Angyal vs. Démon

Igazán szép tavaszi délután volt. Az embereket kicsábította a napfény a levegőre, a park tele volt sütkérező, frízbiző, andalgó párokkal, kutyát sétáltattak, futottak, görkorcsolyáztak, és műveltek mindent, amit még szabadban csak tenni lehet. A levegő a közelgő nyarat ígérte, hírtelen lett meleg, az előző heti esőkhöz képest túl gyorsnak hatott a váltás. Az emberek már megszokták, hogy az évszakok kezdenek összemosódni, elhalványul az ősz és a tavasz, a végleteké lesz a szerep. De nem foglalkozott ezzel senki, aki nem bírta az éles váltást, az árnyékban keresett menedéket.

A park csak úgy nyüzsgött a népektől. A kis tó vizén szikrázott a napfény, a kacsák előúsztak a nádasból, a gyerekek kenyérdarabokat dobáltak be nekik. A tó szélén kialakított futó-úton rövidnadrágos, zenét hallgató sportalkatok rótták a köröket, némelyikük már igencsak izzadt volt. A kis réteken és lankákon a fűre terített pokrócokon fiatalok heverésztek, némelyeket még piknikre is ragadott az idő, de a legtöbbjük csak lustán élvezte a napsütést.
A ligetben, a fák hűs árnyékában kőasztalokon sakk-partik folytak. Megöregedett, unatkozó nyugdíjasok hajoltak a fekete-fehér figurák fölé, elmélyülten gondolkodva. Néhol egész kis társaság verbuválódott össze, szurkoló- és ellentáborok alakultak ki, röpködtek a levegőben a fogadások, zöld bankjegyek cseréltek gazdát. Harsányan nevettek, érdesen, a bagótól és a sokévnyi ordibálástól rekedten.

A többségből mégis két férfi tűnt ki erősen. Ők is a sakk-asztaloknál ültek, de messzebb mindenkitől, egy hatalmas bükk árnyékában. Az egyik alacsonyabb volt, és köpcösebb. A nagy meleg ellenére sem vette le fekete bőrdzsekijét, sötét napszemüvege elrejtette tekintetét. Hanyagul ült a kis padon, egyik lábát felrakta a pad szélére, azon nyugtatta bal kezét, jobbjával a kőasztalon könyökölt, és láthatóan nem érdekelte a játék.
A másik mélyen belemerült a figurák elemzésébe. Vékony volt és nyulánk, fehér ingének ujját a könyökhajlatig tűrte fel. Ujjait összefűzte a tábla előtt, közel hajolt az apró bábukhoz, száját enyhén csücsörítette. Szeme a fényes lencsék mögött ide-oda cikázott, mintha nem tudná eldönteni, mi legyen a következő lépés. Lassan az egyik fehér futó felé nyúlt, de keze megállt a levegőben. Pár pillanatig hezitált, aztán újra összefonta a két kezét. A köpcös vetett rá egy futó pillantást, hallatott egy elfojtott morgást, aztán minden érdeklődés nélkül újra elbámult a tó felé. A nyurga újra habozni kezdett, most a fehér lovas felé nyúlt, de keze megint megállt a levegőben. A köpcös elvesztette a türelmét.

- A franba Gabriel, lépjél már! – fakadt ki. A szólított felpillantott szögletes keretű szemüvege fölött.
- Nyugalom Beltazor. Minden lépést alaposan meg kell fontolnom, ki tudja mi lesz a következménye… – lassan beszélt, olyan hanghordozással, ami nem hagy kétséget az emberben; most bíz’ ám szelíd dorgálásban van részed. Azzal figyelmét ismét a tábla kötötte le. Halkan hümmögött, ujjaival játékosan dobolt a kőlap tetején. Lehet nem direkt csinálta, minden esetre egyre idegesítőbb lett. Beltazor kezdett ingerlékeny lenni, már azon volt, feláll és elmegy a fenébe, otthagyja ezt a piperkőc alakot. Nem is tudja miért áll le vele, jobb dolga is akadna a világban.

