Történetek - 72.oldal

Mikor ilyen hullámokon terjed a vágy, volt már hullám, fent is, lent is, a szex szagosan és reálisan létező irrealitásokon nyugszik. Ezek természetes nedvek és szagok, hogy elfordulva élvezed, vagy habzsolod attól függ, mi ég bele a lélekbe mélyen a kezdetek zsengéjéből.
Tehát habzsolom. A könnyező férfiszervet saját belsőm adta lüktetése érinti meg és a nyelvem ízleli a sót. Viszonzás, ahogy alulról én magam kapom...

Neked fogalmad sincs, hogy miről beszélsz! – kiáltotta Trini, miközben kiszakította a kezeit Zénó szorításából – Neked fogalmad sincs arról, hogy mit érzek! A te anyád soha nem lépett le, a tudtod nélkül még a boltba se ugrott át! Hogy nekem kellene megbocsátanom neki? Soha! Gondolkozott volna, mielőtt elhagy! Ő nem kért belőlem, hát most már én sem kérek belőle! S te kinek képzeled magad, hogy a tudtomon kívül elhozol Rose Franky filmjére? Mégis mit vártál tőlem? ...

Újabb kis ér szakad ki a folyamból és úszik be a 001-es torony kapuján. Áramlik a nép a liftekhez, mindegyikük arcán feltett mosoly. Elég egy kis piros bogyó és az éjjel kisírt szem tele lesz életvidámsággal. Aki mosolytalanul dolgozik, megbüntetik, rombolja a közösségi morált. A különböző pirulák megjavítják az emberek huzalozását, mint a lefolyótisztító a mosogatót...

Látva a lány hitetlenségét megragadta kezét és maga után vonta.
A lány kételkedve nézett rá. Ez volt az egyetlen, amit nem tudott egykönnyen megtenni, de mégis hagyta, hogy magával ragadja a fiú. Hosszú séta után kiértek a város szélére...

Csak fekszem mozdulatlan. Szemem a semmiben kutat. Kutat valami után, amit sosem láthatott. Érzékeim eltompultak Már kialudt minden, csak egy kósza gyertya szolgál minden fény forrásaként...

A háborúnak vége. Vesztesként nézek körül csatánk nyomasztó helyszínén. Emlékeim büszke bástyája romokban hever lábaim előtt. Csak állok elképedve kiégett agyam romhalmazán. Hol eddig vidámság és báj virágzott most kihalt és szürke minden. Ifjúságom gyönge rózsái hervadtan, megalázva fekszenek a pórban...

Álmodni hívlak egy borús esős délutánon. Képzeldd, hogy a felhőkön túl süt a nap. Ott repülsz széttárt karokkal a napfényben. Míg odalent minden szürke és komor, addig a felhőkön túl vár a ragyogó napsütés. Képzeldd, hogy repülés közben meglátsz egy virágokkal teli dombot. Vágysz megérinteni a füvet, hogy illatával betemessen a milliónyi virág...

Egy tizenhat éves fiú is köztük volt. Fehér, nagy-Magyarországos pólóban, melynek hátára egy turulmadár volt felfestve Isten Kardját tartva. Fekete műanyag keretű szemüveget viselt. Haja hosszú volt és csapzott. Ő is öklével verte a rend őreit. Kapott több ütést is az oldalába, de ezekkel nem törődött. Elszántan verte gumibottal felfegyverezett hatóságiakat, akik többször viszonzásul belerúgtak a bakancsaikkal...

- Hogyan került ide?
- Tudja én író voltam és vagyok. Két könyvem is megjelent már, egy verses könyv, és egy romantikus regény. Szép kis összeget kerestem vele, de nagy részét a kiadó lenyúlta, számomra érthetetlen indokokkal. A feleségem beteg lett. Aizheimer kórt kapott. Minden pénzem rá költöttem, de hiába. Fél évig szenvedett és utána Isten magához szólította. Van is róla egy fényképem. - az imakönyvből egy fényképet vett elő...

Andrea és Boglárka csak élettársak. Talán Hollandiában házasok lennének. Ugyanis szerelmesek egymásba, de egybekelésüket akadályozza a hazai jogszabály, s az emberek elutasító magatartása. Bár melegek, mégis megpróbálnak normális életet élni, de az emberek előítéletesek velük szemben. Erkölcstelennek, természetellenesnek kiáltják ki őket. Pedig ők semmiben sem különböznek másoktól, ugyanolyan emberek...