lesz bele. Sikerült kinyitnom. Volt bent egy kis cetli. A cetli-re pedig ez volt írva:
"A szemüveget használva előtárul az írás". Eleinte nem értettem. Viszont miután kinyitottam a könyvet találtam bent egy furcsa szemüveget, írást viszont nem. Teljesen üresek voltak az oldalak. Aztán beugrott, hogy mi volt a cetlire írva. Felvettem a szemüveget és elém tárult a benne lévő szöveg.
A szöveg egy misztikus kapuról számol be. Ami egy átjáró. Olyan átjáró, mely kapcsolatban van a túlvilággal. Viszont semmi féle kincsről nem ad tudomást. Ahogy olvasgattam a szöveget egyre jobban rám tört a félelem. Mégse bírtam abba hagyni az olvasást. Aztán egy hangot hallottam…
- Segíts! (suttogta valaki halkan)
Körülnéztem, de sehol senki. Eléggé megijedtem. A könyvet visszaraktam a helyére majd kimentem a szobámból, hogy megkeressem anyut. Az egész házat bejártam, de sehol senki. Gondoltam kinézek az utcára, hátha kint találom. Nyitom az ajtót és találok a küszöbön egy csomagot. Nekem címezték. Eléggé furdalt a kíváncsiság ezért gyorsan visszamentem a házba és kibontottam. Üres volt. Feladó nem volt ráírva. Nem is foglalkoztam vele. Gondoltam, hogy valaki szórakozik velem. Aztán egy nagy csattanást hallottam a szobám felől. Majd felkiabáltam, hogy:

- Anyu te vagy az?
Válasz nem jött. Majd megszólalt a csengő. Nyitom az ajtót, de sehol senki. Gondoltam, hogy valaki nagyon rossz tréfát űz belőlem. Aztán elindultam a szobámba legyőzve a félelmemet. Nyitom az ajtómat. Sehol senki. A könyv, amit találtam, az ágyamon volt nyitva. Mintha valaki járt volna itt. Odamentem és megnéztem, hogy melyik résznél van nyitva.
Azt tudhatjuk meg, hogy ezt a kaput meg lehet nyitni akár hol, az amulett segítségével. Gyorsan odafutottam a ládához, de az amulett már nem volt bent. Valaki elvitte. Aztán megint halottam valamit. Majd követtem a hangot. Ahogy közeledtem a pincéhez annál jobban halottam. Mikor odaértem a lépcsőhöz egyből felkapcsoltam a lámpát. Aztán megfogtam az ajtó melletti botot és lementem a pincébe.

Mikor leértem elment az áram. Gyorsan elindultam felfele, de az ajtó becsukódott. Nem tudtam kimenni. Majd újra hangot halottam. Olyan volt mintha valaki mögöttem lenne, és a fülembe sugdolózna. Megfordulok, de nincs senki. Aztán a pince végében erős fényt vettem észre. Oda mentem, hogy megnézzem mi az. A földre egy csillag volt rajzolva és a közepén ott volt az amulett. Majd mikor fel akartam venni az amulettet meghallottam egy hangot:
- Nyíljon meg a titkok kapuja, legyen ez a világ a gonoszok otthona!
Aztán megnyílt a kapu és elájultam. Mikor magamhoz tértem az ágyamban feküdtem és az ölemben volt a mese könyv, amit anyu szokott nekem felolvasni. Kezdtem megnyugodni, hogy ez az egész csak álom volt. Mígnem egy szer csak egy elemlámpa gurult ki az ágyam alól. Felkeltem az ágyról és felvettem a lámpát majd lehasaltam a földre, hogy benézzek az ágyam alá. Mielőtt be tudtam volna nézni egy újabb tárgy gurult ki az ágy alól. Most egy elem. Megnéztem az elemlámpát és csak egy elem volt bent. Nagyon furcsálltam ezt a dolgot. Bele raktam az elemet és a lámpa működött. Aztán benéztem az ágy alá. Nagyon sötét volt ott. Olyan volt mintha valami helység lenne és nem is az ágy alja. Közelebb másztam, és amikor újra be akartam nézni az ágy alá, egyszer csak valaki berontott a szobámba és mondta nekem, hogy mennyek el az ágy közeléből. Gyorsan felkeltem és odamentem hozzá.
- Te ki vagy? (kérdeztem én)
- Nem mondhatom el, hogy ki vagyok, és hogy honnan jöttem. Elég, ha annyit tudsz, hogy nem vagy biztonságban. Megnyitottál valamit, amit nem kellett volna. (idegen)
- Te most a kapuról beszélsz?
- Igen!
- Azt nem én nyitottam meg. Hanem egy furcsa szerzet, akinek nem láttam az arcát.
- De te kerested meg a ládát. Most nagy veszélyben van a világ. Kiszabadultak és nincs sok időnk. Valahogy meg kell állítani őket különben minden, amit ismertünk szerte foszlik!
- Ezt, hogy visszük véghez? Még csak 10 éves vagyok. Nem tudom, hogy lennék a hasznodra.
- Csak tedd azt, amit mondok!
- Rendben

Miután megbeszéltük a dolgokat ő hírtelen eltűnt. Az asztalomon találtam egy kis táskát. Volt hozzá egy kis papír is. Az állt bent hogy:
„Amiket a táskában találsz nagyon fontosak a küldetésedhez. Vigyázz rá! Az amulett, amivel kinyitották az átjárót, azt is megtalálod a táskában! Nagyon kell rá vigyáznod! Van még egy nagyon hasznos dolog. Olyan, mint egy térkép és arra jó, hogy ha eltűnik az amulett, akkor a segítségével meg tudod találni! Mostantól ne állj szóba senkivel! Még a szüleiddel sem! Ha valamikor kérném tőled az amulettet ne add oda! Még nem értheted, de majd megérted. Ez nagyon fontos! A táskában találsz még egy fegyvert is, amit csak nagyon nagy veszély esetén használj! Meg van töltve és ki van biztosítva!”
Nagy feladat hárul rám és nem tudom mi lesz a vége, de egy biztos, nem adom fel egy könnyen.

