A "" kifejezés eredménye:

- Elhagylak.
Ez az egyszerű szó letaglózott. Mint hatalmas földrengés elpusztított mindent. Mindent. Azonnal. Hosszú perceken keresztül ültünk a konyhában. Ritkán füstölt, de most egymás után gyújtott rá a cigarettákra. A parázs még ki se aludt, remegő kezével már az öngyújtó után kotorászott...

Tollforgatás – nem nagy dolog, újra elővenni – merészség,
csak lezárásból – bátorság, hogy a soha tűnő árnyak
végleg kioltódva lelkünkből ne kísértsenek tovább...

Csak egy lány volt,
KI mára értünk megholt.
Csak egy lány volt aki
egyszer volt is valaki...

Gitár pendül, ének zendül,
Zenebona felharsan,
De egy lélek – attól félek –
Nem hall semmit tartósan...

- A Földön kívül van élet? Figyeltem elmondásodat a dimenziókkal kapcsolatban, de ebből az következik, hogy végtelen sok tér van, és így akár mindegyikben lehetne élet! És különben is azt mondtad, hogy az utolsó életrendszer vagyunk, ezek szerint előttünk is kellett lennie élőknek. Miért nem fedeztük még fel őket? – tettem fel a bennem motoszkáló kérdéseket...

Kint, az ablakon túl
nyomott, lapos reggel
Kedvetlenül ébredek,
harmadnapos fejjel...

Térdemre hajtom fejemet, mindenfelől az irgalom
pusztítja, mardossa, szorítja havát nyári hidegben,
a halott város halottja s újrahúzott kallottja...

Két fűszál egymásra borul,
Két pillangó a kőre száll,
Két csikó a naphoz fordul ...

Furcsa egy látomás,
Talán egy más világ,
Talán csak a múlt egy mása,
Csupán a jövő egy pillantása...