Novellák - 67.oldal

Harmatos napok kelnek, nyugszanak. Leszáll a dohos ősz, körbefordult a kerék. Azon kapom magam, hogy gyakran gondolok rád. Meglepő-e? Fülemben felsírnak a vonók, s előkerül a Shelley-kötet.
Szerettelek tudod?
Emlékezz a városra, emlékezz a partra. Sétáinkra, „a mezőre a napsütésben.” Fényindákba vont sok sikamlós alkony, s én nem eresztettem el soha a kezedet. Nem feledem könnyeidet, melyeket a boldogságtól ontottál...

Járása laza, túlságosan is nyugodt, nem figyel a környezetére, nem törődik semmivel... Nem szeretem a túl laza járást. Vajon mi keresnivalója van itt? Talán ő is egy buszra vár? A fiú lassan odalépdelt a lányhoz... Hátha csak egy testvér, vagy egy jó barát... Átadott valamit a lánynak, a lány erre átölelte és megcsókolta a fiút... a barátja... nincs szüksége rám... nem kellek neki...

Róma lebegett szemem előtt, amikor kiadtam a végső rohamra a régvárt jeladást. Döntő, fullasztó vágta következett, amit lehetetlen zabolázni, nem lehet kihasználni csapatmozdulatokra. Ez a barbárok fegyvere, amiről hadtudósok alig emlékeznek meg...

Szívdobbanás, csapatmez, országúti, napsütés. Dugó, Margit körút, Moszkva, Szilágyi Erzsébet fasor. Fel a traumatológiára. 26-os épület.
Egy mentős szólítja meg, nyilván a ruházatából könnyen következtetett. ”A biciklis fiút keresi? Épp most viszik át az intenzívre.”

Az orromat lógatom ahelyett, hogy boldog lennék. Itthon ülök ahelyett, hogy elindulnék. Csüggedek, ahelyett, hogy élnék. Délutánonként magamban ülök a kanapén ahelyett, hogy veled ülnék. Ahelyett, hogy itt lennél minden van, csak te nem vagy itt már...

- A Leumi Bankot nem fogadták el? Jól értettem?
- Igen, jól. Groteszk nem?
- Igen, mintha nálunk az OTP vagy az MNB papírjait nem fogadnák el.
- Valahogy úgy. De Izrael nem hétköznapi föld, ott más törvények uralkodnak. A logika szabályai ott nem érvényesek, vagy igen, de pont ellenkezőleg. Talán pont ezért „szent” föld, mert ott nem a normál világ szabályai érvényesek...

Az orvos fáradtan letelepedett a kopott, de tisztára sikált asztalhoz. Az asszonyra emelte tekintetét:
– Torokgyík.
– Jézusom! – rogyott a hokedlire az asszony.
– Nincs időnk a kesergésre! Ezzel kenegesse a gyerek torkát, legalább óránként! – rakott le az asztalra egy üvegcsét.
– Ez segít?
– Reménykedjünk.
– Köszönöm doktor úr… nagyon röstellem, hogy nem tudok fizetni, de majd ledolgozom.
– Ne ezzel foglalkozzon, hanem a gyerekkel...

Futok a villamos után. Felszállok. Bemegyek középre. Olyan jó ott támaszkodni.
Szemben áll velem. Nekidőlve a kapaszkodónak.
Tetszik. Félszeg. Feszült. A hüvelyk ujjával simogatja a kezét. Nézem.
Ő kifelé néz az ablakon. Mereven. Aztán vissza. Félve rám néz. Rögtön elkapja a tekintetét, mikor látja, hogy még mindig nézem...

Ülök egy sörözőben. Magas fa asztalok. Olyan, mint a West End első emeletén középen. Szeretek azokba mindig beleülni.
Körülöttem nők. Mindet ismerem. Te nem vagy ott. A mellettem ülő kicsit karakterben hasonlít arra a nőre, akiről már meséltem. A bárból. Éva 33 éves. Nyomul rám. Én flörtölök vele. Azért a szemem a bejáraton van, hátha jössz már, de nem jössz...

- Nem érdekel! Ha tudni akarod, ez IGAZ szerelem, nem olyan rózsaszín-habos, mint amilyen a miénk volt!

- Ezt meg se kérdőjeleztem…- a férfi csak lopva mosolyodott el. – De azért mégis. Érdekelne ki az új lovagod, és hogy milyen…

- Ha tudni akarod, százszor jobb, mint te voltál! Figyelmes, jóképű, odaadó, és az is érdekli, hogy nekem mikor van orgazmusom, nem csak hogy neki!

- És minden bizonnyal nagyon magas is… Mostanában csak lapos sarkúakat viselsz…

Elolvasom »