Kezdtem fáradt lenni, de nem aludhattam el. Nem tudhattam, hogy mi fog történni. Inkább kimentem a szobámból és körbe néztem a házban. Olyan volt a házunk mintha elhagyatott lenne már egy ideje. Sehol sem volt senki. Gondoltam kimegyek az utcára, talán ott nagyobb biztonságban leszek, de mikor kiléptem hírtelen minden elsötétült, olyan mintha csak úgy a nappal egy perc alatt estévé vált volna. Mozgást viszont odakint sem láttam. Ezek után meg gondoltam magam és visszamentem a házba. Elindultam a szobám fele és az láttam, hogy megint nappal lett. Kezdtem aggódni, hogy valami nagy baj lesz még ebből az egészből.
Próbáltam nyitva tartani a szemem, de nagyon fáradt voltam már és elaludtam.

IV. nap:

Miután felkeltem az miatt aggódtam, hogy történt-e valami. Gyorsan odafutottam a táskához, hogy megnézzem, bent van-e még az amulett. Szerencsére ott volt. Majd elhatároztam, hogy valahogy meg fogom állítani a gonoszt. Először ott akartam kezdeni ahol megtörtént a kapunyitás. Tehát lementem a pincébe. Oda mentem ahhoz a falhoz ahol megnyílt a kapu. Mikor odaléptem egy furcsa jel jelent meg a falon. Megérintettem és egy nagy fénycsóva tört ki a falból. Aztán azt veszem észre, hogy egy fehér színű helységben vagyok. Kiabálok, de nem érkezett válasz. Majd egy hang megszólal:
- Elindult a homokóra és nincs sok időd. Te vagy az a személy, aki meg tudja állítani.
- Hogy állíthatnám meg?
Erre már nem érkezett válasz. Felébredtem a pincében és az egész álomnak tűnt. Majd hallottam, hogy valaki csenget. Nyitom az ajtót és az egyik legjobb haverom az (David). Nem akartam vele szóba állni, mert emlékeztem mit mondott nekem a titokzatos idegen. Ezért megpróbáltam lerázni, de nem tágított.
- Figyelj rám! El kell menned, mert itt nem vagy biztonságban!
- Miért? Mi történt?
- Ha elmondanám, nem hinnél nekem!
- Csak nem arról van szó, amit mesélt nekem a Gregor?
- Mit mesélt?
- Valamiféle kincses ládáról… azt mondta, hogy bolond vagy, mert a láda nem volt sehol, mikor látni akarta.
- Akkor te semmit sem tudsz!
- Nem? Mesélj!
Ezek után elmondtam neki teljesen ezt az egész dolgot a ládáról és azt is, hogy most minden a mi kezünkben van és nem szabad hibázni! Aztán hallottam, hogy valaki jön fel a lépcsőn.
- David hívtál még valakit?
- Nem senkinek nem szóltam.
Nyílik az ajtó. Az anyám volt az.
- Ez csak az anyukád!
- Ne menny a közelébe!
- Miért ne?
- Azt mondták, hogy ne bízzak senkiben, még az anyuban sem.

Láttam, hogy anyu kezében van egy kés és elkezdett felém közeledni. Szóltam neki, de nem válaszolt. Úgy jött mintha nem is hallaná, amit mondok. Mondtam Davidnek, hogy fusson ki a szobából, de az ajtó betevődött előtte és nem tudta kinyitni. Mondtam neki, hogy nem marad más, mint az ablak. Az ablakon szerencsére ki tudott mászni. Közben anyu egyre jobban közeledett felém a késsel. Elindultam én is az ablakhoz és ki is másztam, viszont valamit ott felejtettem a szobámban. Az amulettet. Vissza kellett mennem. Néztem be az ablakon, de az anyu eltűnt. Itt volt az alkalom gyorsan bementem az amulettért. Néztem a táskában, de nem volt bent. Aztán elővettem a térképet és láttam, hogy viszik az amulettet a pince felé. Úgy gondoltam, hogy magammal viszem a táskát a biztonság kedvéért. Kiszóltam Davidnek, hogy ő addig várjon meg engem, amíg vissza nem jövök az amulettel, és ha nem jönnék vissza, akkor jöjjön utánam. Ezek után elkezdődött az amulett keresés. Néztem a térképet és láttam, hogy már nem mozog rajta az amulett. Mentem le a pincébe, de nem láttam senkit. Néztem a térképet és szerinte az amulett a falban van. Oda mentem, hogy jól megnézzem azt a falat. A falon láttam egy kis domborulatot. Hozzá értem és az amulett a kezemben lett. Viszont éreztem, hogy valami van itt a közelemben. Megfordultam és láttam, hogy van valaki a sötétben.

