A "" kifejezés eredménye:

Egy lány hangos zihálása töri meg a szoba csendjét, zaklatottan és gyorsan ült fel, arcát tenyereibe temeti és próbál megnyugodni, végig gondolni álma lényegét és elkergetni minden gondolatot, ami ehhez köti.
- Mi a baj? – kérdi a mellette fekvő felülve, és kezét a lány vállára csúsztatja.
- Csak rémálmom volt… - feleli röviden, majd kezével a másikét távolítja el, végül visszafekszik, elfordul, és úgy tesz, mintha elmerülne az álomvilágba, szeméből lassan kibuggyannak a hideg...

- Istenek vagyunk? – Artemisz hangja teljesen közömbös volt, amolyan hétköznapi, mintha olyan megszokott lett volna, mintha mondjuk azt mondta volna: „Gimnazisták vagyunk?”
- Igen – bukott ki a válasz Chrisből, hamarabb és erősebben, mint azt szerette volna.
- Igen, mind a ketten azok vagyunk.
- De akkor hogyhogy nem az Olümposzon ülünk nektár eszegetve, és ambróziát szürcsölgetve, miközben…
- Jut is eszembe! Ha hirtelen erős bizsergés jár át, és utána úgy érzed,...

Szeretnék egy sas hátán szállni
és magamhoz ölelni a végtelent.
Egy felhő szélén lábat lóbálva
megnézni mi van odalent...

Néhány halk, nyöszörgő hang. Néhány apró sóhaj, néhány kézmozdulat. Hírtelen leáll minden, a gépek sípolva jeleznek. A gyermek nem mozdul többé… ápolók rohannak a kórterembe, próbálják éleszteni, de a gyermek nem reagál. Kisírt szemén már nem látszik a fájdalom, inkább csak a nyugalom, mely szétárad egész testében. Nem akar ő visszajönni, nem akar visszatérni erre a kemény földre, a vad életbe...

Nem hiszem el, hogy mindez velem történik. Csak tizenhat éves vagyok. Hogy várhatják el tőlem, hogy kezelni tudjam a helyzetet? Két hete meghalt az anyám, és most egy olyan férfihoz kell költöznöm, akit gyakorlatilag nem is ismerek. A férfihoz, aki tizenhat éve felcsinálta anyámat, és aztán úgy dobott el minket, mint egy üres kólás dobozt. Ennyi év után játszani akarja a jó apukát, és magához vett. Most ott kell laknom vele, a némberével, és a fiával valahol az Isten háta mögött, távol...