Történetek - 89.oldal

Hajlott hátú öregember csoszog keresztül a széles latyakos járdán. Sorstársaival mindennapos látvány, szinte hozzátartozik a kőbánya-kispesti csomópont összképéhez. Az ócska szürke kabát ólomsúlyként nehezedik erőtlen vállaira. Ráncos barna kezeivel, félig megszáradt kenyeret majszol. Sebesen zúgó folyóként özönlik körötte, a hatalmas arctalan embertömeg. Sietős léptekkel haladnak, messze néző tekintetük a semmit keresi...

Anikó egyedül érezte magát. Nem tudta feledni első szerelmét, Zolit, akit szívből szeretett. Vele tudta meg, milyen igazán szeretni a másikat, milyen nevetni, boldognak lenni. Dacból szakítottak, annak ellenére, hogy imádták egy mást. Habár ő vetett véget a kapcsolatnak, s ennek már egy éve volt, nem tudta elfelejteni a fiút. Hiányzott neki az illata, az érintése.
Hétfő délután volt, amikor úgy érezte, nem bírja tovább, és felkeresi...

Éjjel hazavitt. Az autót leállította a házam előtt, és a kezét hirtelen rácsúsztatta a combomra. Éreztem, vagy azonnal leállítom a történést, vagy nincs visszaút. Szó nélkül ültem mellette és testem valami ismerős forróság öntötte el, amit oly nagyon szeretek...

Hajamon némi zselé, némi hab (válogasson majd, melyik tincs kell neki), állam alatt parfümillat. Soul – ez a neve. Úgy, mint: lélek. Hát, lelkem, az van. Hajnali fél háromkor kimenni a templom elé…
Tudtam egyébként, hogy nem fog jönni. Túl szép lett volna – csakhogy ne legyek közhelytől mentes. És ugye, milyen érdekes, hogy a romantikától csak egy hajszál a röhej?...

- Nem ezt akartam mutatni, hanem... - és cirógatni kezdte a lány kezét. A lány zavarba jött, nem tudta, hogy mire vélje ezt az egészet - ...hanem - és egyre közelebb hajolt a lányhoz, szinte a fülébe súgta- ...hanem azt, hogy vajon leélhetem - e az életem úgy...- most a nyakához hajolt és puszit adott rá... de a lány még mindig meg volt illetődve -...leélhetem - e úgy, hogy nem csókoltalak meg soha - ...és szájuk immár önkéntelenül egymáshoz fordult, remegve, félszegen, mint a kamaszok...

Kivételesen füllesztő meleg volt aznap este. A tesztoszteron ment fel mindkettőnk szervezetében, hiába a fáradság, a lány a fürdőben és a fogadalom. Hátulról átöleltem, letoltam boxerom, és odadörgölőztem hozzá. Erre ő nekinyomta popóját "picúromhoz", s elkezdett dörgölőzni...

Egyre hevesebben kívántam! Azt akartam, hogy csókjaival elborítsa mindenemet, és hogy csókjaimmal én is ellepjem testét! Megint hevesen csókolózni kezdtünk, egymás ajkait, nyelvét szívogattuk. Aztán ő kicsit eltávolodva tőlem ismét a nyakamat kezdte elborítani forró csókjaival...

Jónéhány száz láb megtétele és pár kanyar elhagyása után az eddig sem szűk járat hírtelen kiszélesedett, és egy hatalmas csarnokba torkollott. A három, magukkal hozott fáklya a falakat borító kvarckristályoknak köszönhetően bevilágította az egészet. És akkor meglátták...

Epekedtem Klári után, amikor te itt voltál egy lépésnyire. Egy lépésnyire angyalkám, Most megteszem azt a kis lépést feléd, a boldogságunk felé. Lehet, hogy már holnap édes csókokkal boríthatom a tested, simogathatom bársonyos bőröd. Egészen megrészegít a tudat. Ha nem viszonzod az érzéseim, én belehalok. Persze el kell fogadnom a döntésed mindenképpen, de összetörök, hogyha nem lehetsz az enyém...

Gábor 14 éves volt, mikor egy baleset következtében elvesztette látását. A szemét súlyos sérülés érte, az orvosok nem tehettek semmit. Gábor életében megszűnt a külvilág fénye. Abba kellett hagynia a focit, nem járhatott a régi iskolájába, ahol a barátai voltak, nem láthatta, hogy mi történik körülötte. Depressziós lett, bezárkózott a saját kis világába, mert félt attól, hogy az emberek vaksága miatt lenézik őt, kiközösítik...