- Ki van ott?
Aztán előlépett a sötétből a titokzatos idegen.
- Te vagy az? Miért nem feleltél?
- Mondtam neked, hogy ne bízz senkiben!
- David-re gondolsz? Sokat köszönhetek neki és segít is!
- Nem rá céloztam kölyök.
- Akkor kire? Nem értelek.
- Nem baj, ha nem érted. Kérem az amulettet. Most!
- Sajnálom, de nem adhatom oda. Megígértem valakinek.
- Nem érdekel, hogy kinek ígérted meg. Most szépen oda adod, vagy nem lesz jó vége ennek a beszélgetésnek.
Kezdtem rájönni, hogy ő nem is az-az idegen, akit megismertem. Eddig nem értettem a levele utolsó előtti mondatát, de már kezdtem érteni. Majd kivettem a táskából a fegyvert.
- Maradj ott ahol vagy, mert esküszöm, hogy lelőlek!
- Azt hiszed, hogy félek tőled? Nem tudod használni. Gyerek vagy még és nem mernéd meghúzni a ravaszt.
- Azt te csak hiszed!
- Inkább add ide és nem bántalak.
- Soha nem fogod elvenni tőlem.
Elkezdett felém közeledni majd meghúztam a ravaszt. David meghallotta a lövést és befutott a házba kiabálva a nevemet. Majd kiabáltam neki, hogy a pincében vagyok. Mikor belépett látta, hogy ott állok egy fegyverrel a kezemben és, hogy valaki fekszik a földön.
- Mi történt?
- El akarta venni az amulettet. Nem hagyhattam.
- Meghalt?
- Nem tudom, de jobb lesz, ha elmegyünk innen.
Majd elindultunk fel a szobámba. Azon gondolkoztam, hogyan vethetnék véget ennek az egésznek. Elkezdtem olvasgatni azt a könyvet, ami volt a ládában és azt hittem találtam valamit, amivel meg tudom állítani, és ha sikerül minden olyan lesz, mint régen.
- Tudom, hogy vethetnénk véget ennek az egésznek!
- Tényleg? Na és hogyan?
- Újra meg kell nyitni a kaput és át kell mennem a másik oldalra azért, hogy ott megsemmisítsem az amulettet.
- Ez biztos működni fog?
- Remélem. Különben vége mindennek. Megmentjük a világot?
- Meg!

Elindultam le a pincébe az amulettel. Oda érek a falhoz és megpróbáltam visszaemlékezni arra, hogy mi volt a falon az első kapunyitáskor. Gyorsan felrajzoltam és elmondtam a szöveget, amivel kinyílt ezelőtt is. Nagyon féltem, de át kellett mennem a kapun. Amikor átléptem egy sivár helyre jutottam. Sehol egy fa, növény, teljesen kihalt hely volt. A könyv azt írta, hogy az amulettet egy koponya alakú sziklánál tudom elpusztítani, de azt nem írta le, hogy hogyan. Elindultam megkeresni a sziklát. Azt furcsállottam, hogy sehol nem találkoztam eddig semmivel sem.

Mikor odaértem elővettem az amulettet aztán megnyílt a sziklatömb. Láttam, hogy egy járat vezet le a föld alá. Nem tehettem mást le kellett mennem. Hosszú barlang volt, lassan végig értem rajta, egy falba ütköztem. A falon észrevettem egy ugyan olyan szimbólumot, amilyet találtam a pincében. Oda mentem és ugyan úgy hozzá értem, de most nem történt semmi. Arra gondoltam, hogy odarakom az amulettet és talán történik valami. A fal magába szívta az amulettet és elkezdett omladozni a barlang a földrengés miatt. Gyorsan kifutottam és elkezdtem visszamenni a kapuhoz, közben megint sötétedni kezdett minden. Éreztem, hogy valami követ, de nem akartam hátranézni csak futottam előre. Mikor odaértem a kapuhoz és át akartam rajta menni, valami elkapott és nem engedett el. Hátranéztem és egy sötét alakot láttam csak. Az arcát nem láttam, mert nagyon sötét volt. David látta, hogy valaki nem enged el és átjött a kapun azért, hogy megmentsen. Mikor ráugrott David, akkor engem elengedett, de nem akartam ott hagyni a legjobb barátomat. David viszont csak azt mondta:
- Ne törődj velem, mentsd az életedet!

