Novellák - 79.oldal

Eljött egy újabb reggel, egy újabb nap, de Lucian ezt ugyanolyan értelmetlennek és üresnek érezte, mint az összes többit az eltelt hónapban. Mióta elvesztette Sonját, minden teljesen érdektelen volt számára. Semmi mást nem érzett, csak a szörnyű veszteség súlyát, és a fájó, kínzó hiányt, amit a lány elvesztése okozott...

- Nos, ezen felül a hatóság felkéri a munkáltatót, hogy kezeskedjen…
Diktáltam tovább, tovább lépkedve. Az órára néztem, és megdöbbenve vettem észre, hogy mindössze pár perce diktálok.
Az ajtóra néztem, majd a lányra, aki felpillantott rám, megnézve mire várok. Ugyanis elhallgattam. Nem jutott semmi eszembe, amit lediktálhattam volna.
Tekintetünk összetalálkozott, ajkai lassan szétnyíltak, szinte könyörögve, hogy csókoljam meg...

Távol az őrült rohanásba vesző városoktól, ahol minden napra jut egy csoda vagy botrány esetleg egy tragédia, mely katarzis nélkül marad, tehát ilyen helyektől messze esően is megvan minden kis településnek a maga látványossága. Jelen esetben Kisszeg után nem sokkal állt az országút mellett, az a híres kastély, melyet a környékbeliek egyszerűen „Asszonyvár”-nak neveztek el, az egyetlen női tulajdonosa után...

Félelem járta át egész testem, amint meghallottam, hogy nyomomban liheg. Futottam teljes erőmből, már amennyire jobb lábamból kikandikáló csont és húscafatok is engedték. Soha azelőtt életemben nem éreztem ehhez hasonló érzést. Próbáltam végig gondolni, hogy pontosan mi is ez a behatározhatatlan dolog bennem, és bármennyire is meg volt gyötörve testem, lelkem helyéről ordítva próbálta tudtomra adni, hogy elkívánkozik testemből, mégis a gyönyör elszórt szikráit véltem felfedezni magamban......

- Mindig vágytam az akciót, a kalandot, és húsz évesen, kétévnyi intenzív nyelvtanulás után berukkoltam a Francia Idegenlégióba, ahol hét évet húztam le. Nem beszélhetek arról, ami ott történt, de elég, ha annyit tud, hogy a velem született közömbösségemet és a hidegvérűségemet szociapatizmussá tornázták fel. Leszereltem, nekem meg nem volt munkám, és csak az öléshez értettem. Négy év alatt egészen jó lettem. Látja? Nem hagyok nyomokat. Ha nem buktatna le a nyálam, ami ezen a szivaron...

A lány elátkozta magában a pillanatot, amikor rajongójává vált az együttesnek. Összeszorította a szemét, hogy ne lássa a férfi eltorzult arcát maga előtt. Azt hitte, nem érheti nagyobb fájdalom annál, hogy a szíve darabokra tört, de tévedett. A férfi ott lenn brutális kegyetlenséggel szakította szét, újra és újra beléhatolt, minden egyes lökésénél nagyot nyögött. A lány sikítani akart a fájdalomtól, mégsem tette, próbált valami szépre gondolni, valamire, ami tegnap még az övé volt, a boldogságra,...

Nekivágtunk hát utolsó utunknak a nyáron. A lovak halk nyihogással jelezték izgatottságukat. Mindannyian csöndben voltunk csak a fák susogását lehetett hallani és a lovak patájának hangját, ahogy a falevelekkel borított földúthoz érnek. Nem volt kétség, közeledett az ősz. Már az út negyedén jártunk, mikor vágtára fogtuk bajtársainkat. Vad száguldásba kezdtünk, mintha soha véget nem érő út vette volna kezdetét...

Halk zene szólt, egy brazil zeneszám, egy H’oda zenéje. A pincér, mivel capoerista volt, ezért már betéve tudta a dallamát és a szövegét. Ezt dúdolta, miközben a baklaváját nem igazán fogyasztó férfit figyelte. Unalmában el kezdett gondolkodni – nem, mint ha nem tenné egyébként -, hogy vajon tényleg drogossal áll szemben, vagy csak egy divat-depresszióssal? Vagy valami tényleg elromlott az életében?

Fél órás készülődés után, sikerült eljutni odáig, hogy bevezethették a rabot bilincsben. Egy apró kis szoba volt, éppen hogy befért oda a stáb, a két rendőr a rab és az igazgató.
- Jó napot kívánok! Az egyik televíziós műsornak készítünk interjút, és ebben szeretnénk a segítségét kérni. Hogy szeretné, hogy hívjam?
(Persze, már megint egy riporter, ki más is látogatna meg egy sorozatgyilkost…)
- Ja magának is! Nekem mindegy! Hívjon csak Jeff-nek...

A padlásszobát ugyanolyan elrendezésben találtam, mint amilyen régen volt. Apám néhány csínytevésem vagy az iskolai órákon nyújtott egy-két rossz teljesítményem után a padlásszobába zavart fel és itt tartott fenn engem egy hétig.
Körül néztem... vajon miért jött fel ide anyám az előbb?
Közelebb léptem a rácsos ablak felé és egy kis puffon megpillantottam egy köténybe csomagolt valamit.
Dobbant egyet a szívem. Biztos voltam benne hogy a kötényke a titkos ajándékot rejti......