Regények - 123.oldal

- Állj! - csattant fel Roberts. - Mi van?! Miről beszélnek?! Mit képzelnek kit cipeltek ide?
Steve csak vigyorgott. - Pontosan tudjuk, hogy Ön a kerületi rendőrfőnök. Ezért hoztuk ide. Képzelje el, ha a bűnözők tudomást szereznének rólunk. Mit tippel meddig élnénk? Az sem volna szerencsés ha nagydobra vernénk, hiszen a nyakunkba szakadna a sajtó, a tudományos világ, kisérleti nyúl lenne a barátom. Ezért döntöttünk úgy, hogy fű alatt, csendben felhasználjuk ezt az új tudást a bűnüldözés...

- A biztosítónak bemutatott szállítólevelek szerint, elektronikai részegységek voltak a raktérben, és csak a rakomány értéke miatt volt szükségük zárt udvarra, - gondolkodott tovább hangosan Steve - továbbá, hivatalosan egy szó sem esett arról, hogy kommandósok is voltak a helyszínen. A minisztériumban pedig nem hallottak semmiféle Mc Carthy ezredesről!
- Csak nem szeánszot ültök ismét? - kesergett Eva amikor Steve este újra megjelent. Egész napjuk kellemesen telt, Peter kedves,...

Steve, idáig jutva az olvasásban, megpihent, majd folytatta a kihallgatások jegyzőkönyveinek tanulmányozásával, amelyekből az derült ki, hogy senki nem látott-hallott semmit. A rendőrség meglepő gyorsan lezárta az ügyet, így a biztosítónak fizetnie kellett. Steve, akkor még mint új seprű, aki jól seper, buzgón belevetette magát az általa furcsának vélt részletek tisztázásába (egy kamion hangos szerkezet, miért nem hallotta senki. Ha, valóban gépalkatrészek voltak a raktérben, hogy kerültek...

- A cikkben az szerepelt, - folytatta - hogy egy idős hölgyet, késő este rablótámadás ért. Csak ennyi. Ja, és hogy a nő meghalt. Semmi több. Ezzel szemben én a "belső látásommal" azt is láttam, hogy ez a sugárút végén egy lámpaoszlop alatt történt, meg hogy a támadó, egy fiatalember szemölcsöt vagy anyajegyet mit tudom én mit viselt az orra mellett. -
Steve érdeklődve kezdett figyelni.
- Rettenetes volt "látni" ahogy elbánt az az életerős vadállat a nénikével....

Csend volt, s csak a ház megszokott zajai hallatszottak. Lelökte az újságot és újra aludni próbált. Már lebegett az álom határán, amikor ismét eszébe jutott a cikk a kirabolt és megölt idős emberről. Furcsa dolog történt vele, mintha moziban ült volna, látott maga előtt egy utcarészletet dulakodó emberekkel. Idős nő tiltakozott mind erőtlenebbül, a vele szemben erőszakosan fellépő izmos fiatal férfi akciói ellen. Görcsösen szorította magához a táskáját és felváltva próbálta védeni fülbevalóit,...

Nem tiltakozott. Pár másodperc átadta magát a szenvedélynek. Mike elengedte a kezét, és tovább indultak, részben testük még mindig összeforrt, és ha ők úgy akarták, semmi sem választhatta el őket akkor egymástól. Lassan átbotorkáltak a hálószobába, ahol a férfi a nőt az ágyra lökte. Betty érezte a szenvedélyt, amit már oly régóta nem érzett senki iránt. Kívánta őt, és képtelen volt szavakba önteni, de talán nem is kellett...

Az AGY-ban az érzékelőktől kapott adatok alapján elindult egy programrészlet, amelynek hatására döngve helyükre csapódtak a vastag betonlapok, amelyek az ajtónyílások szigetelését voltak hivatva szolgálni, az üzemmenettől eltérő viszonyok esetén. A főmérnök hallotta a döndülést és összeugrott a gyomra. Ismerte ezt a hangot - még a szerelés során a próbáknál és később az időszakonkénti gyakorlások során, hallhatta eleget - ezt nem lehetett eltéveszteni...

- Hogy vagy?
- Miért érdekel, hogy vagyok? Tizenkét éve felém se néztél, és… és most hírtelen itt termessz, és azt kérded: hogy vagyok. Hát, tudod, Michael, a körülményekhez képest elég jól.
- Itt laksz a városban?
- Igen. Már úgy: hét-nyolc éve.
Mike látta, hogy a nő nem kezdeményez beszélgetést, és újabb kérdésbe kezdett, de aztán Betty mégis megszólalt:
- Miért jöttél vissza? Még mindig nem mondtad meg, csak hogy hibát követtél el.
- Úgy érzem: szükségem...

-Ön itt van?- kérdeztem, mivel nem láthattam, hiszen a kaput tartó oszlop előtt állt.
- Miért? Tán nem azt mondta, hogy várjam meg?
-De... dehogyisnem!- összekuszálódtak a fejemben a gondolatok. Nem tudtam mit mondani a meglepettségemtől, és az izgalomtól.- Csak annyit szerettem volna mondani Önnek, hogy köszönöm a múltkori segítségét.
-Arra a sikátoros eseményre gondol?
-Igen. Ha nem lett volna jelen, akkor... akkor nem is tudom... talán már nem beszélgetnénk itt......

Szerette ő a rajongókat, de kezdte unni, hogy szinte folyamatosan ugyanazzal a kérdésekkel árasztják el, mint pl. Van barátnőd? Adsz egy autógrammot? Annyira szeretlek, nem próbálhatnánk meg együtt? Egyszer betelt nála a pohár. Soulness nem volt valami türelmetlen ember, de ha valami, akkor az unalmas csicsergés hamar ki tudta hozni a sodrából...