Történetek - 66.oldal

Önző életének igazi értelme mindössze az a vagyon volt, amit kínkeservesen gyűjtögetett, s melytől én fosztottam meg, de soha meg nem bántam. Velünk sohasem törődött. Testét a Fekete-folyóba taszítottam, mint két holddal korábban azt a másikat.
Testvéreimmel új életet kezdtünk. Elüldöztünk minden városit a területünk közeléből is, megmaradt bátyámat kitanítottam vadászatból, öcsém és húgom a ház körül serénykedtek, s ez így ment addig a napig, míg éltem tizenharmadik őszén meg nem...

- Nagy nap ez a mai, kedves barátaim – kezdte a Nagyúr fennkölt hangon. – Ma mindenki megfizet, aki ellenünk szegül. Ma minden megváltozik - mondta most már egyre hangosabban.
- Ma az öreg vén bolond összes terve meghiúsul, mikor leromboljuk hőn szeretett iskoláját. A Roxfort égni fog, ma éjjel! – Kiáltott mindenki döbbenetére...

A folyó korlátjához lépek, leszegett fejjel bámulom a szürke, zavaros, mocskos folyamot. Pont olyan, mint én. Pont olyan, ahogy az életébe zuhantam. Azt mondják, ma nem moshatjuk le magunkról a holnap mocskát. Ö megtette, sterillé szerette a lelkem. Sírni szeretnék...

- Melyik fészekaljból származol? – kérdezte a kígyó érdeklődve.
Harry egy darabig értetlenül meredt az állatra, de aztán nagy nehezen rájött, hogy a kérdés valószínűleg a kilétére vonatkozott, így egy kis gondolkodás után felelt párszaszóul.
- Ö, én Harry Potter vagyok. Ők pedig a barátaim Ginny Weasley és Sirius Black – válaszolt Siriusra és Ginnyre mutatva...

Narina reménnyel, vágyakozással teli rettegéssel csókolta meg a tenyerén pihenő, élő gyöngyöt, majd a földre helyezte. A gyöngy lüktetett, a fénysugarak talán még élőbb ragyogással tépték fel a Naikit rejtő, óvó kérget, mint Sarina születésekor. Narina látni akarta annak a lénynek a sorsát, aki az Ő életéből született...

Az este hátralévő részét kellemes beszélgetéssel töltötték, kviddicsről, Ronról, az ikrekről, Hemionéról és a Roxfortról. Végül eljött a búcsúzás ideje, de Harryt nem hagyta nyugodni egy kérdés.
- Kinél laksz? Áruld el!- bukott ki belőle a kérdés, ami kissé követelődzőre sikerült.
- Egy Tonks nevű aurornál. Tonks a Főnix Rendjének tagja, amit Dumbledore alapított. Ez egy Tudodki és követői ellen alakult csoport. Tonks ismeri a szüleimet és Dumbledoret, de nem mondja el nekik...

– Táplálkozzunk energiával! Ne együnk, ne igyunk bűnös italokat testvéreim. Nincs éltetőbb az energiánál, tartsatok velem, kövessetek engem, amit tennünk kell e téren, az pusztán annyi, hogy…
- Jaj Albert, neked teljesen elment az eszed. Hagyd mostmár tényleg abba, nem látod, hogy megrémíted őket. Kikészülnek tőled és az igazat megvallva mostmár nekem is fogytán a türelmem. Ülj le szépen és várd ki a sorod nyugodtan.

Akkoriban éppen egy Viktor nevű fiúval kavartam, hetente párszor összejöttünk szexelni. Nem volt köztünk érzelmileg semmi, de elég sokat lógtam a társaságával. Viktor élvezte a piszkos kis fantáziámat, és sokszor izgattam fel azzal, hogy kitalált történeteket mesélek neki arról, hogyan csinálnám valamelyik barátjával vagy barátnőjével...

Mikor tiszta lett a levegő elindultam a Griffendél torony felé a legrövidebb úton, amit ismerek. Mikor odaértem a bejárathoz vezető folyosóra, körül néztem. Nem láttam semmi mozgást, így visszaváltoztam. Elővettem a zsebemből a jelszavakat tartalmazó cetlit, és a láthatóan új portré elé álltam. A lovagi páncélt viselő portréalak hangosan horkolt. Megkopogtattam hát a kárpitot, mire a lovag horkantva felébredt...

Miután ez megtörtént a csapatok újra felszálltak, és a meccs tovább folytatódott. Hirtelen nagyot villámlott, és láttam, hogy Harry felém nézz, s a szemében félelem csillan, de aztán az ég újra elsötétül, láttam, hogy Harry megrázza a fejét, majd tovarepül. Biztosan valami baljóslatú ómenek vélt, azért ijedhetett meg. De nem tudtam ezen tovább gondolkodni, mert bekövetkezett az, amitől egész idő alatt tartottam...