Gabriel végre megfogta a futót, és lépett vele. Büszkén, már-már önelégült mosollyal nézett fel partnerére.
- Sakk – jelentett ki jókedvűen.
- Na végre – dünnyögte Beltazor, levette a lábát a padról és a táblához hajolt. – Azt hittem itt várjuk meg az Apokalipszist… – Gabriel arcáról lehervadt a mosoly, szeme összeszűkült, de nem mondott semmit.
Beltazor előkotort a zsebéből egy doboz cigit, kivett belőle egy szálat és a doboz tetejéhez ütögette. Belökte a szájába, majd gyújtóst keresett. Közben a bábukat nézegette, majd egy gyors, határozott mozdulattal az egyik bástyát a futó elé rakta, védve a királyt. Rágyújtott a cigire és kihívóan Gabriel-re nézett. A füstöt felfelé fújta.
A nyurga elhúzta a száját és megnézte az állást. Ha a futójával leveri a bástyát, akkor Beltazor lova könnyűszerrel kiütheti. Agya sebesen kattogni kezdett, és egyre idegesebb lett, látva, hogy nem igazán tud jó kombinációt összehozni. Ez a nyavalyás mitugrász, mindig csak feldühíti. Minek tölti vele az időt, fontosabb dolgot is találhatna. Fokozódó dühét nem tudta hogy levezetni, így hát még dühösebb lett.
- Számtalanszor megkértelek már, hogy ne gyújts rá a jelenlétemben – nyafogta, kezével a füstöt terelgetve el az arca elől. Beltazor szívott még egy mély slukkot és lassan, egyenesen a nyurga arcába fújta.
- Tán ennyire zavar? – Gabriel elfordult, szemét az ég felé fordította. – Ő most nem segíthet neked – folytatta a köpcös, és ez a tudat elégedett vigyort csalt az arcára.
- Nincs szükségem az Ő segítségére. Nélküle is képes vagyok boldogulni veled. – az utolsó szót megvetően mondta ki, de ezzel csak az ellenkezőjét érte el a másikban.
Aztán mind a ketten felkapták a fejüket. Nem voltak egyedül, sok arc fordult a közeli utca felé, ahol a kanyarból épp egy fekete dzsip fordult ki, mély, zengő motorbőgése elnyomta az emberek általános zaját. Ahogy közeledett egyre inkább kihallatszott a bentről szóló dübörgő zene, sötétített ablakain nem lehetett belátni. A parkoló felé fordult, éles fékcsikorgással állt meg, a parkoló sávokat elválasztó felfestett fehér csíkon. A legkisebb erőfeszítést sem tett, hogy szabályosan parkoljon le. Egyszerre nyílt ki a vezető és az utas oldali ajtó. A zenét még nem kapcsolták ki, ordenáré trágárság töltötte be a kis parkot, ritmikus ütem alatt. Aztán végre elhallgatott. Néhányan fejüket csóválva tértek vissza eredeti tevékenységükbe, mások izgatott érdeklődéssel figyelték, hogy kik szállnak ki a kocsiból.

Az egyikük egy nagydarab férfi volt, magas és elhízott. Tokája szétfolyt a nyakán, a vastag arany nyaklánc bevágott a bőrébe, fehér trikót viselt, és lezser tréningnadrágot. Zsebéből telefont vett ki és máris fél kézzel tárcsázni kezdett. Ujjain megcsillantak a gyűrűk.
A másik egy lány volt. Alacsony és vékony, bár nem az a kifejezetten tökéletes alkattal. A lábai kissé görbék voltak, de ezt hihetetlenül rövid szoknyával kompenzálta. Hosszú szőke haját összefogta, és egy csattal erősítette meg. Élvezte, hogy mindenki lesi a mozdulatát, kicsit túl is játszotta a nyújtózkodást. Behajolt az ülésre – ügyelve, hogy fenekéből csak egy kis rész villanjon ki - és kivette a táskáját, kotorászni kezdett benne, miközben a férfi felé indult.
- Az ajtót majd én csukom be? – mordult a csajra, aki hisztisen visszatrappolt az oldalához, és bevágta az ajtót. Elindultak a park felé, a férfi hangosan telefonálni kezdett, a lány a mobiljával játszott. Áthaladtak az úton, majd a csaj megpillantott egy büfésbódét.
- Nyuszi, szomjas vagyok – a srác egy pillanatra sem hagyta abba a beszélgetést, benyúlt a zsebébe és egy kisebb köteg pénzt adott át a lánynak, anélkül, hogy megszámolta volna. A csaj ellibbent mellőle, odatipegett a bódéhoz, és sugárzó mosollyal kérte ki a kóláját. Észrevette az őt bámuló bácsikát, aki a bódé mellett ült a padon, egy fa árnyékában. Láthatóan tetszett neki, hogy az idős ember megütközve figyeli a ruháját, a haját - úgy az egész jelenségét. Elnyomott egy futó mosolyt és elvette a kólát. A pasija odaért hozzá – még mindig telefonált -, a csajszi kihasználta az alkalmat, hogy nem figyeli, megérintette rózsaszín ajkait az ujjbegyeivel és csókot dobott a bácsikának. A férfi hátrébb hőkölt, arca grimaszba torzult. A szőkeség kuncogva fordult a nagydarab barátjához, visszaadta neki a pénzt. A pasi rá se nézett mikor elvette, és begyűrte a hátsó zsebébe. Mikor kihúzta a kezét, a pénz egy része az aszfaltra esett. Egyikük sem vette észre, a park belseje felé indultak. A bácsi viszont igézve meredt rá.

