Novellák - 56.oldal

— Bocsáss meg nekem, Jézus! Többé soha; ölni nem fogok... soha! – suttogta, és szívét melegség járta át. Petike mellette térdelve, szorosan hozzásimulva a feszületre meredt. Egy pillanatra felemelkedett a lelkük, s kilépve testükből fenn lebegtek a kék levegőégben. Lassan belevesztek a fénybe, a boldogságba. Lelküket derű és nyugalom szállta meg.

Olgit rettenetes kinézete ellenére imádta a környezete. Aki ismerte, megszokta, s elsiklott csúfsága felett. Esze úgy vágott, mint a borotva, fiatalokat megszégyenítve, lexikonként hívta elő ismereteit. Lakása a régi időket idézve, hatalmas, nehéz, sötét bútorokkal, több mázsás karszékekkel, porcelánokkal teletömött almáriummal, a falak régi olajfestményekkel voltak tele aggatva. A konyhában állandó cigaretta- és kutyaszag terjengett az áporodott, ételszagú levegőben. Nem mondhatnám azt,...

El akartam rohannia világ elől, el messzire. Ahol senki sem láthat. Ahol nincs gyűlölködés. Nincs semmi más, csak én. Amikor kiléptem a házból nem tudtam hová tartok, igazából még most sem voltam teljesen biztos. Csak rohantam a semmibe.

Feldolgozás Amy134 azonos című novellája alapján.

Döbbenten bámultam a csukott ajtót. Fordultam a konyha felé és letettem a kezemet foglaló szennyest. Hallottam az erőtlen kopogtatást.
- Kérlek! Édes! Ne csináld! - hangzott a fojtott kérlelés. - Tudod, hogy imádlak... Engedj be, beszéljük meg. Ez nem méltó hozzánk. Hallod?
Reménykedve néztem az ajtó felé. Egy láthatatlan erő mozdította a lábaimat és emelte a kezem a kilincs felé, amikor hirtelen az utamat állta valaki.

,,Írj novellát, melynek címe: Szilveszter." Ezt a feladatot kaptam magyarórán. Mindig azt tanultam, hogy sose azt írjam, ami másnak is eszébe juthat, ezért ehhez tartom magam. Megírtam a novellát, és a magyar tanárnőm elolvasta. Azt mondta, hogy:
,,Üres. Ez nem szappanopera. Ilyet többet ne írj! Nem jó! Tudod mi a baj vele? Kihánysz egyszerre mindent!"
Nos, ez sértette az egómat, mert szerintem nem rossz kis történet, ezért úgy döntöttem, nagyközönség elé tárom a...

Nem ez a kedvenc munkám, viszont ez az egyetlen befejezett, így hát örülök, ha időt szakítotok rá, hogy elolvassátok^^
Remélem, tetszik :D

Feladás. Egy olyan dolog, amit soha nem szabad megtenni. Csak azért mert úgy érezzük nincs más út, nem azt jelenti, hogy tényleg nincs is. Csak azért mert nehéz és fáj, a lelkünk, soha ne adjuk fel, mert mindig is találunk jobbat magunknak. Mindig lehet jobb, ha sikerül erőt vennünk magunkon a legnehezebb pillanatainkban.

:)

Ezt a novellát két embernek szánom, akiket most, és itt nem szeretnék semmilyen formában megnevezni. Beteljesületlen szerelmükről szól; úgy, ahogy én ezt majdnem tizennyolc évesen látom. Hibát követnek el, hiszen sohasem késő...És remélem, ha valaha elolvassák ezt az irományt, valamit elindít bennük. Talán éppen az első novelláskötetem első kiadásában találkoznak vele.:)