NE OLVASD EL!

Félrelöktem a borítékot.
Amikor azt hallom: „ne gondolj a lila elefántra!”, főleg ha olyan valaki szájából hangzik el a figyelmeztetés, aki fontos számomra, akire odafigyelek, akkor egyszerűen nem tudok másra gondolni, csakis az elefántra, amelyik még lila is. Ki látott már lila elefántot?
NE OLVASD EL!
Újra a kezembe vettem, megforgattam. Micsoda hülyeség!
Miért ír valaki levelet, miért zárja bele egy hófehér borítékba, ha aztán a címzés helyére ezt írja?
Bosszúsan nekitámasztottam a firkálásra használt naptárnak, ami legalább másfél hónappal előbbre jár, de úgysem onnan tájékozódom.
Telefon.
- Szia, jó lesz, ha úgy csinálom…?
- Jó lesz, persze! – válaszoltam türelmetlenül, a kérdést végig sem várva.
Balkezemnél egy kupac cédula. Szórakozottan kiemeltem alulról néhányat, és egyenként összegyűrve a szemetesbe pöccintettem. Tekintetem közben vissza-visszatért a borítékhoz.
Mint a lila elefánt! Eszembe sem jut izgatni magam a könnyelműen kidobált négyzetes alakú cetlik tartalma miatt – ami eddig nem volt fontos, ezután még kevésbe lesz az! -, de ez lezárt kopertában található valami folyamatosan ingerel…
- Jöhetek egy kicsit? – dugta be a fejét egy kolléga.
- Gyere csak!
- Tudod, hogy a jövő hétvégén lesz egy közös programunk? – érdeklődött, mintha lényegbevágó dologról lenne szó.
- Micsoda?
- Értekezlet, két napos. Egy perce jött a meghívó, biztos neked is, mert láttalak a névsorban.
Ez talán mégis fontos.
- Hol lesz? Kell valamivel készülni? – A NE OLVASD EL! feliratú borítékot áttettem a pici cédulák tetejére.
- Valami ismeretlen település, majd megnézem a neten, merre is van. Biztos még egy normális kocsma sincs a közelben… Készülni nem kell, majd a központból prezentálnak többen, a napirend szerint. Ugye, mehetünk egy kocsival? Majd olvasd el…
Olvassam? Nem a levélre mondta!
- Majd megbeszéljük még addig, de miért ne mehetnénk?
- Oké, majd ha megtudom, mihez van közel, megkérdezem környékbeli kollégákat, mire számítsunk… - Keze már a kilincsen. Nem tartóztattam.
Természetesen jól ismerem az írást, láthattam eleget. Egyébként is, ki másnak jutna ilyen eszébe, mint az én „tanítványomnak”? Címzéssel lefelé fordítottam a borítékot.
Halk kopogás, csak éppen jelzésértékű. Sosem ragaszkodtam a merevségekhez.
- Meg tudnánk gyorsan beszélni a holnapi programot?
- Gyertek! Üljetek le…
Három kolléganő, rettenetesen komoly képpel. Egyikük egy csésze kávéval felszerelkezve, amit elém helyezett, a másik kettő papírokkal, amitől megkíméltek.
- Gondoltam, ma még nem ittál… Pedig mondtuk ám reggel, hogy csak egy szavadba kerül, és főzünk neked! Attól, hogy nincs ma a kedvenc kávéfőző kolléganőd, még nem kell nélkülöznöd…
- Furcsa is ez a csend és nyugi… - mosolyogtam. Felvettem a borítékot és gondosan a naptár elé illesztettem. – Meséljétek el, mit szeretnétek, és úgy lesz!
Amíg egymás szavába vágva részletesen ismertették aggodalmaikat és a megoldás lehetőségét, beszürcsöltem a gőzölgő kávét, majd két ujjam közé szorítva a boríték átlós sarkait, pörgettem kicsit. Hol látszott a NE OLVASD EL!, hol eltűnt…
Talán még féléve sincs, amikor új munkatársakat keresett a cég, és hat kiválasztottnak kellett megmondani, hogy egy hónap után csak hármukra lesz szükség. Ki tudtam volna választani eleve a hármat, de így szólt a főnöki utasítás. – Biztos valami vezetői tréningen tanulta ezt a fontoskodást!
Két szinttel lentebb, egy meglehetősen kisméretű helyiségben ismerkedhettek a jelöltek a későbbi teendőikkel. Félóránként telefonon érdeklődtek, vagy beszámoltak a tapasztalatairól, s naponta legalább kétszer meglátogattam őket. Felüdülés volt számomra, és előre sajnáltam azt a hármat, akire nem tart igényt a cég.
Különösen egyikük került közel hozzám – bár ezt nem mutattam -, tetszett a vállalkozó kedv, a szüntelen mosoly, a feszélyezettség nélküli társalgás… Persze, ő is a maradó kiválasztottak közé került egy hónap után, sőt addig ügyeskedtem, míg közvetlen kolléganőm lett.
Vigyáztam, hogy a lazaságon kívül mindent megtanuljon, s mivel érdekelte, megosztottam vele néhány trükköt és elengedhetetlen tudnivalót a marketing-kommunikáció rejtelmeiből.
- Ne vágj bele! – tanítgattam. – Mindig legyen legalább egy mondatnyi türelmed, mondj először valami közömböst! Ez nőknek könnyen megy: dicsérd meg a haját vagy a cipőjét!...
- Jól van, tudom! – durcáskodott. – Neked is?
- Velem gyakorolsz… Tegyél egy megjegyzést a kilátásra, akár anélkül, hogy odamennél az ablakhoz, vagy a virágra…
- Elég szomjas szegényke…
- Csak pozitívat vagy semlegest mondhatsz!
- Aláírod? – türelmetlenkedett.
Később már úgy alá tudott velem íratni bármit, hogy észre sem vettem. Minden téren sokat fejlődött.
- Nem véletlenül neveznek a tanítványodnak! – nevetgélt, közben, mintegy véletlenül, letett egy papírt az asztalomra. – Bármit el tudok intézni.
- Könnyű dolgom volt veled, mert mindent tudtál, csak éppen rendszerezni kellett, meg kicsit biztatni, hogy merjed kipróbálni.
- Olyan jó lenne, ha legalább nálad halk zene szólna… - váltott hirtelen.
- Nem szeretem a rádióműsorokban a sok dumát és a reklámokat, egyébként szólhatna.
- CD-lejátszó? Elhoznám a kedvenc lemezeimet… - Letette a kezében tartott tollat a papírra.
- Idejárnál zenét hallgatni? – Gyanakodva tekintettem rá, csak éppen azzal nem sikerült tisztába jönnöm, mi a gyanús. Mit szeretne, amihez ennyi bemelegítő, „közömbös” mondatra van szükség?
- Nehéz lesz… - sóhajtott.
Megvan! Most fogja kimondani, csak beszéltetni kell… Hallgattam. Vártam.
- Szeretnék átmenni másik osztályra dolgozni… Te is mondtad mindig, hogy önálló feladatokra lennének szükségem, itt meg nem kellene kifúrni senkit a régi kollégák közül… Adódott egy lehetőség, és jelentkezni fogok.
- Örülök és sajnálom. Igazad van… - Lassan ocsúdtam megdöbbenésemből. - Kell valami segítség?
- Most írtad alá az előbb, hogy támogatod az áthelyezésemet… - mosolygott.
- Ügyes!
- Elég könnyen elengedtél… Talán örülsz is, hogy megszabadulsz?

