A "" kifejezés eredménye:

Ma valahogy minden más volt. Máshogy fújt a szél, máshogy sütött a nap, de még a felhők is máshogy fodrozódtak. Hatalmas, fájdalmas űr volt a mellkasomban és eddig nem tudtam miért, de most elgondolkodtam, és megértettem. Magány… Soha életemben nem álltam közel senkihez, de egész idáig abba a hitbe ringattam magam, hogy ez lehetne másképp is, ha akarnám. Mindig is úgy gondoltam, hogy ha baj van, akkor szaladhatok édesanyámhoz, de ő már nincs többé...

Az őszi tájon átsuhan egy szellő,
Beleremeg a fák elsárgult lombja,
S amint e hűvös évszakban kellő,
A fázó földet avarral betakarja...

Először éreztem magam végre igazán könnyűnek, és az igazat megvallva, kicsit szokatlan is volt. Csak úgy feküdni kedvemre, miközben folyamatos rohanásra emlékszem, nyüzsgésre, vagy valami hasonlóra, mindegy mi az, a lényeg, hogy nem semmittevés.
Várjunk csak… Miért is fekszem hanyatt itt, szinte lebegve csukott szemmel…?

A világ nem ringatózott tovább, a nagyi megállt, s letette a kisfiút a földre. Az pedig csak egyre csak szipogott, makacsul a nagyanyjába kapaszkodva, földnek szegett tekintettel. Várta, hogy a nagyi megszólaljon, hogy végre valahára elkezdje szidni a szüleit. Hogy kiálljon érte, hogy megmutassa, benne is van annyi gyűlölet, mint a kicsiben. Hogy tudja, a nagyinak mennyire is fáj, hogy tönkreteszik az ő egyetlen kis unokáját...

Már nem ég a tűz, már csak parázs.
Úgy érzem, elmúlik lassan a varázs.
Már nem várom, hogy fogd a kezem.
Már nem kell, hogy itt légy velem...

Ki hinné, hogy neten keresztül is szövődhetnek szerelmek? Pedig előfordul. Velem is megtörtént…

Nemrég történt, amikor a halál szele simogatta arcomat. Megláttam a fényt. A fényt, ami belőle áradt, az erőt, a biztonságot… És elüldöztem magam mellől és magamból a halált. Élni kezdtem.
Tudtam, hogy ha nincs mellettem, senki vagyok. Csak egy kislány, kinek fél lelke van. Nem voltam egész, nem voltam önmagam...

Aztán elkezdődtek az álmok. Vagy talán nem is azok voltak?
Legelőször egy kisfiú jelent meg az ágya mellett, amikor Christie épp aludt, s magával hívta egy másik világba. Nem, Aaron nem akart vele menni, hisz még mutatóujjának megemelése is hatalmas erőfeszítéseket vett igénybe, nemhogy felkelni és járni. De a kisfiú azt mondta, nem kell felkelnie. Csak hunyja be a szemét, és kezdődhet a kaland...