Novellák - 98.oldal

- Az élet tele van meglepetésekkel! Nagyon rosszkor voltál nagyon rossz helyen. De úgy gondolom, hogy mielőtt véget érne, udvariasan társalogjunk egy kicsit. - Ekkor egy kicsit megállt, mintha gondolkodna a továbbiakon, majd folytatta: - Az én nevem Hokins, a tied? ...

- Számít az, hogy én mit akarok? Túsz vagyok. Azt teszem, amit ti akartok. Nem bánom velem mit csináltok, de Mr. Rubint hagyjátok ki ebből. Tudom, hogy nem fog fizetni és ti itt maradtok pénz nélkül.
- Honnan veszed, hogy pénzt akarunk tőle? - a lány csodálkozva lépett hátra.
- Mit akarnak tőle?
- Ő befolyásos ember és most egy vizsgálóbizottság előtt kell beszámolnia. Van, aki nem akarja, hogy mindenre emlékezzen, és te vagy, aki a memóriáját most irányítod. Amíg itt...

Hatalmas hibát követtem el, az életem pedig romokban hever, bár ez annyira nem újdonság. A különbség az, hogy ezzel végleg elástam magam. Mit kellene most tennem? Száljak szembe a rendőrökkel? Törődjek bele a sorsomba? Túl sok gond ez egyszerre egy ilyen vénembernek, mint én. Csak az vigasztal egy kicsit, hogy már kevés időm van hátra....

A fájdalomtól visszazuhant, s most már a feje is zsongott. Nem tudja, hogy hol sebesült meg, nem is gondolkodott rajta. Erőt vett magán, összeszorított fogai között éles sziszegés szűrődött ki, de sikerült. Még egyszer végignézett a szobán, s hirtelen rohanták meg a tárgyak nevei: röntgen, EKG, infúziós állvány, műtőasztal. Amíg ezeket végiggondolta valamiféle páni félelem fogta el...

Legnagyobb magányának csak egy ember szabhatott volna gátat, de az ő számára már csak egy homályos folt volt egy régi lepedőn. A szél időközben elfújta, meggyötörte azt, s már saját gazdája sem veszi elő többé. Így megy ez. Van, akinek könnyen megy a mosás, és van, aki csak halogatja, halogatja a szennyest, cipelve azt az idők végezetéig. Nos, ő is egy ilyen ember volt...

„ Tömeges öngyilkosság a Genfi tó partján.
Három férfit találtak vízbe fulladva. A rendőrség még nyomoz az ügyben. Az indíték egyenlőre ismeretlen. Talán egy szekta tagjai lehettek, akik rituális öngyilkossággal vetettek véget az életüknek. Ezt a tényt látszik alátámasztani az is, hogy tegnap volt a hónap utolsó teliholdas éjszakája, mely remek alkalmat szolgáltathat az efféle rituáléknak...

Hosszan elnyúlt tekintete a horizonton, egy galamb röptét követve egészen egy párkányig, ahol két lelógó lábat lát meg hirtelen. A láb láttán izgatottság fogta el. A járdáról kiváltott az utcára, hogy lássa. És látta. Egy alak ül a párkányon a lábát lógatva komor arccal erősen töprengve...

A Teremtő mosolyogva konstatálta, hogy az intelligencia ez esetben jó helyre került, és örömmel teljesítette a macska kérését, majd meglepődve észlelte, hogy bizony ebből a senkinek sem kellő tulajdonságból is csak egy adag maradt...

Ujjai szorosan kulcsolódtak a rozsdás rudakra, ujjpercei kifehéredtek az erőlködéstől. Ám a vastag rácsok nem engedtek, így lassan feladta a kilátástalan küzdelmet és hátrébb húzódott, hátra, egészen az átlátszatlan sötétségbe burkolózó nyirkos cellafalig...

Pajtása nem akadt, kevés barátja elmaradt, midőn felesége elvesztését feldolgozni képtelen édesapja hazatérve a kocsmából, ahol egyre több időt töltött, tombolni kezdett – az ital mindig agresszívvé tette. Egy alkalommal a régi tévét is lerúgta helyéből, az azóta nem működött – igaz, míg funkcióját rendesen ellátta, sem gyakran volt bekapcsolva: a férfi nem bírta a zajokat...