Ez néhány napja történt, azóta nem is nagyon beszélgettünk, de most – titokzatos borítékját pörgetve a levegőben – önkéntelenül felsóhajtottam.
- Mit szólsz hozzá? – kérdezte a három kolléganő. Ezek szerint végeztek a következő napi program megtervezésével.
- Rendben van, legyen így! – hagytam rájuk.
Kicsit néztek csak furcsán, talán valamiben nem kellett volna egyetértenem…

Hol lehet ma? Azt mondta, elintéznivalói akadtak, majd azért délután beszalad.
De hiszen délután van!
Azért ez a félév, amiből együtt töltöttünk napi 8 órát, s ezalatt az a sok megértés, türelem, amire szüksége lehetett mindkettőnknek… - Biztos neki kellett több türelemmel rendelkeznie! – nem múlik el nyomtalanul!
Még egy kapcsolatból is sok!- mondják.
Azt is tőlem tanulta, milyen apró jelekből veheti észre, „hol tart” a másik fél, kételkedik, ellenez, vagy egyetért.
- De mit csináljak, ha nem adja a jeleket? – kérdezte egyszer az asztalomra könyökölve.
- Pontosan ezt! A közelebb hajolás az érdeklődés, sürgetés…
Furcsa lesz nélküle! Egy emelet választ majd el, a folyosón is biztosan összefutunk, talán néha bekukkant az ajtón, ahogy szokott. Aztán mind ritkábban, míg egyszercsak elmarad…
Nagyon jó kollegiális kapcsolaton felül, amibe azért a baráti viszony is belefért, más jellegű nem volt közöttünk, valahogy fel sem merült. Néha úgy éreztem, nem sok híja lenne… de nem tettünk próbát ilyen irányban.
Mit akarhat a levéllel? Talán elbúcsúzik? Nem is fog bejönni többet? Talán még az ajtón sem dugja be a fejét, ahogy naponta többször is tette… eddig?

Bedugta a fejét, ahogy szokta - Az óra kevéssel munkaidő vége előtt zakatolt. - Ugyanazzal a mozdulattal be is osont az ajtón… és várt.
Hohó! Ezt tőlem tanulta!
Feladta, közelebb lépett:
- Végiggondoltad?
- Mit? – csodálkoztam rosszat sejtve.
- Amit írtam neked… - mosolygott.
Miért éreztem úgy, mintha saját marketing-kommunikációs csapdámba zuhannék alá, fejjel előre?
- Nem olvastam, mert… - Nemcsak derengett, ekkor már bizonyos voltam benne, hogy fülig a csapdában ülök! – Írtál egyáltalán valamit?
- Üres papír van benne… Csak szerettem volna, a búcsúzóul te is végiggondolod, milyen volt együtt ez a néhány hónap.


(Egy kolléganő emlékére! Minden azonosság valós személyekkel és megtörtént esettel csakis a véletlen műve…)