Romhalmaz

A háborúnak vége. Vesztesként nézek körül csatánk nyomasztó helyszínén. Emlékeim büszke bástyája romokban hever lábaim előtt. Csak állok elképedve kiégett agyam romhalmazán. Hol eddig vidámság és báj virágzott most kihalt és szürke minden. Ifjúságom gyönge rózsái hervadtan, megalázva fekszenek a pórban.
Zajt hallok hátulról. Megfordulok. Egy hatalmas óra ketyeg előttem baljósan. Csak ketyeg és ketyeg. Minden ütése egy-egy tőrdöfés már igy is vérző lelkembe. Megvető szemei alatt vigyorog kajánul. Élvezi fájdalmam.
Szétestem. Végem van. Én is, mint mindenki más, vesztettem. Gondoltam talán nekem sikerülhet, de tévedtem, hiszen a harc esélytelen. Kétségbeesetten vergődünk, de kapaszkodni nincs miben. Végigfekszem az ágyon. Párnámra hajtom fejem akár egy vesztes. Várom a megnyugvást hozó álmokat, míg eljön a reggel új erőt hozva. Legyőzött az idő.