Tündéri karácsony

Lilla  nagyon szeretett volna már kapni egy lovat, de a szülei ezt nem engedhették meg maguknak. Most is szobácskájában feküdt és azon gondolkodott, hogy ez a karácsony sem lesz más, mint a többi.  Most sem azt az ajándékot kapja meg, amit már rég óta szeretne. ajándékot kapni és a szülei most is  szomorúak lesznek. Ugyanis a szülei Egy farmot vezetnek, de az utóbbi években nem volt jó a termés és az állatokat sem tudták eladni, így nagyon elszegényedtek. Miközben ezen gondolkodott, a szeme sarkából apró fényt pillantott meg. Mozdulatlanul ült az ágyban és fürkészte azt a cikázó valamit. Eltelt pár perc és Lilla egyre kíváncsibb lett, hogy mi lehet az, ezért felállt és elkezdte kergetni a fényt. Kis ideig körbe-körbe szaladgált utána, majd rávetette magát. Mikor már a tenyerében tartotta, csak akkor vette észre, hogy egy kis tündér. Lilla nagyon megijedt mikor a pici lány megszólalt:
- Szia! A nevem Hóvirág. Én a karácsonyi szeretet tündére vagyok. Azért jöttem, hogy segítsek neked.
- Szia! Lilla vagyok. Te tényleg egy igazi tündér vagy?- kérdezte tágra nyílt szemekkel.
- Igen. Én egy igazi tündér vagyok.
- És miben  szeretnél segíteni nekem?
- Abban, hogy a szüleid boldogok legyenek.
- Tényleg? És ezt hogyan érhetem el?
- Tudod, a tündéreknek azt tanítják fent, Tündérországban, hogy adni jobb, mint kapni, ezért úgy gondoltam, hogy ha adnál valamit a szüleidnek, attól ők boldogok lennének.
- Nem fog menni. Erre már én is gondoltam, de nincs pénzem ajándékot venni nekik. – mondta Lilla szomorúan.
- Nem kell ahhoz pénz, hogy megajándékozd a szüleidet. Készíthetsz is nekik valamit.
- Jó jó, de mit? Semmi ötletem sincsen.
- Gyere velem! Elviszlek tündérországba, ott biztos találsz valamit, ami ötletet ad.
- Elmennék szívesen, de a szüleim aggódni fognak, ha egy szó nélkül eltűnök.
- Ne aggódj! Tündérországban egy nap, annyi, mint az emberek országában egy perc.
Lilla elkeseredett: - Rendben, de nem leszek én túl nagy Tündérországban?
- Ó! Erről megfeledkeztem…
Hóvirág szeme hirtelen felragyogott és így szólt: Meg tudom oldani!Gyere ide! Tündérország kicsi és így nem férsz be. Adok egy hópelyhet, ami sosem olvad el. Tedd be a zsebedbe.
Lilla hallgatott új barátjára és a zsebébe csúsztatta a hópelyhet. Abban a pillanatban a lába elemelkedett a földről és lassan forogni kezdett. Szikrázó fények vették körül, majd elkezdett zsugorodni. Mikor már egészen aprócska volt, a hátán kicsi, rózsaszínű szárnyak jelentek meg.
Ruhája teljesen megváltozott, nadrágja virágszirom szoknyára cserélődött.
Hosszú szőke haját apró virágok díszítették és a hópehely, amit a zsebébe tett, ott díszelgett a fején egy pici koronán.
Lilla kipróbálta új, fényes szárnyait és össze- vissza cikázott a szobában, majd boldogan kiáltotta oda Hóvirágnak:
- Most már minden tökéletes! Indulhatunk?
- Persze, hogy indulhatunk! Kövess! – mondta a kis tündér és kirepült az ablakon.
Pár perc múlva már ott álltak Tündérország kapujában.
- Nos, megérkeztünk! Mit gondolsz?
- Ez meseszép! – ámuldozott Lilla.
- Gyere! Bemutatlak azoknak a tündéreknek, akiktől tanulhatsz.
Lilla és Hóvirág szinte egész tündérországot átrepülték, aztán leszálltak egy terebélyes lombú fa egyik ágára.
- Ó, odanézz! Egy házikó. Milyen nagy fa és milyen kicsi ház.
- Ez az én nővérem háza.
Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és egy tündér jelent meg. Egészen apró kis teremtmény, hosszú, fekete hajjal, lila ruhácskában.
Először csak nézegette a két lányt, majd megszólalt:
- Szia Hóvirág! A mama épp főz. Gyertek be!
