Csók(olom), Szívkirálnyő!

A szájában íztelen lágyság, a foga vékony karcolás, borosta és nyál, miközben élesen sárga fények tartják ébren az agyamat, és a Királynő azt kacagja:
Hát igen. Lényegesen egyszerűbb volna, ha mondjuk éreznénk is iránta valamit, túl a fél évente egyszer együtt iszunk valahol állapotnál.
Hé! Láttál már ilyen sötét szemeket?
A Királynő pontos anatómiai ismeretekkel fáraszt:
Ja, az ott a torkunk. Ha fizikailag tovább jutnánk, ottan következne a nyelőcső. Nem haladhatnánk a fokozatosság elvén? A négyes metró fúrófejei se pörögtek fel azonnal teljes fordulatszámra…
Az égre! Kuss legyen már!
Jó, jó. Mi csak megjegyezzük, hogy jobbról kutyát sétáltatnak, a túloldalon meg lekapcsolták a diszvilágítást. Hogy is járnak az éjszakaik?
Na, tessék, itt van finomabban. Formázható a gyerek, úgyhogy pofa be!
Kérlek. De mi okból áll le a keze, mikor mozog a szája? Tegyünk már valamit, mert idefagyunk!
Mert ezen a padon mindenki állati józan, azért.
Haha. Vagy mutáns. Mr. Jófiú még a mellünkig se jutott el. Édes ez a babusgatás, de mi lenne, ha keveredne bele egy kis férfias irányítás?

- Jó az ízed.
- Hmm?
- És az illatod. Nagyon finom vagy - igen, igen, térjünk vissza a nyakunkra, az az előbb is sikeres projektnek bizonyult.
Látod, hogy tudja használni a kezét? Nincs is kellemesebb a kényeztető, szakértő csókoknál. Te se tagadhatod, hogy ebben nagyon ott van.
Na jó, ha még egy kör ismétlést kapunk, ott, az ütőerünk fele… egye fene!

Rövid egy rájátszás, mert szinte azonnal meg is szólal.
- Tényleg adok egy pizsamát.
- Nem alszom pizsamában.
- De ez Pierre Cardin pizsama - Pierre egy vén trotty, és a hetvenes években volt menő. Ajánlj inkább Gaultiert. Gauletiert szeretjük.
- Nem fogsz vele megvenni - sóhaj.
- Basszus, és öt éve még azt hittem, az a legnagyobb baj, hogy nincs lakásom.
- A lakásod se érdekel.
- De a nyakadat azt tartod.
- A nyakam az enyém - a szám is, és feláldozom, hogy elhallgattassam. Az övé meleg és puha, és egy boldog percig mélyrefúrás nélkül azt csinálja, amit szeretnék: játszik. A keze a hátamon pihen. Csak egy pillanatnyi, csendes öntudatlanságot adj! Csak egy pillanatot!
A kavicságyban azonban dolby surroundban táncolnak az éjfél utáni, részeg csoportléptek. És a Királynő borzongva vacog a csók alatt.
A francokat ebbe a pasiba! Hát minek van itt, ha nem azért, hogy melegítsen minket?

És minősítéséhez méltóan aljaskodik, ráfordul, és közelebb bújik, míg az ölelésben összesimulnak a felsőtestek. Aztán jókedvűen kacarászik.
Hoppá! Ez a remegés, nem az áramütés!
- Ahh… te kis…
Megy ez Okostóni! Annyi a feladat, hogy magadhoz szoríts minket!
- Mi az? - igen. Ez az ártatlan csacsogás születési adottság, és a pasik is tudják. Éjsötét, árnyékos szemekkel hunyorog.
- Nagy kamugép vagy te.
- Mondtam. Kizárólag saját felelősségre.
- Nem veszel komolyan.
- Egy percre se.