Ellenkeztem, de a szemem láttára megölte őt a sötét alak. Nem segíthettem rajta ezért átmentem a kapun a világomba. Mikor átléptem a kapu egyből bezárult. Egy jó barátot vesztettem el, mert megmentette az életemet. Ezt sose felejtem el neki. Sírva rogytam össze a földön, elaludtam. Mikor felébredtem olyan volt mintha álmodtam volna ezt az egészet. Felmentem a szobába a ládáért, de eltűnt. Kimentem a konyhába és látom, hogy a szüleim reggeliznek. Először azt hittem, hogy tényleg álmodtam, de aztán megváltozott a vélemény akkor mikor bementem a fürdőbe és belenéztem a tükörbe. Magam mögött láttam azt az alakot, aki megölte David-et. Hátranéztem, de senki sem volt ott. Mikor újra belenéztem a tükörbe nem volt mögöttem senki. Majd azt vettem észre, hogy valami jel van a nyakamon. Olyan, mint egy tetoválás. Közelebb hajoltam a tükörhöz és látom, hogy ez ugyan olyan,mint a szimbólum, amit láttam a falon. Nem értettem, hogy került rám és miért, de nem foglalkoztam vele. Visszamentem a szobámba és találtam az ágyamon egy kis cédulát. Az állt bent, hogy:
- Megmentetted a világot, de fizettél is érte. Tudom milyen érzés, ha meghal egy közeli barátod. Most pedig figyelj rám! Semminek nincs még vége, hogy elpusztítottad az amulettet. Előbb utóbb megint szembe kell nézned velük. Mostantól te vagy a Kapuőrző! Viszlát, kölyök! Utóirat: Akit lelőttél az a sötét alak volt. Ezt nyilván nem érted, de idővel rájössz… (Üdvözlettel a volt Kapuőrző: Az idegen)
Nagy feladatot kaptam, de talán nem bukom el. Várom azt a percet, mikor találkozok azzal a gyilkossal, megfizet mindenért, amit ellenem tett.
A történet tehát mégsem legenda, mint azt később megtudtam, az idegen hozta létre a legendát, hogy találjon valakit, aki bátor és képes megmenteni a világot. A történetem ezzel véget is ért. Még nem találkoztam vele, de érzem, hogy hamarosan eljön az-az idő.






II. fejezet
-A túlvilág hatalma

12 év telt el, azóta mióta én lettem a Kapuőrző. Egyetemre járok elég távol az otthonomtól. Havonta járok haza, de nem szívesen. Soha nem felejtem el azt, ami a házunkban történt 10 éves koromban. Azt hitték, hogy eltűnt David, de én hiába meséltem el a történetemet senki sem hitt nekem. Aztán elküldtek egy pszichológushoz. Azt állapította meg, hogy valamilyen trauma, sokk ért. Majd kezeléseket és gyógyszereket kaptam. Azóta elég zárkózott vagyok és ezért senki sem áll velem szóba. Lassan 1 hónapja ugyan azok a rémálmok gyötörnek. Arról szólnak, hogy egyedül vagyok egy nagy házban és akár merre megyek, nem tudok kijutni és, hogy a sötétből elő jön a sötét alak, de mielőtt meg tudnám nézni az arcát, felébredek. Egyik nap mikor elmentem aludni nagyon furcsa dolog történt.

Mikor felébredtem otthon voltam az ágyamban. Nem tudtam, hogy kerültem oda. Kimentem a konyhába és láttam, hogy anyuék reggeliznek, és amikor megláttak, nagyon csodálkoztak, hogy én ilyen korán itthon vagyok. Nem akartam nekik megmondani, hogy azt sem tudom, hogy kerültem haza, inkább azt mondtam, hogy valami zűr volt a suliban, ezért hazarendeltek. Sejtettem, hogy valami nincs rendben és ez lassan be is bizonyosodott. Majd visszaindultam a szobámba és mikor odaértem az ajtóhoz egy árnyékot láttam elsuhanni a szobában. Mikor beléptem senki se volt ott. Aztán az ágyamon észrevettem valamit. Odamentem és találtam egy könyvet. Hasonlított arra, amit még régebben találtam. A könyv címe: Titkok könyve. Viszont se kulcs, se szemüveg nem kell a megfejtésére. A szöveget magyarul írták, mégse voltam rá képes, hogy elolvassam. Majd letettem az ágyra és elindultam az ajtó fele és mikor ki akartam menni egy hangot hallottam. Megfordultam és egy nő állt az ágyam mellett és kezében a könyv.
- Ki vagy te? Én kérdeztem.
- Nem mondhatom el. Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek, hogy nagy veszélyben vagy!
- Veszélyben? A kapuval kapcsolatos?
- Igen!
- Azt már nem tudják használni vagy mégis?
- Nem csak egy kapu van, de sajnálom, nem mondhatok semmit. Valaki majd segíteni fog az utadon, mely hosszú és nehéz lesz, de nem adhatod fel. A világ a te kezedben van.
Miután elmondta ezt az egészet hírtelen eltűnt. Majd lepergett előttem az a rész mikor David meghalt és nem tudtam, hogy mit is tehetnék, őt se tudtam megmenteni. Leültem az ágyra és csak merengtem. Aztán valaki kopog a szobám ajtaján.
- Szabad! - kiáltottam.

Válasz nem jött, ezért felálltam és kinyitottam az ajtót. Sehol senki. Mikor megfordultam David ott állt velem szemben csupa véresen. Az ijedtségtől megmozdulni se tudtam.
- Te nem lehetsz itt. Meghaltál. Mit akarsz tőlem? – kérdeztem.
- Halott vagyok. Azért jöttem, hogy megmutassam mi is történt az első őrzőnél.
- Tessék?
Aztán besötétedett minden és egy nagy házban találtam magamat.
- Hol vagyunk? – kérdeztem.
- A múltban!
- A múltban? Miért hoztál ide?
- Azért, hogy megtudd, kivel állsz szemben és, hogy mire képes, ha valamit meg akar szerezni.
Nem tudom, hogy milyen évet írhattak ott pontosan, de ez annyira most nem is érdekelt.
Egyszer csak találtam egy fotót. Az a nő volt rajta, aki megjelent a szobámban és egy ismeretlen férfi.
- Kik vannak ezen a fotón? – kérdeztem.
- Az a férfi az őrző és a mellette lévő nő a felesége.
- A felesége?
- Igen!
- MI történt az őrzővel?
- Figyelj és meglátod.

