Történetek - 22.oldal

Hilda is egyike volt azoknak a tündéknek, akik elveszítették nagymamájukat vagy épp édesanyjukat, még a háború kezdetének legelején. Akkoriban a sárkányok még nem ölték meg őket, csak a föld alá, rácsok mögé zárták, s mikor elfogyott a levegő, a tündék már nem tehettek semmit – hiába volt varázserejük, a sárkányvérrel szennyezett földön semmit sem értek...

Minden ember álmodozik arról, hogy lehet majd egy kívánsága.
Vajon mit választana?
Mondjuk repülés. Milyen fantasztikus lenne a felhők között suhanni...
Gondolatolvasás. Mindig tudnánk, mi jár az emberek fejében, ismernénk a rejtett álmaikat, vágyaikat..
Varázserő. Láthatatlanság. Fiatalság...
Annyi fantasztikus lehetőség van...

- Hát jól van, gyerekek. Elmesélem nektek Silva ’s Varad történetét. – A gyerekek kérdő pillantásokkal bombázták nagyapát. – Tudjátok, ez a falu még ma is létezik. Nevét már eltorzították, mert nem tartották lényegesnek. Pedig igenis fontos volt, hisz az ősi nyelvek egyikén annyit tesz: Élet és Halál. A földet még ma is varázslatos lények uralják, igaz embereknek sosem mutatkoznak. Legendáik halkak, csöndesek, titkosak, s kik ismerik, azok sem hiszik el… Higgyétek el, egy nap még szemtanúi...

2120-at írunk. A nagy kérdés, hogy egyedül vagyunk-e az univerzumban már nem foglalkoztat senkit, mióta 20 évvel ezelőtt egy űrhajó tűnt fel a 9-es számú katonai műhold előtt. A kinézete nagyon különös volt, első látásra látszott, hogy nem ember alkotta. Az Egyesült Államok hadserege a tudósokhoz fordult, hogy megtudhassák az űrhajó feltételezhető landolási koordinátáit...

Övemről hiányoztak fegyvereim, csizmám szárából a jól megszokott tőr rubinköves ezüstmarkolata. Amik viszont nem hiányoztak, azok a bokáimat vasmarokként tartó bilincsek, melyek jó egyméteres lánccal voltak a falhoz erősítve. A szemöldököm fennakadt a meglepetéstől, s gyorsan nyúltam volna a bokámhoz, ám a csuklómba hirtelen éles fájdalom hasított, amit lánccsörgés követett. Felkaptam a fejem: körülöttem rácsok, több cella is, de mind üres, persze az enyémet kivéve...

Hittel kapcsolok minden apró gondolatot, ami felszökken a fejembe, eltolja minden vágyam, és a térbe löki őket. Bele az üres légbe. Áttöri a koponyád, behatol és felrobban agyad tekervényei között...

- Ne beszélj, arra koncentrálj, amit érzel! – intettem. Kezemet becsúsztattam az alsóba, és a vágáson keresztül kibújtattam a már kőkemény falloszt. Sejtettem, nem volt túl sok öröme az odabent nyomorgásban, szinte kipattant a tenyerembe. Óvatosan végigsimítottam, aztán hozzádörzsöltem az arcomat, simogatva vele a bőrömet.
- Ez az! – motyogta...

A kutyus kikászálódott az autó alól, és a lábát húzva leült a járdára. Apukám az utcában volt, így szóltam neki, beraktuk a kutyust az autóba, és elvittük az állatkórházba. Megröntgenezték, szerencsére semmije nem tört el, a sebeit ellátták. Jött a kérdés, mi legyen vele. Mivel az előző kutyánkat el kellett altatni, ezért magunkhoz fogadtuk. Misinek neveztem el egy ismerősünk hatalmas német juhásza után...

- Gondoltál már arra, hogy milyen lehet repülni? Már úgy repülőgép nélkül. Arcodba süvít a szél, nem tart semmi a levegőben. Úgy, mint a Zupermen. Vagy mint a pókember. Az még ráadásul olyan vagányul is csinálja.
- Te olyan hülye vagy, mint amilyennek látszol... - mondta a mellettem ülő hasonló korú, magasságú, barna hajú és barna szemű, napszemüveget, farmert és egy fekete inget viselő srác...

- Szóval, ő itt az új osztálytársatok. Remélem odafigyeltek rá. Dani, ha jól tudom te nagykarácsonyi vagy, nem?
- De igen, tanárnő.
- Akkor hazafele és befele jövet rád bíznám Évát, mert ő is Nagykarácsonyba költözött.
- Persze, tanárnő, nagyon szívesen - felelte Dani mosolyogva.
- Nos, akkor én itt is hagynám, aztán majd találkozunk a következő órán. Sziasztok – köszönt el, és rohant is vissza a tanáriba, nehogy még egy percnél többet kelljen az osztályával, vagyis...