Egy utód élete III.

Remélem nem csinál semmi hülyeséget, de ha belőle nem tudom kiszedni mire készülnek Xanderrel akkor már csak egy ember van akiből ki tudom szedni ezt az egész baromságot az pedig ne más mint Xander. Bementem. Xander ott volt. Mosolygott. Nem is emlékszem mióta nem láttam mosolyogni? Mindegy ez most nem lényeges. Oda mentem hozzá. Megfogtam a ruháját és megrángattam. Mérgesen elkezdtem mondani:
- Mire készültök? Mond el!?- mire ő csak mosolygott. Ráncigáltam és üvöltöttem. Kemény vagyok ez igaz de ha a szerelemről van szó nem éppen az a kemény csaj vagyok, mint mások látják. Néha ki kelek magamból az igaz, de nem viszem túlzásba. Ezt sajnos Xander is tudta, de most az egyszer túlzásba vittem. Meg ütöttem. Ő elesett. Én csak ott álltam. Ő felállt, és így szólt.:
- Ezt nem kellett volna.- mondta és közelebb jött. Én válaszoltam:
- Úgy gondoltam hogy ez majd észhez térít. Meg egyébként is eléggé hülyeségeket hoztál fel a vacsinál. Elég régi dolgokat. Spike nem hiszem, hogy sokat értett volna belőle, de mindegy. Akkor is hülye voltál.- mondtam és hátra léptem.
- Nem voltak azok annyira régi dolgok. Még te is emlékszel rá. Zavarban vagy talán?- látta rajtam hogy nem akarok róla beszélni. Ő mégis folytatta:
- Amikor együtt voltunk. Először! Tudod Spike buliján. Amikor velem ébredtél. Jó volt igaz?!- kérdezte! Én ránéztem.

- Nem! Nem volt! Már régen volt Xander. Nem érted hogy nem szeretlek? Nem tudod megérteni? Mi?! Elegem van belőled!- még mielőtt Xander válaszolhatott volna fel futottam a szobámba. Arra gondoltam, hogy ha ott maradok mi történt volna köztünk?! De nem maradtam ott és ennek kifejezetten örültem. Hiszen nem történhetett volna semmi az én engedélyem nélkül. Bár ki tudja, de ez hülyeség. Mindegy. Xander felsétált a lépcsőn bekopogott hozzám, de nem jött be csak ennyit mondott:
- Sajnálom Faith! - majd elment. Bement a szobájába. Ő ezen gondolkodott. Soha nem tudom már visszaszerezni, de nekem ő most miért fontos? Miért? Hiszen megmondtam neki hogy már nem érdekel mi ütött belém?! Ő már Spikeot szereti. Nem tudom lebeszélni őt. Viszont megérdemeltem, amit kaptam tőle. Igaza volt. Így olyan mintha játszottam volna az érzéseivel. Pedig ez nem igaz. Hiszen olyan kedves volt velem. De vajon mi történt volna köztünk, ha nem fut el? Valami hülyeséget csináltunk volna, amit nem kellett volna? Ebbe bele sem merek gondolni. Majd lassan elaludt. Reggel hangos nevetésre ébredtem. Lementem majd megpillantottam a bátyámat Michaelt. Odamentem hozzá és a nyakába ugrottam össze vissza puszilgattam. Olyan rég nem láttam.
- Hát te?! Úgy volt, hogy szeptemberben jössz haza. Hogy hogy itt vagy?- Kérdeztem.
- Elengedtek előbb, és haza utaztam. Talán a húgocskám nem őrül nekem?- kérdezte. És le rakott mivel ő sokkal erősebb, mint én és öt évvel idősebb nálam. Vagyis 21 éves. Jó mi?
- De! Nagyon örülök neked! Nagyon jó hogy újra itthon vagy. Meddig maradsz? –kérdeztem és leültünk.
- Ha minden igaz január végéig. De lehet, hogy lesznek kisebb utazásaim, de mindegy. Mi van Xanderrrel??- kérdezte. Az a baj hogy ő nem tud semmit. Most mondjam el neki mi minden történt mióta elment. Elég hosszú lenne.
- Semmi. Ott lakik a régi szobádban. - mondtam.
- Hogy hogy? Nem veled alszik?- mosolygott.
- Nem Michael! Szakítottunk, már egy ideje nem vagyunk együtt. - mondtam.
- Aha! Értem. - felelte és anyára nézett. Anya nem szólt semmit csak kiment a kertbe arra hivatkozva, hogy még sok a dolga. Akkor most el kell mondanom mindent Michaelnek? Azt tudja, hogy megkaptuk az erőinket, de utána nem tud semmit. Mert csak ennyit mondtam el neki. Mert utána elutazott. És minden, legalábbis a leglényegesebb dolgok akkor történtek. Hát elkezdtem neki mesélni.
- …..Na hát szóval aztán mondtam Xandernek hogy, ne menjen el lakjon itt! Mondjuk tegnap össze is vesztem vele, de mindegy! Aztán összejöttem Spikekkal meg ilyenek!! Szóval érted!! Mit mondjak még bátyó?- néztem rá. Mire ő:
- Semmit! Értem.—mondta előre meredve. - neked el ment az eszed? Miket zagyválsz te itt? Nem tudom miket mondott anya neked de elvette az eszed! Nincsenek vámpírok! Nem léteznek vérfarkasok! Hugi! Jól vagy?- megrázott, mint egy frissen kimosott rongyot mielőtt kiteregetnek! Majd így szóltam:
- Figyelj vagy hiszel nekem vagy nem! De léteznek ismerek két vámpírt egy vérfarkast és egy boszorkányt! Egyébként meg anya nem mondott nekem semmit! Én már előbb tudtam meg mindent, mint még elmondhatta volna! Úgyhogy bátyó nem tudom miért fogsz mindent anyára és jobb lenne ha elengednél!- parancsoltam rá mire ő pofon vágott! Megváltozott ebben a pár hónapban! Sokat változott! Pedig ő is ismerte a legendát (bár sosem hitt benne, apa tele beszélte a fejét)! Vadállat lett belőle! Én hátra estem a széken! Mire ő előre meredten nézett rám! Közben anya bejött. Michael így szólt:

- Sajnálom húgi! Nem akartam! Kérlek, bocsáss meg! - felém nyújtotta a kezét. De én ellöktem és így ordítottam:
- Olyan lettél, mint apa! Pedig nem vagy az igazi fia! Miért vagy ilyen? Te nem ilyen voltál! Apa volt az, igaz? Ő volt? Ő tette ezt veled?- mondtam dühös voltam, de a sírás fojtogatott. Mire ő:
- Apa jót akar! Ő mindig segít, de anya nem olyan! Nézd most is ott áll, és nem csinál semmit!- mondta és rá mutatott a megrémült anyára.
- Igen! Meg van rémülve hogy az első szülött gyereke mit művel! Te is meg lepődnél hidd el- közben már felálltam a kőről.- és joggal mondhatná azt anya, hogy többé nem vagy a fia! De nem mondja, mert szeret téged! Nem úgy mint apa! Ő elhagyott minket pont akkor, amikor a legnagyobb szükségünk lett volna rá….
- Hallgass!- kiáltott fel!- Hallgass te ribanc! Hallgass!-- mondta de én folytattam.
- El hagyta anyát egy másik nőért aki fiatalabb volt anyánál! Itt hagyott minket! Négy éves voltam! Négy éves! Érted? Te hány napig is sírtál? He? Amikor elment még el is vert! Nem akartad elhinni...- mondtam. Mire ő már letérdelt elém és ezt hajtogatta:

- Bocsáss meg… Bocsáss meg….- és így tovább. Én folytattam ismét:
- …….. nem akartad megütni őt mert az apád volt! Pedig lett volna benned erő lettél ! Amikor anyát verte meg akkor kellett volna így ütnöd… nem most! Engem soha nem védtél meg a suliban! Mert láttad, hogy meg tudom magam védeni, ha nem szóval akkor ököllel. De anya? Ő nem tudta meg védeni magát amikor apa verte, mert sokat ivott! Lehet hogy kicsi voltam de tisztán emlékszem arra hogy mi történt! Mi történt, ezt kérdezed? Akkor nézz bele az emlékeidbe milyen volt! Az lehet, hogy még csak kilenc éves voltál de tudtál volna valamit csinálni! Mondjuk hívni a rendőrséget vagy a szomszédot de nem te ott álltál apa mögött és nézted mit csinál. Még élvezted is hogy mit csinál, aztán rájöttél hogy ezt nem kellene hagyni ezt és ráakaszkodtál apára! Mire ő bejelentette hogy elválik és elköltözik innen aztán el ment! Elment… Elment… - mondtam és lerogytam hozzá! Együtt sírtunk! Majd így szólt!
- Szeretlek húgi! Nagyon szeretlek!- anya is letérdelt hozzánk együtt sírtunk. Miután rendesen kisírtuk magunkat jól elbeszélgettünk. Mondtam is Michaelnek, hogy ütni azt tud, de nem elég nagyot. Faggatózott hogy milyen egy vadászat én mondtam neki hogy inkább ne akarja megtudni milyen, mert a vámpírok nem olyan megbocsátóak mint a húga. Elmosolyodtunk majd így szólt:

- Felnőttél!- csak néztem rá, hogy mit akar mondani ezzel majd fojtatta- komolyan húgi! Amióta nem láttalak, nagyon sokat változtál! És ezt a jobb oldaladra értem!-- mosolygott és így szólt- ha nem veszítek sértésnek én most el mennék zuhanyozni! Meg egy kicsit aludni! Xander a régi szobámban van! Igaz? Mert akkor megyek az enyémbe jó?- mondta és anyára nézett. Anya így szólt:
- Persze menj csak fiam! Menj! Aludd ki magad!-- mondta- én még ki megyek a kertbe és utána két óra múlva ebéd! Rendben?-- fiához intézte szavait.