Regények - 94.oldal

- Sanyi, inkább menjünk, pakoljunk össze, és minél előbb nyerjük meg a háborút. Nem akarom, hogy tízezrek hasztalanul haljanak meg addig, míg mi jókedvűen ebédelünk a szüleidnél. Ez időpocsékolás.
- Csak életpocsékolás.
- Ilyen kifejezés nincs...

Bevitték az újhelyi pszichiátriára a bolondok közé, s ott egy Bohács nevű orvos sokkolni kezdte. Gyuszinak leállt a szíve.
Emil nevű fiatalember több coca-colás kupakot nyelt le, s így is megsokkolta dr. Bohács, ezután vitték az orvost elmeotthonba...

- Miért nem keresel magadnak olyan srácot, aki hozzád hasonlóan csak a jövőre gondol, hogy legyen hol élnie?! Mert te is csak erre gondolsz! Hogy nehogy az utcán kelljen kuporognod! Majd más! Majd más ellát, mi?! Tudod mit, Dia? Hagyjál békén! Zárjuk le ezt az egészet, jó úgyse származhat belőle! Úgyse bírlak elviselni! Úgyhogy szállj le rólam, keressél magadnak mást, engem felejts el! Én is majd keresek egy normális csajt! Legalább jól fogom magam érezni! – Sanyi lassacskán lehiggadt,...

Nem ismertem a feketebárány jelentését, ezt javasolták címnek. Mellékletet is rajzoltak hozzá: egy cseréptányért csontvázfejjel, csontvázas jelekkel, méreggel, mint gyógyszerrel, ami a Halál feje felett lett ábrázolva.
1960-ban született egy göndör hajú, gyönyörű kisfiú hatalmas nagy barna szemekkel, s meghalt, mielőtt megismerte az igazságot...

- Calistar tudott erről. Év vége felé küldetésre ment ő és Erna, de Erna Ibozzal kikönyörögte, hogy Iboz is velük mehessen. Ha jól emlékszem, Iboz azt mondta, ő keresi a helyes utat, és addig Ernára bízta a gyilkos gépezeteket. Erna lezuhant egy szakadékba harc közben, és Iboz Calistart hibáztatta, aki meg akarta menteni a lányt. Erna meg tudott kapaszkodni egy sziklába. Iboz azonban tovább veszekedett Calistarral, és Erna végül lezuhant...

A lánynak fogalma sem volt, hova vihették, és hogy egyáltalán minek hozták ide. Megpróbálkozott újra a felállással. Szerencsére sikerült megállnia a lábán. Nagyon fázott, ezért odament a pinceablakhoz, és becsukta.
Aztán körülnézett. Egy létra vezetett fölfelé. Reménykedve ráállt az első lépcsőfokra, aztán elkezdett felfelé mászni. Már majdnem elérte a pince lecsukható tetejét, amikor valaki váratlanul felnyitotta azt...

Sanyi elsápadt. Kezével a kötését tapogatta, és körülnézett.
- Nincs amnéziám, de hol vagyok? – ismételte meg sürgetően a kérdést.
- Azt hiszem, értesítem a doktor urat – mondta a nővér ijedten.
- Ne, ne hívjon senkit! – kiabálta Sanyi. – Tökéletesen emlékszem arra, hogy nem autóbalesetet szenvedtem! Leütöttek! És én nem is vagyok Földi! Én lovag vagyok! ...

- Tudtam – suttogta Dia rekedten. – Elesharnak nem kellett volna beleavatnia a küldetésünkbe. Nem kellett volna.
Sanyi hallgatott. Félt megszólalni is. Végül csak Dia vállára tette a kezét, s enyhén megszorította.
Dia összeszorította a szemét. Többet nem szólt.
Sanyi a szavakat kereste. Tomi... róla még nem sok emléke van. Ő csak a halála előtt látta már...

Mint egy álomban ott ált Bronz, testét egy különös ezüstös csillogás vette körül. Nem úgy nézett ki, mint ahogy emlékeztem rá, nem az a beteges, legyengült lovacska volt, akinek az utolsó napokban láttam. De nem is, úgy ahogy a betegsége előtt. Sokkal csodásabb volt. Izmai kidagadtak a bőre alatt, a farka majd’ a földet söpörte, pedig én emlékszem, hogy levágtam belőle, hogy ne koszolja össze magát. Nem volt rá szó, hogy milyen szép...

- Miért nem a dumnóiak lesznek a feltartók? – ráncolta a homlokát Dia.
Lednar ránézett.
- Azért, mert Sanyi jobb harcos, mint ők. Lawren! Fel tudsz kelni?
- Ö... asszem – felelte a fiú. Nagy nehezen talpra állt ugyan, de szédült. Dia megfogta a karját, és odatámogatta Lednarhoz.
- Lawren, bizonyára nem emlékszel rá, mikre képes Saradon, úgyhogy elmondom. Alakváltoztatásra – ágyúk vannak a testében, és képes késeket dobálni hajszálpontossággal – ezen kívül be...