Aztán azt látom, hogy a nő kiabálva kifut a szobából. Nem tudtam mi ütött belé, majd egy ismeretlen férfi megy utána. Követtem őket majd egy lövést hallottam. A férfi eltűnt a nő meg a padlón fekszik. Meghalt. Halottam, hogy egy kocsi érkezett a házhoz. Oda mentem az ablakhoz és látom, hogy az őrző hazajött. Látta, hogy az ajtó fel van feszítve. Gyorsan felrohant, hogy megnézze jól van-e a felesége és látta, hogy ott fekszik a földön meglőve.. Odafutott hozzá, de már nem tudta megmenteni. Aztán olyat tett, amit nem kellett volna. Megnyitotta a kaput és egy alkut kötött az „ördöggel” Az őrző a feleségét akarta vissza kapni viszont nagy árat kell érte fizetnie. A lelkét kérte. Egy szerződést kötöttek, de persze csak úgy aláírta. Nem is olvasta el csak úgy belement az üzletbe. A felesége visszatért, de nem olyan volt, mint régen. Átjárta a gonosz. Az őrző nem bírta ezt tovább és a saját kezével végzett vele. Ezek után átszállt az össze gonoszság belé és még nagyobb hatalomra vágyott. Arra készült, hogy ő lesz a „pokol ura”. Miután egy ravasz trükkel átvette a gonosz helyét eltervezte, hogy kiengedi az össze gonoszt a Földre, de persze szükség volt egy őrzőre, mert csak ő tudja megnyitni a kaput.

Kezdtem érteni, hogy valójában mi is történt. Miután láttam ezt az egészet az ágyamban ébredtem. David sehol. Fogalmam se volt, hogy hogyan kezdjem el a világ megmentését. Valami megváltozott. Ki tudják nyitni a kaput viszont én nem. Már nincs meg az amulett. Aztán a nagy semmiből megnyílt az átjáró. Kilépett a sötét alak.
- Mit akarsz? – kérdeztem.
- Tudom, hogy mire vágysz a legjobban!
- Igazán? Na és mire?
- Vissza akarod kapni a barátodat. David-et. Visszahozhatom neked.
- Miért tennéd ezt?
- Segíteni akarok, hogy visszakapd barátodat, persze nem csak úgy egyszerűen én is kérek valamit cserébe.
- Mit kérnél cserébe?
- Csak annyit, hogy hagyj fel az őrzőséggel és írd alá ezt a papírt.
- Nem dőlök be neked! Tudom, hogy mit akarsz, de nem akarom, hogy úgy járjak, ahogy te.
- Tessék? Mit tudsz te erről?
- Mindent. Ott voltam. Láttam, hogy megölték a feleségedet. Még van vissza út neked is.
- Hehe! Nekem már nincs vissza út. Jobb, ha beletörődsz kölyök, hogy meg vannak számlálva a napjaid.

Elmondta és eltűnt a kapuval együtt. A falon ezután egy jel jelent meg. Nagyon ismerős volt. Valahol már láttam. Majd eszembe jutott, hogy ugyan ez a jel volt a könyvön is. Odamentem és megérintettem. Utána egy fény tört ki a falból és éreztem, hogy egyfajta erő járja át a testemet. Majd a fény eltűnt és elájultam. Mikor magamhoz tértem nagyon fájt a fejem és először nem tudtam, hogy hogyan is kerültem a földre, de aztán mikor belenéztem a fejem fölött lévő lámpába, eszembe jutott a fény, ami kitört a falból. Felkeltem a földről és odamentem a falhoz, de a jel már nem volt ott. Nem tudtam mihez kezdjek most ezért arra gondoltam, hogy kimegyek egyet sétálni, hátha kitalálok valamit, hogyan segíthetnék, hogy megmeneküljön a világ. Miután kiléptem a házból megdöbbenve néztem, hogy mi lett a falunkból. Minden romokban hevert és nem is tudom, hogy mi történt. Azt se tudom, hogy meddig feküdtem a földön mozdulatlanul. Aztán elindultam remélve, hogy találok valakit. Nem jártam sok sikerrel. Kihalt a falu. Nincs senki más rajtam kívül. Elhatároztam ezek után, hogy elhagyom a falut. Mikor odaértem a falu elejére látom, hogy a nincs tovább út. Le van szakadva és a túlsó felét se lehet látni. Olyan lett a helyzet mintha egy börtönbe kerültem volna. Nem tudtam elhagyni a helyet. Majd azt hallottam, hogy valaki jön. Megfordultam és a halott nő volt az.

