Novellák - 56.oldal

Nyakalta a bundapálinkát, majd elővéve tangóharmonikáját rázendített még egyszer, utoljára az utolsó nótára. Bele kiáltotta a világba, rábízta a szélre öreg szíve minden fájdalmát, elzengve a magány dalát. Szállt a kétségbeesett kiáltás, és a szerteszéjjel vitte a szél a nagyvilágba.És csodák, csodája: megdörrent az ég, hirtelen elállt az eső, kisütött a nap és ott állt előtte a Tavasz! Kis törékeny lányka bukkant fel az ajtónyílásban, karjaiban apró kölyökmacskát szorongatva. Vékony...

Az öreg kétségbeesetten körbenézett és ellenvetéssel próbálkozott.
– Én innen, nem mozdulok. Ha, meg kell halnom akkor itt haljak meg!
– Papa, ne ellenkezz! Kollektív gondozásban részesítünk, így igazságos!
– Nincs más megoldás gyerekeim?
– Nincs, ebbe bele kell nyugodnod papa!
– Hát akkor, ha nincs…– suttogta az öreg és gyermekein körbehordozva a tekintetét a borotvakésért nyúlt, majd egy hirtelen mozdulattal elnyisszantotta a nyakát. Feje előrebicsaklott,...

– Miau, mindenkit egyformán szeretett! – Zúgott a macskakórus.– Faljunk belőle egyszerre, mind! Igazatok van! Adta áldását Tigúr és mintegy vezényszóra megrohanták Irmát és felugrálva rá, munkához láttak. Bella és Tigúr ugrott fel először a két vállára. Éppen mintha meg akarnák puszilni arcához hajoltak, és mohón vájták éles fogaikat Irma lóarcába. A pergamenszerű bőr, hersegve engedett a harapásoknak.
Irma jóságosan, hangtalanul nevetett.

"Nehéz dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is, hogyha szeretsz. A legnehezebb, ha hiába szeretsz." Anakreón

- A franc essen Saint-Exupéry-be, a sivatagba, minden őrült fehér emberbe, aki a sivatag felett repül, főleg, ha élvezi is… Átkozott sivatag.
Ha nem száradt volna ki a torka és nem szítta volna ki erejét a nap, John S. Woravka, vagy ahogy társai szólították, Lefty, az Amerikai Egyesült Államok Légierejének bombázótisztje még tovább is folytatta volna a káromkodást. De egyedül, sok száz mérföldre minden lakott településtől, a líbiai sivatag kellős közepén értelmetlennek tűnt volna...

A következő novellácskának köszönhetően jutottam tovább a címben említett verseny következő szakaszára. Úgy gondoltam, megosztom mással is, nem csak a javítótanárokkal:).

Van egy gyűrűm. Édesanyámé volt. Már gyerekként el-elcsentem, hogy gyönyörködhessek benne.
Titokban, székről nyitottam a szekrényt, emeltem a doboz tetejét... a sok izgalmas ékszer közül minden alkalommal ezt választottam.

- Akkor még nem hallhatok meg… Még nem bocsátott meg nekem.
- Sokan azt hiszik, hogy ha kiélvezték az életet, akkor halnak meg boldogan. Pedig nem. A jó halál, szerintem az, amikor az ember adósság nélkül tud átlépni a másik dimenzióba.
- Ha már mindenről lemondott, mint a buddhisták?
- Nem, nem pont erre gondolok. Hanem arra, hogy már minden feladatát teljesítette a világban, ha csak jó nyomot hagy maga mögött. Ha csak egy ember is van a földön, aki gyűlöli, akkor...

Óracsörgés szakítja meg kellemes álmom, hajnal van, sötét még a reggel, csillagok meg csak lemosolyognak rám, mint parányi lámpafények kik mutatják az utat a hold mellett...

- Az áldott életbe! – káromkodott a Sátán. A többi ördög félve húzta be a nyakát. A főnök ritkán szokta ennyire elveszíteni a fejét. – És a paráznaság?
Minden szem a nőstényördögre szegeződött.
- Meztelen női testbe bújva mellé feküdtem.
- És erre mit csinált?
- Betakart – sütötte le a szemét. – De aztán megjelentem neki, pár barátnőmmel és olyan csábtáncot lejtettünk, hogy még Pál apostol is elismerőleg csettintett volna. De nem. Letérdelt, imádkozott és hálát...