Történetek - 15.oldal

„Kedves Télapó! Hallottam róla, hogy Te teljesíted a gyerekek kívánságát. Én nem kérek édességet és csinos babákat, csak ennyit szeretnék kérni, hogy a plüss macim, akit nagyon szeretek egy napra legyen élő maci és tudjak vele beszélgetni, meg játszani, mert ő az egyetlen barátom a világon és nagyon szeretném, ha egyszer elmondhatná, hogy ő is úgy szeret-e engem, mint én őt! Köszönöm szépen: Lili”

Végre itthon, de a munka nem áll meg, sőt most jön csak a nehezen. Szerencsére a kislányom igen lelkes segítő, - a fiamról ez ugyan nem mondható el -, és lassan a férjem is hazatéved. A hús a sütőben, a krumplipüré kész, a leves forr. Csak a süti van vissza. Gyúrás közepette megszólal az ajtódíszen lógó csengő, és férjem lép be az ajtón. Kislányom azonnal betámadja aput, aggódva kérdezi, hogy ugye a fát nem felejtette el (el tudjuk képzelni milyen édes egy 5 éves gyermektől ezeket a szavakat...

Tünde karjával, lábával, csípőjével ráfonódott a fiúra, annak izmos csupasz mellkasát cirógatva, tekintetét fürkészve.
- Biztonságban - mosolyodott el. - Tudod, hogy mi kell egy nőnek? - kérdezett vissza.
- Szenvedély- jelentette ki a férfi nemes határozottsággal. És szenvedélyesen megcsókolta a lányt. Tünde ujjongott belül, de nem merte kimutatni, még nem....

Ahogy egyre jobban néztem a parkot, a lovas mintha kivált volna belőle, önálló életre kelve. Láttam a várost, ahogy akkor kinézhetett: nem volt aszfalt, nem volt beton, sőt a kocsik sem ilyenek voltak még. A fák csupasz ágain itt-ott párnákban ült meg a hó, az emberek őszi zekéiket már rég vastag téli mentékre váltották le, a nők vastag szoknyákban kísérték gyermekeiket, a fiatal szerelmesek megálltak egy-egy padnál, s leültek beszélgetni, s pár bizalmas csókot váltani...

Szegény nem tudja, hogy már semmi esélye. Felőlem görcsösen rángatózhatna a padlón a hisztériától, akkor sem lenne semmi változás az érzelmi világomban. Elegem van, lövök. Ő is rájön, hogy mire készülök. Pupillája óriásira tágul a félelemtől, szemének már csak a széle kék. Lassítva látom, ahogy az aranyszínű golyó becsapódik a fejébe a bal szeme fölött...

- Na igen. Én sem tudnék mit mondani. Bocsánat? Felesleges. Egy érzés miatt nem kell bocsánatot kérni, nem is lehet. De gondold bele magad a helyzetembe. Egy 15 éves barátságot képes vagy feláldozni egy hazug, álszent és gonosz lányért.
- Te is tudod, hogy nem gonosz.
- De igen, gonosz. Kétszínű, és egyszerűen hányingerem van attól ahogy játszik veled. Csak te nem veszed észre. Velem is játszott. Nagyon utáltam...

Bevittem magammal egy üveg száraz vörösbort, a laptopomat, és legalább 30 gyertyát. Bekapcsoltam a hifit, halk, alternatív zenét hallgattam. Jól esett. Elrepítette a gondolataimat egy teljesen új világba, ahol a nyugalom, és a harmónia keveredett a kuszasággal és érthetetlenséggel. Tökéletes volt. Idilli, hogy úgy mondjam...

Sarkantyúját egyre csak a lovába vágta és vágta. Kezdett fáradni, oldala már szúrt, s érezte, hogy lova sem bírja már. Épp az utolsó pillanatban állította meg a száguldó állatot, a kanyon éles sziklái előtt alig pár lépéssel. Két sárkány csúszott ki mellette az avarból, s vesztek a semmibe, szárnyuk ugyanis nem volt...

A basszus a fülében egyre erősödött és a hang egyre halkult, miközben felszippantotta a fehér ’hintőpor’ csíkot. Szédülni kezdett, és csak azt érezte, hogy hozzásimul az emberekhez akaratától függetlenül. Karok és hasak érintését, simaságát mosollyal válaszolva kezdett ráérezni a zenére, az ütemére...

- Figyelj, te… publikálsz a melleslegen?
Nem tagadhattam, mennyire váratlanul ért a kérdés, pár másodpercig válaszolni sem tudtam. Ő nem sürgetett, türelmesen nézett rám, és választ várt. Kár lett volna egy gyenge kitérővel vagy nemmel felelni.
- Igen – mondtam végül. – Miért?
- Kitalálom: Forgesmith a neved – folytatta Zsuzsi, nem kis meglepetést okozva...