- Mi történt itt? – kérdeztem.
- Ne higgy a szemednek. Ez nem a valóság! Vissza kell térned a világodba.
- Tessék? Ez csak egy álom, de hogy juthatnék vissza?
- Egyet mindenki megtanult az idők során: Álmunkban nem hallhatunk meg.
Majd megfordultam és lenéztem a mélybe. Mikor meg akartam kérdezni, hogy arra gondolt-e, hogy ugorjak le csak úgy eltűnt. Nem volt más választásom. Becsuktam a szemem és leugrottam. Felébredve ugyan úgy a földön találtam magam. Igaza volt a nőnek. Gyorsan kimentem az utcára és látom, hogy minden rendben van odakint. Sajnos elkiabáltam magamat. Hirtelen minden elsötétedett és nagy vihar támadt. Az emberek nagyon megrémültek, és haza siettek. Tudtam, hogy ez csak egy ember műve lehet. Visszamentem a házba és szólítottam a sötét alakot. A kapu megnyílt és ő itt is lett.
- Tetszik az, amit kint látsz kölyök? - - sötét alak.
- Tudtam, hogy a te műved lehet.
- Hát, igen. Nem írtad alá és nincs más választásom. Most mindenki meg fog fizetni.
- Miért bántod őket? Nem ártottak neked!
- Ez az én sorsom. Megszerzem az egész világot és téged foglak megölni utoljára.
- Lehet, hogy meghalok, de nem engedem, hogy bánts mást és, hogy tönkretedd a világot.
- Mondtam kölyök a napjaid meg vannak számlálva jobb, ha felkészülsz. Ez a kis vihar még csak a kezdet. Neked olyat tartogatok, amit soha nem fogsz elfelejteni. Egyszer megakadályoztad a tervemet. Most nem tudsz majd megállítani.
- Még nem tudod, ki vagyok, és nem tudod, hogy mire vagyok képes. Egyet viszont soha nem fogsz elfelejteni. Az én arcomat. Mindig emlékezni fogsz rá, hogy ki volt az, aki legyőzött téged!
- Túlságosan magabiztos vagy kölyök és ez hozza majd a vesztedet. Annyit elárulok, hogy nem az én kezem által fogsz majd meghalni. Persze ez a jövő. Még találkozunk kölyök!
Soha nem féltem ennyire, de én vagyok az utolsó esély, hogy megmeneküljön a világ. Nem szabad elbuknom. A jövőn lehet változtatni, nincs előre megírva. Hamarosan eljön, az a nap mikor eldől, hogy mi lesz a világ sorsa, de addig is még várni kell és túlélni. Érzem, hogy harc napja közeledik egyre jobban. Minél közelebb van, annál jobban érzem, hogy valami rossz fog történni. Persze ez még a jövő. A jövő, mely gyorsan közeleg, eljön!









III. fejezet
-A halál torkában

Egy újabb fejezet veszi kezdetét, mely egyben a befejező rész is lesz!

Eltelt 1 év és semmi nem történt eddig a rémálmokon kívül, melyek körülbelül 1-2 hete kínoznak. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Állandóan az járt a fejemben, amit mondott a „sötét alak”. : meg fogok halni, de nem az ő keze által. Már egyre nehezebben bírom ezt a világ megmentéses dolgot és még nem készültem fel rá, ha tehetném abba is hagynám.
Arra gondoltam, hogy most nem foglalkozok semmivel, hanem inkább kihasználom az időt, amíg még lehet, de a gondok még csak ez után keletkeztek. Egy újabb szimbólum jelent meg a falon. Már kezdtem azt hinni, hogy van még időm, de tévedtem. Közelebb mentem hozzá és mikor hozzá értem minden elsötétedett körülöttem. Miután felébredtem nem tudtam, hogy ki vagyok, és hol vagyok. Semmire nem emlékeztem. Alaposan megnéztem a házat, de nem tudtam, hogy hol vagyok. Bejártam mindent, de nem hozott eredményt. Majd találtam egy családi képet. Próbáltam vissza emlékezni, felidézni dolgokat, de semmi. Visszamentem oda ahol magamhoz tértem. Kutatgattam és a polcban találtam egy ládát, de semmi nem volt bent. Tovább keresgéltem és feljegyzéseket találtam egy bizonyos kapuról és szimbólumokról. Hiába kutatgattam az emlékeim csak úgy eltűntek. Aztán zajt hallottam lentről. Elindultam megnézni, hogy mi volt az. Valaki kitörte az ablakot egy kővel. A kőre egy cetli volt ragasztva: ,, Tudom, hogy mi történt veled, de nem szabad feladnod. A világ a Te kezedben van. Egy módon szerezheted vissza az emlékeidet. Meg kell találnod a Titkok könyvét! Ez az utolsó esélyünk. Sok siker kölyök!”

Az volt a gond, hogy nem tudtam milyen könyvet is kell keresni. Átnéztem az alsó szobákat és találtam is könyveket, de egyik se volt az. Ha legalább valami segítséget kaptam volna, hogy hogyan is néz ki… Aztán a padlón egy szimbólum jelent meg. Mintha már láttam volna ezt a szobámban az íróasztalba vésve. Gyorsan felfutottam és emlékezetem nem csalt ez az a jel. Ezek után alaposan szemügyre vettem. A jel bele volt vésve. Majd hozzá értem és kinyílt egy titkos rekesz és megtaláltam a könyvet. Miután kinyitottam fehér fényt bocsájtott ki és megjelent a szimbólum a falon. Mielőtt megérintettem volna láttam, hogy egy árnyék suhant el az ajtóm előtt. Valaki volt a házban. Kiléptem az ajtómon és megjelent egy gyerek.
- Nem akartalak megijeszteni - - - - a gyerek
- Te ki vagy és mit keresel itt? - - - - kérdeztem
- Az én nevem David és azért vagyok itt, hogy segítsek neked
Elmesélte, hogy ő a legjobb barátom és mindent tud arról, hogy ki üldöz és, hogy mi is történik körülöttem, de mégis furcsa érzésem volt vele kapcsolatban. Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy el is felejtettem a szimbólumot a falon, de mire a szobához értem már eltűnt. Próbáltam újra létrehozni, de nem sikerült. A könyvben semmi féle írást nem találtam. Teljesen üresek voltak a lapok. Ötletem se volt, hogy mit csináljak ezután. Ha nem szerzem vissza az emlékezetemet esélyem sincs. Nézegettem a feljegyzéseimet és megtaláltam a naplómat. Furcsa volt a kezemben tartani. Olyan, mintha nem is az enyém lenne, hanem valaki másé. Elkezdtem olvasgatni és meg tudtam pár dolgot, hogy hogyan is találtam rá a ládára és miként kezdődött el ez az egész história és most már nincs kétségem afelől, hogy ő a legjobb barátom és hihetek neki.

