Novellák - 47.oldal

Noémi 15 éves és szerelmet vallott a barátjának.

Hogyan múlik el a gyermekkorunk...

Ha eddig nem mondtam el senkinek, akkor most már legyen mindenkié.
Bár lehet, csak álmodtam...

Mitől félhetnék? Félek mások véleményétől, hogy nem az leszek a szemükben, akit ők szeretnének látni.

Olyan régóta titkolózom előtte. Talán rossz ember vagyok. Talán egyszerűen gyáva. Persze erre minden feminista azt mondaná, hogy simán csak férfi.

Mindig azt hittem, én vagyok a hibás. Hogy az én hibám, hogy így váltunk el. Egyetlen szóval. Igen. De már tudom, te is ugyanolyan hibás voltál. Neked is részed volt benne, hogy így alakultak a dolgok.

Teljesen üres volt az elmém, semmi más nem járt a fejemben csak, hogy nekem minden áron haza kell érnem és akkor minden rendben lesz.

...10 perces késéssel érkezett meg a buszom, ami úgy akart elvinni Pestre cirka 45 másik emberrel együtt, hogy épp csak olyan apróság nem működött rajta, mint az ajtók.

Anyjával és a szeretőjével kell majd élnie? Vagy az apja nemrég bejelentett új családjával? Egyiket sem szerette volna.

Már csak három napja van hátra. Viszont nem tudta, hogyan álljon hozzá. Pedig ilyenkor mindig sikerülni szokott az alkotás. Alex Sankov most érezte magát először öregnek. Bár mindenki más körülötte rég öregurazta, még csak most realizálta, hogy hetvenhárom éves. Háta már görnyedt, szakálla kifehéredett, járása lelassult, beszéde halkult és vontatottá vált. Alex Sankov lenézett remegő kezeire és rájött, itt az ideje az utolsó felvonásnak.