A "" kifejezés eredménye:

Mihály történetéből kiderült, hogy a galéria tulajdonos megjelenésekor fordult föl az életük. A férfi rajongásával üldözte Annát, aki elutasította, de az ezzel nem törődött, és amikor Mihály egyedül volt a műtermében a férfi bejött és leszúrta. Talán abban reménykedett, hogy nem éli túl és akkor majd ő kerülhet a képbe a gyönyörű imádottjánál, de akkor látta meg éppen Anna a kép előtt állva a haldokló Mihályt és mentette meg az életét...

Utamon lassan elértem a város szélét, és ahogy haladtam egyre beljebb, már éreztem, ahogy távolodik tőlem az a misztikus légkör, ahogy beérek a lámpák alá, már nem látszanak olyan tisztán a csillagok, ilyenkor néha létrát támasztanék a legelső felhőnek és felmásznék rá, mert én még nem akarok visszamenni az emberek közönséges világába, én még élvezni akarom a tisztaságot, a magányt, még meg akarom érteni hogy mit keresek itt... De az első mellettem elzúgó autó, amiből dübörög a diszkózene,...

Sosem voltam az a típus, aki csak úgy odaveti, hogy "szeretlek".
Mert nekem ez a legnagyobb dolog a világon.
Ezért, amikor rájöttem, hogy beléd szerettem ez egyfajta...

Anna a kórteremig kísérte védencét és az ágya mellé ült a kezét fogva. Amikor a nővér bejött és kérdezősködni kezdett ő azt mondta, hogy az utcán találta a sérült férfit és nem tud róla semmit. A fiatal nő csodálkozva nézegette a betegről leszedett ruhákat.
- Biztos valami színész vagy statiszta és kosztümös filmben játszott éppen - jegyezte meg - majd a rendőrség kideríti kicsoda is. Magát is ki akarják majd hallgatni.
Anna kicsit megijedt ettől a mondattól, hisz ez visszarepítette...

- Gondolom, azért jöttél, hogy kertelés nélkül nekem szegezd kérdést, hogy miért csinálom - mondta jelentéktelennek szánt hangon, és visszafordult a nagy tükörhöz, s tovább igazgatta a nyakkendőt, hogy ne lásson. Ez azonban nem jött be, ugyanis már mögötte álltam.
- Nem - feleltem határozottan, bár nem is volt rossz ötlet, amit mondott. Felvont szemöldökkel rám nézett. Mozdulatlanul állt, még a csokornyakkendőjét sem engedte el, amíg beszéltem. - Nem akarok kérdezni semmit....

- Mit akarsz tenni?
- Nem tudom még, talán megkínozlak, aztán megöllek! Á nem, ez túl sablonos és nincs is kedvem hozzá! Inkább te fogod magad kínozni, és én öllek meg utána! Ez így jó lesz!
- Ezt nem teheted! Hiszen boldogok voltunk együtt, kérlek, könyörülj rajtam!
- Boldogok? Mitől? Attól, hogy ettünk egy fagyit, és megnéztünk egy filmet? Ugyan!
- Jók vagyunk együtt! És nekem nem is kell semmi a díjból, legyen mind a tied, csak hagyj életben!
- Mi a garancia...

Mostmár célirányosan haladok a másik melled felé. Először csak körbe haladok a vonalán, aztán szűkítem a kört. Ahogy közeledek a mellbimbód felé, egyre lassítok. Érzem a szívverésed és a lélegzetvételed, nagyon fel lehetsz izgulva. Folytatom, de mostmár a mellbimbódat izgatom. Először csak csókolgatom, aztán a számba veszem, a nyelvemmel körözök rajta, megszívom kicsit. Érzem, hogy teljesen megkeményedik. Örülök, hogy élvezed...

A léptek mintha gyorsultak volna, hisz a nap is kezd eltűnni a helyek mögé, és sötétedés előtt még be kell érni a városba a fagyos hőmérséklet miatt! Már ha ezt a helyet városnak lehet nevezni! Nem sok jel utal a civilizációra! Mindenütt koszos utcák, koszos emberek és legfelkapottabb hely, ami az egyetlen szórakozás és időtöltés a föld ezen részén az nem más mint a kocsma...

Újabb perc telt el.
Még nem írtam egy sort sem.
Minden újabb dobbanás
Jobban fáj a szívnek.

Le akarom írni,
hogy mit is éreztem.
De csak lehunyom szemem.

Elolvasom »