Kellene valakit, aki közel tíz kilóval könnyebb nálunk? Hiszen már így is azon tipródunk, hogy összenyomjuk!
Rendben, de hát nézz rá! Valószínű, hogy az intellektuálisan kifaragott, helyes kis pofijával vitte ilyen sokra! Okos szemek, vonzó száj, kell ennél több egy padra? Ráadásként bizonyítottan bíbelődős fajta. Ritkaság, én mondom. Ritkaság. Mihez kezdene, ha túljutna a kulcscsontomnál?
Na jó, megengedjük magunknak azt a luxust, hogy végigsimogassuk a törékeny arcocskát.

A számat lassú melegség édesíti, valami maradék, fürdés utáni illat, a szívverése ritmusa a zavaró-azért nem rossz borosta alatt, ami holnapra bosszantó fantomérzést hagy majd maga után az ajkaimon. Dorombol tőle, ami jó. Az erekciója szavakat ölt, ami már kevésbé.
- Csak alszunk, és csinálok neked reggelit - röviden fújok a nyakába.
A kis hazudós!
- Megmasszírozom a hátadat.
- Ühümm…
Fiúk! Fiúk! Ez a közös, lila forrásból jön, vagy osztjátok egymás között?
- Nem bízol bennem? Nem hiszed, hogy…
- Én elhiszem. De a múlt héten még azt se tudtad, hogy a világon vagyok.
- De tudtam!
- Persze - (gúny) beszélt a Királynő.
Mi voltunk a világ legtávolabbi ismerősei. Akárcsak most.
Kihallja a lényeget, és belevigyorog.
- Nem lehetsz nálam is cinikusabb. Az nem ér.
- Nekem mondod?
Ha van valami bajunk ezzel a nyelves csókkal, csak annyi, hogy a derekunkba kapaszkodó szorításban egészen úgy hat, mint egy félkarú óriás. Ja. Óriási lendület, de hol van belőle, az a nyakat cirógató, csipetnyi… izé…?

Nem hiszem el, hogy ezen a rohadt padon mindenki állatira józan! Mikor elenged, és a csillogó szemeibe nézek, javítok. Félig teli pohár, vagy félig üres… Áhítatosan suttogja.
- Én már nem fázom, és te?
- Ööö… - végigsimogatja a karjaimat.
- Tetszel nekem!
Nagy talány! Azelőtt, vagy azután jutottál erre a következtetésre, hogy hozzád nyomtuk a melleinket?
- Tetszik, ahogy mozogsz.
Amíg eljöttünk eddig a padig, és a kézfogásodban próbáltunk azonos ritmusban lépni?
- Nőies vagy.
Nem, nem, ez egy másik lemez! Nem mi vagyunk az „igazi nő”, akinek a táskájában mindig van egy… Mi vagyunk az, aki egy sarkvidéki jégtörő magabiztosságával mozog.
- És jól csókolsz.
Eddig nem dicsértek minket képen érte, de ha már így zúg a taps…
- Szerintem nagyon jó veled az ágyban.

(….) A szemkerekítő pillanat kiteljesedik az éjszaka legkönnyesebb kacagásában. Az oldalam fájdul belé. És én még azt hittem, minden önironikus, kritikus poénon túljutottam!
- Ez szörnyű próbálkozás! - lihegem, mégis muszáj megmagyarázni, mert ő nem nevet. -Mindig ezt mondod? Be szokott jönni? - csak a fejét rázza, és komolyan áttanulmányozza az arcomat. Kedvet kapok tőle, hogy kihalásszam a mobilomat a táskámból, és visszaellenőrizzem a hallottakat. De hát végül is mit számit fél három felé egy padon, hogy ki, mit beszél össze-vissza? A hajnalhasadás úgyis elfúj minden szót a kijózanodott világosságba.
- Nos… - köszörülöm a torkomat. - Te vagy az első, aki ezt látatlanban megelőlegezed nekem.
- Nem látatlanban - mondja, és megint megcsókol, ami a kavicsos lépéskörképekből hallva egészen sokáig eltart, és lényegében el se hagyjuk a számat.
Oké, rejtőzik itt határozottság!

