Regények - 80.oldal

- Elnézést Tanár úr a késésért. Nem fordul elő többet.
- Te minden bizonnyal Alison Miller vagy. Foglalj helyet, és akkor végre elkezdhetjük az órát. A többiek már elmondták, hogy a „Szerelem megnyilvánulása az irodalomban” című téma a soron következő. Na jó mindenki mondja el mi a véleménye a szerelemről, és példákat a megjelenésre.
- Mondjuk, kezdje Alison, hogy legközelebb biztos ne késsen el.
- Én? Csak, azért mert elkéstem? Ez kiszúrás!
- Nem. Ez csak egy...

Amikor lehúzom a felsőtestéről a vékony ruhát, a vékony ívelt test rögtön megrázkódik. Megpróbálom félretenni azt az egyre jobban előtörő gondolatsort, hogy mennyi mindent lehetne vele csinálni, amíg ilyen állapotban van. Mérgesnek kéne lennem rá, elvégre megitta az összes piámat, amit abszolúte nem neki szántam, emellett még rendbe is kell raknom valahogy… de tudom miért, nem vagyok képes mérges az lenni. Ujjaim óvatosan a farmernadrágjához tévednek, és megpróbálom kivarázsolni belőle......

Alison egy különleges otthon, különleges lakója volt. A kissé barokk stílusú otthonban olyan kisebb-nagyobb gyerekek nevelkedtek, akik a művészetben és a tudományban valami igazán különlegeset és nagyot alkottak. Volt olyan, aki alig volt 10 éves és máris Einsteinhez hasonlították...

- Tudom, hogy barom vagyok, de valahogyan sosem bírtam azokat az embereket, akik csak megállnak a nagy semmi közepén, és fennakadt szemekkel néznek a messzeségbe, mintha látnának valamit, közben pedig a nagy sötétségen kívül a franc sincs ott…
- Vagy lehet, csak te nem látod, amit ők látnak... – milyen jól kiismert ennyi idő alatt. Bravó, figyelemreméltó teljesítmény.
- Ne okoskodj nekem, jó? Még csak pár percre vagyok itt, és öregebb is vagyok nálad, szóval semmi szükség...

- Bocsánat, hogy megzavarom, de én a kiutat keresem.
- Vége – szólt halkan az öreg. – Most szólhatsz hozzám, ha még itt vagy.
- Jó napot. Én Gee Gaude vagyok, Németország egyik szegénye, de majdnem a királynál szolgáltam, amíg a magyarok el nem raboltak. És most keresek egy öregasszonyt, és egy csoport szegény embert. Véletlenül nem láttál erre, kedves remete?
- Nem.
- Oh, köszönöm. Akkor, viszlát.
- Ne menj! Van mondani valóm számodra. Legközelebb, ha látsz...

Jöttek a magyarok. Úgy látszott, hogy ezt a papírt a magyarok megtalálták, és eldobták. Most pedig követik őket a magyar lovas horda, mert visszaértek. Futni kezdtek, el az erdő felé. Ott elakadtak egy nagy, óriás fába, és mögé bújtak. A magyarok nem vették észre a kis csoportot a fa mögött, és ezért visszafordultak. A többi rab meg már rég megszökött, úgyhogy a magyarok elbukták a rabokat.
Julle alig tudott szaladni, és lemaradt. Visszament érte Gee, de őket visszarabolták a magyarok,...

- Szóval az a terv, hogy miközben őrváltás lesz, elmennek, és akkor hirtelen a rabság fele elfut. A többiek megvárják, amíg utánuk nem szaladnak. Ők észreveszik, és utánunk futnak. Van itt közel egy erdő, ahol elrejtőzhetünk. Az első csoport odamenjen, én ott leszek. Az első csoportban. A másodikban, édes bátyám, Perke lesz a vezető. Perke kiváló vívó, és harcos. Lovagnak szeretne tanulni, de mivel szegény emberek vagyunk, ezért nem valósítható meg. Tudtok futni, igaz?

- A fiút nem hajlandóak arra az 1 hónapra visszavenni az otthonba… - hangja halkan üti meg a csendet, én pedig megint kezdek egyre idegesebb lenni. MIÉRT PONT ÉN!?
- És nekem mi közöm van ehhez?
- A fiút kirabolták… Vannak sérülései, de azok nem annyira súlyosak. És kell a hely a többi betegnek… És esetleg arra gondoltunk, hogy nem tudná e elszállásolni esetleg egy hónapig, amíg be nem tölti a 18-at…
- Mi van?! – ismétlem meg a legmérgesebben a kérdést. Hogy ezt a kölköt...

Remie volt maga a lehetőség. Ezzel a fotókollekcióval, végre elérhettem volna, hogy a divatszakmában is felfigyeljenek, rám, erre ez meg egy kis összezörrenés miatt, mint a mimóza összehúzza magát, és eltűnik a francba. A mobilomért nyúlok a farzsebembe, és már ütöm is a számát. Rem tőlem ilyen könnyen nem menekülsz! Vagy mégis? A telefonja teljesen süket… Még sem olyan hülye, mint amilyennek tetteti magát. És most megint ki maradt hoppon?! Hát én… Ki a hülye!?! Hát én…

A Főnök nehéz munkát bízott rám. Néztem a sejtek őrjítő forgását, és nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy meg fogom még bánni, hogy önként jelentkeztem erre a feladatra. De mikor kiléptem a körből, Jázmin mélyen a szemembe nézett, és én minden aggodalmam elfeledtem. Kihúztam magam, szárnyaim magasabbak voltak, mint valaha, és a legkisebb pihe is a helyére került. Ekkor hirtelen a lábam alatti felhő villámgyorsan közeledett az orrom felé, mígnem ott nem találtam magam Jázmin lábainál......