A "" kifejezés eredménye:

Pengeként hasét elméjébe, hogy negyedikes kisiskolás korában elestek a húgával és Andinak eltört a keze. Tudta, hogy az ő hibája, de bármit megtenne, hogy visszacsinálja, meg ne történté tenné. De nem lehet! Az idő begyógyítja a kéztörést is, de a rosszlelkiismeret a legnagyobb pokol. A sápadt Hold fénye megcsillan a patakzó arcon...

Érezte, hogy szabadon kell engedni a kölyköket, melyeknek nyüszítően morgó hangjával nyomatékot is adott, ám valahol mélyen talán mélyebben, mint ahol a lélek lakozhat ez a nőstény farkas, ki egyébként semmiben sem különbözött a többitől, tartotta volna maga mellett... leginkább a kis különc feketét, ki most is mint mindig egyre közelebb húzódott anyjához...

A parkban nincs senki csak mi,
Azt a szót nem mondjuk ki.
Nem kell látom a szemedben,
Érzem lüktet az eredben...

Miért van az, hogy nem számít mit akarok?
Mindenki irányítani akarja gondolataimat is.
Mindenki azt gondolja, hogy akarja úgy ugrálok,
S megkeserítik amúgy derűs napjaimat...

- Nem öltem meg a családom, Dr Lumer. Bár a maga szemszögéből nézve valóban ezt tettem. Én úgy gondolom megszabadítottam őket a rájuk nehezedő tehertől. - tárta szét a karját, és egy picit megvonta a vállát. Olyan gyermekinek tűnt ebben a pillanatban, olyan ártatlannak. És Sebastian már majdnem hajlandó is volt hinni neki. Majdnem...

Vesd le álarcod, hagyd el láncaid!

Hadd csörögjenek, megtörve a kínos
csendet, mi kőként nehezedik lelkeden és a mélybe ránt!

Vesd le maszkodat, hadd lássák...