És azt szeretem a férfiak testében, hogy a leghalványabb lefele tartó-célzó-ígérő mozdulatra olyanok lesznek, mint a kocsonya. Amúgy még a Királynő sem olyan szemét. Csak egy egészen icike-picikét. Apró győzelem, hogy a combjától a karjáig átremeg, és a torkában nyöszörög, ami még csak célhoz sem ért.
- Piszkosul jó - szakítja le magát a számról, és el se akar engedni. - Rendben, akkor nem leszek jófiú. Nem fogunk aludni.
- Már többször mondtam nemet.
- A tested mégis igent mond.
- Persze, hogy azt mond, te hülye, de te csak a számra figyelj!
- Tudni akarom, hogy minden mást is úgy csinálsz-e, ahogy csókolsz?
- Remélem nem ezt fogod kitűzni éves célodnak - mélyre szívja a levegőt, és ki tudja, hány órányi incselkedés után szigorúan rám néz.
- Ez esetben úgy látom, nekem kell véget vetnem ennek a kellemes estének - Krisztusi arc, tényleg. A te lelki üdvödért teszem. Mikor kifejtem, jót nevet rajta.
- A te hibád!
- Az enyém?
- Próbálok beletörődni a megmásíthatatlanba… - és valóban megpróbál felállni a padról, de a tíz kiló, mégis csak közel tíz kiló. Na jó, meg hagyja is magát. Sokatmondóan elmosolyodik.
- Csak nem akarsz egy búcsú puszit? - ad egyet, de senkinek se tetszik.
- Ez a búcsú puszid? Mikor holnaptól nem foglak megismerni nyilvános helyen? És nem fogom felvenni a telefont, ha hívsz? Nincs több esélyed, csak ez az egy! - méreget a sötét szemével, és azon tűnődik, hogy valóban így van-e?
Naná, te Pierre Cardines ficsúr! Azt hiszed, a sorrendem, csók, szex, ismerkedés?

- És ha megcsókolsz, ne álljon le a kezed! - jó, jó. Apró bosszúság, de akkor is a végére kell járnom! Hátrább dől, csodálkozás suhan át az arcán. Nem a kritikán, abban nem volt él, egyszerűen csak úgy néz, mintha valami nagyon evidens lenne…
- Nem kínzom magam.
- Kit érdekel? Engem kínozz! - felkacag, és olyan közel hajol, hogy látom a méterekre égő lámpa fénypontját a szeme sötétjében. Éppen súrolja a számat, de a kezei végre elszabadulnak a derekamról és meg sem állnak a lábamig. Majd vissza. A csípőmet szorítják. Csodás! Egyetlen, forró hullámvasút a farmerom alatt. A combom a combján, és ha nem lenne az a felesleges, bő húsz centi közöttünk, most menthetetlenül rátapadnék. Nagyon, nagyon határozott igennel. A hangja mosolyog.
- Erre a ráutaló dologra gondolsz? - vagy valami hasonló, ki tudja, én csak sóhajtottam.
- Arra utalsz, amire akarsz.
- Ha a kanapémon lennél, nem bírnád ki.
- Egy frászt nem - a hazugság olyan rekedten hagyja el a számat, hogy a hangomra se ismerek, de egy cseppet sem zavar. Csak egyetlen egyet kéne húznia, hogy piszkosul jól érezzem magam. Az erre a mozdulatra irányuló koncentrálás még a bokrok neszező zúgását is elcsendesíti a fejemben. Kapok helyette egy nagyon is egyértelmű simogatást a tarkómig, amitől olyan folyékonyan meghajlik a hátam, mint a macskáé, mikor a kezedhez dörgölőzik. A Királynő hallgat. Ó, az élet mesés! Jön valami csupaszon borzongató, a könyökömtől végig, hátul, a karomon, a vállamig. Nem ér a mellemhez, és csodálkozva döbbenek rá, hogy akarom. Ujjai a hajamba fésülnek, és hátrább húzzák a fejem. Másik keze megállapodik valahol a fülemnél, a tenyere melegében ezer tűszúrás pattog szét az idegeim végén. Mintha marionett bábúként tartana egyenesben az ujjai gyengéd nyomásával.