Folytattam tovább az olvasást, de a felénél abbahagytam, mert David felfutott, hogy valakit látott a házban. Lementem gyorsan, de nem találtam senkit, a bejárati ajtót viszont nyitva találtam. Akárki is járt a házban már eltűnt. Visszamentem a szobába, hogy folytassam a naplómat, de nem volt az ágyon és Davidnek is nyoma veszett. Átnéztem minden helységet, de semmi. Aztán odakint hírtelen elsötétedett minden. Ránéztem az órára még csak 16.24 volt. Először arra gyanakodtam, hogy vihar készülődik, de mikor kiléptem a házból megváltozott a véleményem. Napfogyatkozás volt, de nem akartam hinni a szememnek. Lehetetlen, hogy mostanság az legyen. Aztán valakit észrevettem az utca végén. Az úton állt és nézett felém. Elindultam felé, hogy megtudjam ki ő. Hírtelen köd lett és így nem tudtam tovább haladni. Ahogy elszállt a köd úgy tűnt el vele együtt az-az alak is. Nem akartam kint maradni egyedül és gyorsan visszafutottam a házhoz. Lépek be a bejárati ajtón és megláttam valakit a nappali végén. Ugyan az volt, akit láttam az utcán.
- Ki vagy te? - kérdeztem.
Nem jött válasz. Ezért közelebb mentem hozzá.
- Ne gyere közelebb! - felelte a titokzatos alak.
- Miért nem válaszolsz a kérdésemre?
- Attól jobb lenne, ha tudnád, hogy ki vagyok? Most nem rólam van szó, hanem rólad és a jövőről, a világ sorsáról.
- Tessék? Köze van a Titkok könyvéhez és egy kapuhoz?
- Igen. A legnagyobb gond, hogy nem emlékszel semmire se és az, hogy a sötét alak küldöttje megszerezte a naplódat.
- Küldöttje?
- Igen. Te azon a néven ismered, hogy David.
- Nem ez nem lehet igaz. A legjobb barátom nem árulhatott el.
- Már rég meghalt. Fegyverként használta ellened. Az első feladata az volt, hogy el kell vesztened az emlékeidet, hogy be tudjon épülni. A második, hogy ne jelents semmi akadályt és, hogy ne szerezd vissza az emlékezetedet.
- Miért kellene elhinnem neked mindezt? Akár te is lehetsz a sötét alak.
- Nem hiszed el? Akkor nincs választáson, megmutatom!
Aztán mintha egy moziba csöppentem volna és lejátszódott előttem az életem. Nem akartam elhinni, hogy meghalt a barátom. Miután megmutatta visszavitt a jelenbe. Hamarosan erősen fájni kezdett a fejem és elájultam. Az ágyamban ébredtem fel és azt reméltem, hogy ez az egész csak egy álom volt, de sajnos nem. Az emlékeim visszatértek és minden olyan volt, mint régen. Kimerültem a sok változásban, ezért gondoltam kimegyek egyet levegőzni. Miután kiléptem a szobámból ott lett előttem David.
- Mit keresel te itt? – kérdeztem.
- Tehát megtudtad az igazságot. Gondoltam, hogy ez is hamarosan bekövetkezik, de nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan.
- Mindenre emlékszem.
- Adok neked egy tanácsot. Ne állj az útban, mert te is úgy jársz, mint a többi.
Majd eltűnt a napfogyatkozással együtt. Nem értettem, hogy most mi történt pontosan. Kimentem a házból és minden olyan volt, mint régen. Visszamentem a házba és hallottam, hogy valaki megy fel a lépcsőn. Halkan utána osontam. A szobámban ált az idegen.
- Kerülj csak beljebb - - - felelte az idegen
- Áruld el mi történik, mert már nem értem.
- Kaptál egy kis időt. A napfogyatkozás az utolsó fázis volt a játék végéig. Közbe kellett avatkoznom.
- Ha tudtál eddig segíteni, akkor miért nem segítettél eddig?
- Azért, hogy magadtól boldogulj végül is Te vagy a Kapuőrző.
- Ha az volt az utolsó fázis, akkor nincs sok időm, de azt se tudom, hogyan állítsam meg.
- Ha eljön az idő választ kapsz a kérdéseidre!
Miután elment az ágyamra került az a medál, amely megsemmisült még a barlangban. Egy cetli is volt hozzá mellékelve:
,, Erősebb ez a medál, mint hinnéd! Ha bízol benne, akkor nem lesznek akadályok előtted.”
Egy újabb szerencse süti és remélem most hatásos lesz, mert ezen múlik minden.
Majd megnyitottam a kaput és átmentem rajta, hogy leszámoljak a sötét alakkal. Nem kellett keresnem, mert tudta, hogy megyek, de nem várt egyedül. Ott volt rajta kívül még David.
- Nem mentheted meg őket! - felelte a sötét alak
- Az életem árán is megvédem a hazám!
- Az életed semmit se ér. Megmondtam neked, hogy olyan személy végez veled, akire nem is gondolnál. Gondolom, már tudod, hogy kire céloztam. Ironikus, hogy az öl meg, aki megmentette az életedet és, aki a legjobb barátod.
- A David már rég meghalt, ő nem az, aki régen volt.
Aztán eltűnt a sötét alak és már csak mi maradtunk ott. Elővettem a medált és felé szegeztem.
- Látom, megvan a medálod - felelte David.
- Igen és végezni fogok veled bármi áron!
- Tudod, nekem is van egy fegyverem. Mindennek van jó és rossz oldala. A medálnak is.
Elővette a medálját és valami bűbájt mondott rám, melytől teljesen lebénultam és a medálom kiesett a kezemből.
- Igaza volt a mesternek. Gyenge vagy! - felelte David.
- Nem annyira, mint te.
- Eljött az idő a kegyelemdöfésre. Viszlát, Kapuőrző!
Majd egy újabb bűbájt mondott és éreztem, ahogy elszáll az erőm. Egyre gyengébben érzetem magam, aztán a földre estem. Egy furcsa helyre kerültem. Olyan volt, mint egy alagút, amely felfele ment egy fény után. Elindultam a fény fele, de valaki megszólított
- Még nem jött el a te időd, meg kell akadályoznod a világ végét!
- Nem tudom megállítani, gyenge vagyok. Rossz embert választottatok.
- Nem vagy gyenge, csak nem volt mivel szembe szállnod vele. Használd a Titkok könyvét!
- A Titkok könyvét? Az otthon maradt. Nem hoztam el magammal, nem hittem volna, hogy szükségem lesz rá.
- Nézz csak eléd!
Ott hevert előttem a könyv. Nem tudom, hogy került oda, de nem foglalkoztam vele. Aztán mikor hozzá értem a könyvhöz visszakerültem a valóságba.
- Te, hogy kerülsz ide? - kérdezte ijedten David
- Kaptam egy utolsó esélyt, melyet nem fogok elrontani.
- Hogyan akarsz megállítani? Jóval erősebb vagyok nálad!
- Neked viszont nincs könyved!
- Tessék?
Majd kinyitottam a könyvet és felvettem a bent lévő szemüveget és kerestem a megfelelő bűbájt, de eközben megtámadott David, de a könyv nem engedte, hogy a közelembe kerüljön. Egy pajzsot alakított ki körülöttem. Hamarosan meg is találtam a megfelelő bűbájt, de túlságosan nehezemre esett megtenni azt, amit leírtak. Csak úgy halhat meg, ha előidézem az igazi Davidet és megöli saját magát. Nem volt más választásom megidéztem.
- Hol vagyok? - kérdezte David.
- A másik oldalon. Sajnálom azt, ami itt történt régebben.
- Figyelj rám. Meg kellett, hogy védjelek, különben semmi esély nem lett volna, hogy megmeneküljön a világ.
- Most is szükségem van a segítségedre. Meg kell ölnöd magadat, hogy közel jussak a sötét alakhoz, mert így megakadályoz.
- Bármit megteszek azért, hogy megmentsük a világot. Emlékszek régebben mindig szuperhősöst játszottunk és terveztük a világ megmentését. Tényleg hős lettél és köszönöm, hogy a társad lehettem. Vigyázz magadra!
- Te is!
Aztán beleszállt a testébe és mielőtt eltűnt volna egy utolsó szót mondott: Sajnálom.

