Novellák - 67.oldal

Kinyitom a szemem. Ott állsz a lámpa alatt. Esernyőd tetejét megvilágítja a homályos sárgás fény, és az apró vízcseppek szikráznak rajta. Téged pedig óvó sötétjébe burkol az orkános anyag.
Előbújok a sötét zugból. Ahogy a járdára lépek, a nyakamba hullanak a hideg kis cseppek. Nedves lesz az arcom, a hajam, de a következő lépéssel már itt állok az ernyőd alatt – előtted...

be, amikor ő egy laza mozdulattal felrúgta azt a másik kapcsolatot. Egy hétfő reggel közölte, hogy hétvégén visszaköltözött a szülői házba, mert nem bírta már esténként megjátszani magát, hogy mindig fáradt és sosincs kedve hosszadalmasan újra életet csiholni a megszokottá vált, jóval kisebb eszközbe.
- Csukogasd az ajtónyílásba! – ajánlotta párjának a veszekedés hevében, bugyiletépés közben...

- Milyen? Milyen érzés fiúval lenni?
- Más. Egészen más érzés, mint lánnyal. Úgy beizgulsz a tudattól, hogy sokkal hamarabb eldurransz. A farkad jobban megtelik vérrel, olyan kemény leszel, mint még soha! Egyszerűen minden porcikád beizzik! A férfiak fantasztikusan tudnak szopni. Tudják, mi a jó. Legalábbis engem férfi szopott le, eddig a legjobban...

Félrelöktem a borítékot.
Amikor azt hallom: „ne gondolj a lila elefántra!”, főleg ha olyan valaki szájából hangzik el a figyelmeztetés, aki fontos számomra, akire odafigyelek, akkor egyszerűen nem tudok másra gondolni, csakis az elefántra, amelyik még lila is. Ki látott már lila elefántot?
NE OLVASD EL!
Újra a kezembe vettem, megforgattam. Micsoda hülyeség...

- Tudod, hogy jó híre van a csajnak? – Eszembe jutott, mi mindent hallottam mostanában. – Mindent úgy állít be, hogy ő csinálta meg, vagy nélküle nem sikerülhetett volna.
- De mindenki tudja, hogy nem igaz, csak egyszerűbb ráhagyni! Ha meg valamit elront, egyből szalad a főnökhöz, hogy ’a lányok tévedtek’, mármint a beosztottjai, s majd ő persze rendbe teszi, ami tulajdonképpen az ő sara volt. Ekkora taktikust! Nem is taktika, mocskosság! Az sem igaz, amit kérdez...

Szédítő mélységben, sebesen kanyarog a hegyek közé beékelt folyó. Inkább csak emlékeimben érzem, s mintha távolból hallatszana a csobogása, de szemeim már nem képesek kiemelni az egyformán sötétszürke környezetből. A völgyben mindig hamarabb száll le az este.
A rozsdás korláthoz lapulok, bár ez duplán felesleges óvatosság. Úgysem jön most semmi, s tudom jól, hogy mindenképpen vége. Aminek van kezdete, annak befejezése is…

Lecsukom a szemem, a következő pillanatban már egy kórházban vagyok. A nővér azt mondja nem súlyos az állapotom, elém helyezi a beteglapot, miszerint ki kéne töltenem ezeket. Helyeselek, bólogatok. Elolvasom a lapot, furcsállom, ami oda van írva. Ez lenne a nevem? Ízlelgetem, kimondom magamba többször...

Tűz csapott ki a tünde hajó mellső, hatalmas lövegtörnyából... három szeparatista hajó változott olvadó fém és tépett tagok szánalmas halmazává... egy halálsikolyra sem futotta nekik.
Munkába léptek az elf gyilkológép 12 méteres kaliberű katyusái, majd az oldalra szerelt 3méteres gatlingok is. Úgy tépték össze a harcoló felek kocsikerék, lándzsahegy, szivar alakú hajóit, mint ahogy egy orosz maffia behajtó bandája ver szét egy nem fizető porcelánkereskedőt...

Hiába kiabáltam vele. Csak annyit értem el, hogy még szorosabban fogta a kezem, miközben húzott maga után. Olyan gyorsan ment, hogy szinte repültem mögötte. Végig a nappalin, fel a lépcsőn, aztán egy folyosó következett. Berántott egy ajtón, majd egy ágyra lökött. Az ajtó résnyire nyitva maradt, elgondolkoztam a szökésen...

Végre megint találkozott vele. Szíve úgy zakatolt, mint egy tehervonat, melynek túl nagy a rakománya ahhoz, hogy még egy métert megtegyen és a rakodómunkások nem dolgoznak többé. Nem érdekli őket, ha a masina megáll és örökre ottmarad a sínen, hogy aztán a korrózió menyasszonyává váljon és szerelmes frigyük gyümölcseként megszülessen az örök enyészet, amely az anyai méhből rágja magát a napvilágra...