Történetek - 58.oldal

Lajost nemrég engedték ki a börtönből. 10 évet ült emberrablásért és gyilkosságért. Ezen felül, mielőtt lecsukták volna, társaival még egy bankot is megpróbált kirabolni, de az kudarcba fulladt és később társai elárulták őt. Ekkor bosszút esküdött, ha egyszer kiszabadul, csúnyán megtorolja ezt az árulást...

. Két szinte meztelen felsőtest szorosan egymásnak simulva, a lány is tett érte, hogy a fiú ne fázzon, szintén a nyakát borítva csókkal, közben minkét kezével folyamatosan a hátát simogatta csakhamar eszébe jutott a fiú igazán gyenge pontja, amiről tudta, hogy igazán melege lesz - a fiú füle - hát rávetette magát és harapdálta, nyalta, marcangolta, és talán megint túllőtt a célon, érezte a fiú megfeszülését, tudta, hogy itt most valaminek történnie kell...

Körözni kezd a két pompás állat, egymás agancsát vizsgálgatják, s közben bőgésüktől visszhangzik a környező erdő. Egyformán esélyes lehet mindkettő. Az öreg kisebb, mint ellenfele, de ezt a hátrányát kárpótolja arányos felépítésű agancsa, és kissé talán túl hosszú szemága. Vetélytársa testre nagyobb ugyan, de agancsa kevéssé alkalmas a harcra, mint a tízesnek. Fejdíszükkel a földet szaggatják, lábukkal kapálnak, s közben csak bőgnek, és csak bőgnek...

Egyszerűen leülsz mellém az ágyra, és újra közel hajolsz. Ajkad lassan az enyémhez emeled, és a nyelved a számba fúrod. Édes, talán az alkoholtól. Vajon az enyém is ilyen? Nem tudom, de már nem is tudok erre gondolni. Minden porcikám ellenkezik, „Én még sosem csináltam ezt” - mondom halkan, kicsit megszeppenve...

Erősebb fuvallat söpör végig a poros emléktemetőn, s egy apró lap indul el végtelen útjára, mely igazán csak most kezdődik el… meg fogja tapasztalni milyen az élet, mit kell végigélnie egy embernek, mikor a Földre érkezik. Talán szakadtan tönkretetten tér majd vissza nem létező gazdájához, akit már hiába fog várni. Egy fénykép száll messze, messze, s nem tudni hol ér földet...

Továbbindult és a kis legyecske büszkén ült a vállán. Sokan irigyelték is itt az erdőben, amiért ő mindig a lánnyal lehet. Amikor a tisztásra értek a kis patakhoz, a lány leheveredett a fűbe és élvezte a nap sugarait az arcán. A legyecske a mellkasára ült és úgy érezte, most neki kell vigyáznia a lány álmára...

A labda még a kezében volt, görcsösen szorította, mintha abba zárta volna bele minden fájdalmát és emlékét, hogy sose felejtse el. S csak rohant, rohant és rohant. Nem törődött se a cikázó villámokkal, se a viharral, ami úgy tombolt, mintha az istenek ezerévenként csak egyszer engednék ki, hogy akkor, akkor játssza ki magát, pusztítson, törjön, zúzzon, mutassa meg hatalmát...

Teljes megkönnyebbülés, boldogság, jó érzés uralta a fiú kopott, törött szívét! De nem érti: ha nem tudta, hogy mit tesz… és ha megbánta… milyért nem próbált változtatni?! Milyért nem próbálta jóvátenni a dolgokat úgy, hogy az mindkét félnek megfelelő legyen? Lehet nem lett volna értelme? Vagy lehet, hogy nem lett volna olyan, hogy mind a kettőjüknek jó legyen? Ez az örök rejtély! ...

Meglepődve tapasztalta, hogy egy halom ismeretlen képet lát. Bár mindegyik összefügg a szentekkel, mégis egy teljesen más, teljesen új képet ad róluk. Ahogy sorra vette a képeket, s ismét az elsőhöz indult, észrevette, hogy az bizony kicserélődött, s aztán vele együtt az összes többi. Olyan volt, mintha a képek egy történetet mesélnének el, de korántsem azt, amit az emberek eddig megszoktak. Egy sokkal pontosabb történetet, megfűszerezve különös kiegészítésekkel. Olyan volt, mintha csakis...

A ház ura a porszívó, s egyéb elektromos eszközök feltalálóját magasztalta miközben még mindig az apró cafatokra hullt ebéd maradékait söprögette. Ekkor végre feltápászkodott a felesége, s nem levén más rögtön a férjéhez vágta a semmittevő titulusát. Erre az a gyerekek felé fordult, s intenzív légzésgyakorlatok közepette, melyek bizonyára a magaslati levegő miatt voltak szükségesek, hisz egész addig térdelt, bőszen a szidalmazásukhoz fogott...