Fájó szívvel búcsúztam el tőle, de nem tehettem mást. Az igazi veszély, viszont még csak most következik. A sötét alak tudomást szerzett David haláláról és azonnal ott termett előttem.
- Nem tudom, hogy sikerült elpusztítanod, de engem sose fogsz! - felelte a sötét alak
- Tudod előrelátó voltam és tudtam, hogy meg fogsz jelenni, ezért már ki is kerestem a megfelelő bűbájt, hogy elpusztítsalak!
- Tessék? Az lehetetlen. Nincs olyan bűbáj, amely megölhetne. Csak blöffölsz!
- A Titkok könyve segített megértenem minden egyes bűbájt és variációkat. Csak egy módon ölhetlek meg, ha feláldozom magamat.
- Feladnád az életedet, hogy megölj?
- Nem. Azért adom fel, hogy megmentsem a Földet! Eljött az idő. A játék ezzel véget ért Sötét alak!
Majd elmondtam a bűbájt és minden úgy történt, ahogy meg volt írva. A világ megmenekült, a sötét alak meghalt. Újra az alagútba kerültem, és újra megszólított valaki.
- Megmentetted a világot, ezért visszaküldlek a Földre - felelte a hang.
- Akkor nem haltam meg?
- Meghaltál, de nem mehetsz vissza a régi testedbe, de viszont újjá születsz egy újban.
- Emlékezni fogok valamire ebből az életemből?
- Sajnálom, nem árulhatok el semmit se. Kaptál egy új életet, egy új esélyt. Mindig lesznek olyanok, akik meg akarják semmisíteni a Földet. Ha szükségem lesz rád tudom, hogy hol találhatlak meg.

Az életem még csak most kezdődik. Rég volt az mikor még kicsi voltam, de most örülök, hogy újra átélhetem. Legalább addig se próbálnak megölni, amíg fel nem növök vagy lehet, hogy tévedtem?

The End


Írta: Szemes Gábor

Utóirat: Ne hagyd otthon a Taj-kártyád!