A "" kifejezés eredménye:

Jó barátom, egy költő, szívszorongató magyar magyarverset írt, melytől kissé még én is megsajnáltam magamat, őt, magunkat magyarokat. Írt hősi csatákról, melybe esélytelenül mentünk bele, és minthogy kutyából nem lesz szalonna, vesztettünk. Vesztettünk, de legalább dicső halállal halt az a sok-sok magyar...

Az őszi tájon átsuhan egy szellő,
Beleremeg a fák elsárgult lombja,
S amint e hűvös évszakban kellő,
A fázó földet avarral betakarja...

– Ugyan csak nem gondolja, hogy a citosztatikumoktól gyógyult meg, asszonyom?
– Hát mitől, mástól? – adta a naivat Rita. Mire a főorvos kényszeredetten elmosolyodva zsebre gyűrt hálapénzt és így konferálta le az ügyet.– lám a tudomány néha csodákra képes!
Rita csodás gyógyulásának a híre hamar terjedt, s a suttogó propaganda igencsak terjesztette Balambér csodapiruláinak a mindenhatóságát. Híre az egekig nőt. Mire hatodszorra is leszívta Dávid energiáját, a színésznő teljesen...

Tenyeremben a földgömb. Megforgatom, s találomra egy pontba bökök.
- A fenébe, megint a földrengés jut Japánra! – szavamra megreng a Föld Japánban, Az öntöttbeton utak megnyílnak, pusztul a világ, halnak az emberek.
- Szegény teremtmények azt hiszik ők a hibásak, pedig ez a fránya földgömb…

Fájdalom nélkül gördültek könnyeim
arcom elkínzott, mész fehér völgyein,
s mielőtt a földre érvén gyémánttá váltak
bőrömbe vérvörös barázdát vájtak...

A pillangó különös állat. Rejtélyes, megfoghatatlan – de ha mégis megragadod -, olyan beletörődve emelgeti szárnyait, ahogyan csak egy szelíd és varázsos lény képes. Körbezáródnak az ujjaid. Érzed, ahogy szárnyai esdeklően csiklandozzák a tenyered. Megesik rajta a szíved. Szétnyílik a tenyered. De már nem akar sehova sem repülni...

Miután kellőképpen begerjedtek, Fekete fölébe kerekedett Ritának, s kitárt katlanjába döfte égő bíborlándzsáját. Ajkuk a másik ajkát kereste, s nyelvük végigkotort egymás fogsátorán. Rita tűhegyes fogacskáit a biztonság okáért jó mélyen Fekete húsos ajkaiba vájva, nyálával összekeverte a kibuggyanó édeskés vért...

Ha meg akarsz ölni, hozom a kést,
mindent megadok, amit csak kérsz,
Ha meg akarsz enni, hozom a sót;
ha meg akarsz kínozni: itt vagyok...

Magam sem tudom miért, de egyszer csak leültem a keskeny, járda mentén futó árok szélére, s a virágot már nem fogtam oly féltve. Nézegettem, forgattam, majd kitéptem egy szirmát. „Szeret.” Kezdtem a buta játékot. „Nem szeret.” Egy újabb szirom földre hull. „Szeret, nem szeret, szeret.” Ekkor fölpattantam, hazaviharzottam, és kertecskémben elültettem a megtépázott szépséget...