Gabriel és Beltazor szeme összevillant, egy másodperc múlva már mind a ketten a bácsi mögött álltak.
- Nem fogja elvenni – jelentette ki bizakodóan a nyurga és előrébb hajolt, hogy megszámolja mennyi pénz hever a földön.
- Már hogyne venné el! Nézz csak rá, hogy bűvöli! – a köpcös halkan kuncogott, szeme a bankók és a bácsi között cikázott. Az csak ült és nézte a pénzt. Nem tudta mit tegyen, elsandított a távolodó pár felé, még csak pár lépésnyire jártak.
- Gyerünk öregem, vedd csak fel – suttogta Beltazor, nem is a bácsinak, inkább saját magának. – Ez legalább 300 dolcsi, ha nem több.
- 318 – javította ki a nyurga, és feszülten figyelt, tekintetét a bankók és a férfi között megosztva.
- Kell az a pénz neked – duruzsolt tovább Beltazor. Gabriel élesen nézett rá, érezte, hogy veszteni fog a meg nem nevezett játékban, ami az ölükbe hullott. A játékban pedig csak egyetlen szabály van: nem avatkozhatnak be. Befolyásolhatnak, lehetőségeket kínálhatnak fel, de nem több.
- De akkor lopni fog – ez annyira gyenge kifogás volt, hogy Beltazor nem tudta a nevetését elfojtani.
- Már miért lopna? A fickó elhagyta a pénzt, ő megtalálta, és elrakja. Mi ebben olyan bűnös? - Gabriel tehetetlenül topogott. A férfi felemelte jobb lábát, amit a másik térdén nyugtatott és a földre rakta. Előrébb hajolt. A nyurga máris mellette termett, arcuk egy vonalba került.
- De látta, hogy kitől esett ki. A pénz nem az övé, ha elteszi, az ugyanaz mintha zsebből vette volna el. – a férfi megdermedt. A pár felé fordult. Azok csak néhány lépésnyire álltak meg egy kis standnál, ahol nyakláncokat, apró amuletteket és gyűrűket kínáltak. Nem néztek hátra, de ha mégis visszapillantottak volna, simán meglátnák a pénzt a földön, és a felé hajoló, vaciláló fickót. - Ha meglátják, hogy elveszi a pénzt, bajba kerülhet. – a férfi visszadőlt a pad támlájához, de még mindig a pénzt leste. Gabriel elégedetten nézett a köpcösre. Az csak felmordult, a következő pillanatban lágy fuvallat siklott végig az utcán, meglebegtette a pénz szélét. Felemelt pár bankjegyet, azok pedig lassan csúszni kezdtek az aszfalton, közelebb a férfi lábához. Egy méternyire álltak meg.
A nyurga élesen nézett Beltazorra.
- Olcsó trükk – préselte ki a fogai közül.
- De be szokott válni – a köpcös is megkerülte a padot, és a férfi arcához hajolt. – Nézz már rájuk! Úgy néznek ki, mint akiket hazavágna pár száz dolcsi hiánya? – az idős emberrel együtt újra a pár felé fordult. – Kétlem. Különben is, már elég messze vannak – a kövér hapsi még mindig hangosan, artikulálatlanul telefonált, a csaj némán szürcsölte a kóláját és valószínűleg az e-mail-ét olvasgatta. Elég messzire kerültek már, és mintha a tó felé vették volna az irányt. Ha bemennek a fák közé, onnan már nem látnak ki tisztán az útra.

