Regények - 123.oldal

Nem tiltakozott. Pár másodperc átadta magát a szenvedélynek. Mike elengedte a kezét, és tovább indultak, részben testük még mindig összeforrt, és ha ők úgy akarták, semmi sem választhatta el őket akkor egymástól. Lassan átbotorkáltak a hálószobába, ahol a férfi a nőt az ágyra lökte. Betty érezte a szenvedélyt, amit már oly régóta nem érzett senki iránt. Kívánta őt, és képtelen volt szavakba önteni, de talán nem is kellett...

Az AGY-ban az érzékelőktől kapott adatok alapján elindult egy programrészlet, amelynek hatására döngve helyükre csapódtak a vastag betonlapok, amelyek az ajtónyílások szigetelését voltak hivatva szolgálni, az üzemmenettől eltérő viszonyok esetén. A főmérnök hallotta a döndülést és összeugrott a gyomra. Ismerte ezt a hangot - még a szerelés során a próbáknál és később az időszakonkénti gyakorlások során, hallhatta eleget - ezt nem lehetett eltéveszteni...

- Hogy vagy?
- Miért érdekel, hogy vagyok? Tizenkét éve felém se néztél, és… és most hírtelen itt termessz, és azt kérded: hogy vagyok. Hát, tudod, Michael, a körülményekhez képest elég jól.
- Itt laksz a városban?
- Igen. Már úgy: hét-nyolc éve.
Mike látta, hogy a nő nem kezdeményez beszélgetést, és újabb kérdésbe kezdett, de aztán Betty mégis megszólalt:
- Miért jöttél vissza? Még mindig nem mondtad meg, csak hogy hibát követtél el.
- Úgy érzem: szükségem...

-Ön itt van?- kérdeztem, mivel nem láthattam, hiszen a kaput tartó oszlop előtt állt.
- Miért? Tán nem azt mondta, hogy várjam meg?
-De... dehogyisnem!- összekuszálódtak a fejemben a gondolatok. Nem tudtam mit mondani a meglepettségemtől, és az izgalomtól.- Csak annyit szerettem volna mondani Önnek, hogy köszönöm a múltkori segítségét.
-Arra a sikátoros eseményre gondol?
-Igen. Ha nem lett volna jelen, akkor... akkor nem is tudom... talán már nem beszélgetnénk itt......

Szerette ő a rajongókat, de kezdte unni, hogy szinte folyamatosan ugyanazzal a kérdésekkel árasztják el, mint pl. Van barátnőd? Adsz egy autógrammot? Annyira szeretlek, nem próbálhatnánk meg együtt? Egyszer betelt nála a pohár. Soulness nem volt valami türelmetlen ember, de ha valami, akkor az unalmas csicsergés hamar ki tudta hozni a sodrából...

- Hol lehetünk?
- Nézd! Fogalmam sincs, de… ha arra megyünk… látod
- Aha
- Akkor valószínű kijutunk az erdőből… legalábbis én így gondolom
- Aha. Peti, te hiszel Lacinak?
- Hát… nem tom… majd elválik…
Én bizakodtam, de az előttem tornyosuló bokrok és fatömegek, egyre csak fogyasztották hitemet...

Az általa áhított férfi előtte zuhanyozott. Felkapott egy törölközőt, és bedobta. Soulness magára kanyarintotta a törölközőt, és kilépett. Mia akaratlanul is rápillantott. Végignézett a félmeztelen testén, a vállain, az alakján… Tátott szájjal bámulta. Soulness ismét vigyorogni kezdett. Ilyen pillantást még életében nem látott. Mia megrázta a fejét, vissza kellett térnie a „földre”...

Ismerősnek találtam valahonnan. Mintha már láttam volna… Fekete köpeny, választékos öltözet, sápadt bőr… Hiszen ez a férfi a színházból!
- Téged meg kikérdezett? Egyáltalán mit szólsz bele az én ügyembe?
- A kisasszony, ha jól hallottam, segítségért kiáltott…
Némán ránéztem, de tekintetünk találkozása miatt el is fordítottam a fejem.
- Ó! Vele ne is foglalkozzék… Egyszerű házastársi probléma…
- Igazán? Mily különös… egy bájos fiatal leány, és egy koszos semmirekellő…...

- Hagyd-szólt Peti
Megpróbáltam kijutni innen, de ezen a nyálkás csúszdán lehetetlen volt felmászni. Ez nem egy üreg, hanem egy folyosóra hasonlító járat volt. Mivel Gábor bokája egy kicsit megrándult megvártuk, míg összekapja magát, majd elindultunk a sötétségbe. Gyorsan fényt teremtettünk. Mostanra már csak 2 zseblámpa világított, ezek közül is egy eléggé halványan, de elég volt így is. Láttuk, amit látnunk kellett.
Amint távolodtunk a kicsinyke fénysugártól, annál borzasztóbb...

- Na mutassad a kezedet!
Az idős cigányasszony megszemlélte a két kis vörös kezet, ha ökölbe szorítja őket igazán olyan, mint két rózsabimbó.
- Takarodjá1, mossad meg a kezed!
- Hol édesanyám?
- Hol, hol? - forgatta a szemét - Hát künn, ottvan a szép tiszta hó!
A kicsi nem mert ellenkezni, mert olyat neki nem szabadott...