- De ugye tudod, hogy milyen jó lenne? - kérdezi halkan, a szemében már nem csak egy fény izzik, hanem maga a csábító világegyetem. Hogy én ne tudnám? Csak beszélni nem vagyok képes attól, hogy masszíroz. A szája ismerős simasága úgy úszik ebbe az érzékelésbe, mint egy langyos hullám. Baszd meg! És enélkül csókoltál, közel három… meg… kettő… meg… öt órán keresztül? Komolyan?? Mindezt a nyakamra pazaroltad?? Nem hiszem el!! Hihetetlen!!
A felháborodás azonban nem jut el az önkifejezésig, hangszálaim szűrőjén már csak az élvezet apró lihegése préselődik át, és gravitációtól mentes térben zuhanok a karjai közé.
Tőlem kezdhetünk, Raul!

Mire feleszmélek, már a pad mellett áll, és a kezét tartja.
- Akkor most megyünk! - nincs több könyörgés és ajánlat, az utcai óra zöld számlapja alatt elhaladva megállapítja, hogy már úgyse lenne idő semmire. Hmm…
Egy szót se szólunk, a Királynő duzzog egy kicsit, én pedig azon tűnődöm a buszmegállóig, hogy valószínűleg soha a büdös életben nem leszek már a kézen fogva andalgós típus. Szeretem, ha a testrészeim hozzám tartoznak. Az első adandó alkalommal a zsebembe is süllyesztem a sajátomat. Maga felé fordít és méreget.
- Felhívlak.
- Játsszuk inkább azt, hogy ki bírja tovább, hogy nem teszi.
- Megbízhatnál bennem.
- Senkiben sem bízom, ez az alapszabály.
- Akkor egyszerűsítsük le. Holnap suli után átjössz hozzám és…
- Holnap végre aludni fogok. Négy napja nem tettem. Tudod, Sziget, haverok, fanta és hasonlók.
- És kerülni fogsz? - valamiféle tizennyolcadik századi szemérmesség hajtja le a fejem.
- Csak egy kicsit.
- A szemembe se fogsz nézni, mi? - nevetek. Öcsipók, nem vagy ugyan az esetem, de ha mást nem is, a szemedet azért észre kellett venni közel négy év alatt! De közben azért elrebegek egy gyors imát, hogy a továbbiakban is félévente egyszer tűnjön fel ugyanazon a Quimby koncerten, amire én megyek. Mert az is egy alapszabály: osztálytársakkal nem jövünk össze. És ez volt, amivel heves bólogatásban egyet is értett… mikor is? Az első sör környékén? Jaj, már megint az a galádul támadó alkohol!
- Fogjuk rá - húz magához még egy csókra, mert a busz közeledik a sarkon túlról.
- Ajánlani akartam.
- Persze túl egyszerű, de fogjuk rá.
- Kialszod és elfelejted, nem nagy ügy.
- Egy faszt! - olyan szigorú határozottsággal mondja, hogy nem is lehet káromkodásnak venni. Csak ténynek. A Királynő pedig mindent megbocsát.
El is várjuk, hogy egy kicsit forgolódj! El is várjuk!

Az ajtózáródós csöngetés mögött azért a mosolya azt üzeni: jössz te még az én utcámba, és ez így is van jól.
- Végül is mindig a nő dönt - hangoztatták a fiúk még fél tizenegy körül, teljes egyetértésben, teli poharakat emelgetve. Csak arról hajlamosak elfeledkezni, hogy azután a könyörgött, kivárt, elcsábított igen után, ők azok, akik nagyon is nyomot hagynak. Most éppen marlboro-borostásat, ami pont annyira csiklandoz tovább, hogy egy egész napra alkalmatlan legyek mindenre. A be nem jósolható események legkellemesebb sorozata… És ha egyszer, csak egyetlen egyszer a Királynő befogná a száját… a legboldogabb naiva lehetnék kerek-e világon.