Őszi szonett

Az őszi tájon átsuhan egy szellő,
Beleremeg a fák elsárgult lombja,
S amint e hűvös évszakban kellő,
A fázó földet avarral betakarja.

Ijedt őz fut végig a bokrok között,
Menekülnek mind a vándormadarak.
A zsigerekbe is az elmúlás költözött,
Altatót zengnek a parlagok és tavak.

Békés és haldokló, szépen egyszerű,
Színekkel bűvész, képekkel mester.
Elmosódó sziluett, fakó árny-szerű,

Barna, hulló lombú testtel.
De a virágzó év már bús és keserű,
S elhal idén egy fagyos, téli esttel.