A bácsi ismét előrébb hajolt, körbesandított, hogy ki látja. Nem igazán figyelte senki, de a távolban már látott közeledni egy asszonyt, babakocsit tolva. Pont előtte fog elmenni, és biztos meglátja a földön heverő pénzköteget. Most kell cselekednie!
A kezét a pénz felé nyújtotta.
- Viszont ha a nő, a babával találja meg a bankót, az már nem számíthat lopásnak. – jegyezte meg Gabriel, csak úgy mellékesen.
- Már miét hagyná, hogy a nő vegye el, ha ő is megteheti? – Beltazor értetlenkedve nézett a nyurgára, de továbbra is a bácsit figyelte a szeme sarkából, aki megállt egy pillanatra.
- Egyedül álló anya, a gyerek apja lelépett. Szüksége van a pénzre.
- Ez a fickó meg csóró nyugdíjas. Épphogy kifizeti a rezsit, nincs gyereke, aki kisegítené. Életében nem kapott semmit a te Istenedtől, eltekintve ’72 nyarát, amikor hármasa lett a lottón.
- Eltékozolta az életét, voltak lehetőségei, de nem élt vele – kontrázott Gabriel.
- Na majd most – Beltazor újra a férfi arcába hajolt. – Most itt a lehetőség.
Mind a ketten feszülten figyelték a bácsit, akinek a lelkében kisebb csata dúlt. Újból megmozdult és még közelebb hajolt a pénzhez. Ujjai már majdnem súrolták a betont.
- Pokolfajzat. – sziszegte Gabriel, ahogy kikerekedett szemmel nézte, hogyan veszíti el a játszmát.
- Mindig csak hízelegsz – Beltazor annyira vigyorgott, hogy kivillantak sötét képéből hegyes, fehér fogai.

A férfi már megérintette a köteg szélét, amikor a pad alól hangos csaholás hallatszott. Egy nagytestű németjuhász dugta ki a fejét, és hangosan szimatolva a bácsi keze felé nyomult. Az öreg megijedt és visszahőkölt. A kutya kimászott a pad alól, végignyálazta a betont, mire észrevette az ott heverő 318 dollárt… és az egészet összekente. Fogai közé kapta és rágni kezdte.
Mindannyian elszörnyedve néztek a kutyára.
- Takarodj innen! – mordult rá Beltazor, mire a kutya a szájában a dolcsikkal visszanyargalt gazdájához.
A bácsi megfordult a padon, úgy nézte a németjuhászt. Sóhajában ott volt a lehetőség elvesztése… ismételten.
A nő akkor ért oda a babakocsival, rásandította a férfire. A bácsi visszafordult és a nő szemébe nézett. Az asszony tekintete szomorú volt, látszott, hogy a tűz, ami a szemében vibrált valaha kihunyni készül. És a bácsi elszégyellte magát.
- Jó napot. – köszönt a nőre. Az visszaköszönt neki, és továbbtolta a kocsit.

Mindketten újra a kőasztalnál ültek. Csalódottak voltak és úgy villogtatták egymásra a szemüket, mintha a másik tehetett volna a történtekről.
- Azt hiszem, döntetlen volt. – jegyezte meg Gabriel, újra összefűzte az ujjait és a bábukra figyelt.
- Ájájáj! – Beltazor felemelte mindkét kezét. – Már hogy lenne döntetlen? A pasi már nyúlt a pénz felé, ha nem jön az a rohadt dög, most már az ő zsebében lenne.
Gabriel ránézett a szemüvegkeret felett.
- Te is érezted a bűntudatát, amikor a nőre nézett. Ez bizony döntetlen volt.
Beltazor hangosan pufogott, de ő is inkább visszatért a sakkhoz.
- Azt hiszem, én jövök. – mondta Gabriel és már nyúlt is egy paraszt felé.
- Várjunk csak! – Beltazor elkapta a kezét, a nyurga úgy rántotta vissza, mintha megégette volna. – Hol a fekete lovam?
- Milyen lovad?
- Ami itt állt, védve a bástyámat! – sziszegte a köpcös és ujjával megütögette egy üres fekete négyzetet. - Tisztán emlékszem, hogy itt állt.
- Nem volt ott semmilyen lovas. – Gabriel zavartan megigazította a szemüvegét.
Beltazor hitetlenkedve dőlt hátra.

- Angyal! Te csalsz! – a nyurga kihúzta magát ültében, sértődötten nézett a köpcösre.
- Már hogy tennék ilyet! Az angyalok sosem csalnak.
Egy pillanatig farkas szemet néztek, várták, hogy melyikük kapja el előbb a tekintetét.
- Rendben. Kezdjük újra. – ajánlotta fel Beltazor, tekintetét még mindig Gabrielébe szúrva.
- Rendben. – egyezett bele a másik.
Az angyal lazított a tartásán, elkezdte leszedegetni a figurákat, hogy újra felállítsa azokat a táblán, és folytassák soha be nem fejezett játszmájukat...