- Szia! Ő itt egy kedves barátom, Lilla. Lilla! Ez a kislány a nővérem lánya, Levendula.
Lilla is köszönt, majd bementek a konyhába, ahol Hóvirág  nővére épp a kuglófot vette ki a sütőből. Hóvirág bemutatta Lillát a nővérének, Pitypangnak és elkezdte magyarázni, hogy miért jöttek:
- Tehát azért jöttünk, mert Lillának nincs pénze, hogy ajándékot vegyen a szüleinek, de ötletet szeretnék neki adni, hogy mivel tud nekik örömet szerezni. Lilla! Valamit elfelejtettem. A tündérek nem ismerik a pénzt.
- Tényleg? – csodálkozott Lilla.  Akkor ti mivel fizettek?
- Mi nem fizetünk semmiért. A tündérek jószívűek és megosztják másokkal, amijük van. Pitypanghoz azért hoztalak, hogy lásd az egyik formáját az örömszerzésnek. Levendula mindig segít az anyukájának takarítani, főzni, mosni és ettől Pitypang boldog lesz.
Lilla bűntudatot érzett és ezt mondta:
- Nekem még sosem jutott eszembe, hogy segítsek az anyukámnak. Mostantól én is mindenben segítem őt!
- Rendben- szólt Hóvirág és a csuklóján lévő kis karórára nézett- Lassan indulhatnánk!
Elköszöntek Pitypangtól és Levendulától, majd  fojtatták útjukat.
Rövidesen egy szántóföldhöz értek, ami akkora volt, hogy nem lehetett látni a végét.
Hóvirág magyarázni kezdett:
- Ez a tündérkert. Itt dolgoznak a kerttündérek. Annyi növényt termesztenek, ami elég egész Tündérországnak télre. Van egy kedves barátom a közelben, Napraforgó. Ő szakácstündér. Gyere, elmegyünk hozzá, ő majd mutat neked valami érdekeset!
- Rendben. Mennyünk!
Pár szárnycsapás alatt ott termettek egy kicsi ház ajtaja előtt. Bekopogtak. Egy fekete hajú, hosszú, sárga ruhás tündér nyitott ajtót és köszöntötte őket, majd bemutatkoztak és bementek.
- Nos, Lilla én valami olyat fogok neked tanítani, amitől a szüleid biztos boldogok lesznek. Megtanítalak tündértortát sütni. A hozzávalók itt vannak az asztalon. Jegyezd meg jól!
Napraforgó elkészítette a süteményt, miközben Lilla feszülten figyelte és jegyzetelte a lépéseket. Mikor végeztek boldogan felkiáltott:
- De jó! Most már csak haza kell mennünk és sütni egy ugyanilyet! Gyere Hóvirág! Induljunk!
Lilla olyan gyorsan kiröppent az ajtón, hogy még köszönni is elfelejtett.
Sietniük kellet, hiszen Lilla szülei csak délig dolgoznak.
Amint hazaértek, Lilla szárnyai eltűntek, újra nagy lett, de a koronája és a ruhája rajta maradt.
Meglepetten kérdezte:
- Miért nem tűnt el a ruhám?
Hóvirág mosolyogva válaszolt:
- Megtarthatod, hogy mindig emlékezz ránk.
- Ó! Köszönöm! Most pedig siessünk sütni.
Lilla elképesztő gyorsasággal dolgozott. Még soha sem volt ennyire elszánt. Óriási örömmel töltötte el, hogy  boldoggá teheti a szüleit.
Csörgött a sütő óra és Lilla felkiáltott:
- Készen van a sütemény!
Kivette a sütőből és amint megpillantotta, nagyon elkeseredett:
- Ez így nem jó! Nem szép!
A szeméből apró könnyek csordogáltak, de abban a pillanatban berepült Hóvirág egy kosár virággal a kezében és így szólt:
- Ne aggódj! Hoztam rózsaszín cukormázat és virágokat. Gyere!
Gyorsan feldíszítették a tortát. Éppen rátették az utolsó virágot, mikor Lilla szülei beléptek az ajtón. Arcukon mosoly ült, pedig még nem is tudták, hogy a lányuk mit készített nekik.
Lilla anyukája így szólt:
- Boldog Karácsonyt! Gyere! Van egy meglepetésünk!
- Ne anya! Várjatok!- szólt közbe Lilla és elővette a tortát- Sütöttem nektek egy tortát, mert mindig annyira szomorúak voltatok és megígérem, hogy ezentúl mindig segíteni fogok nektek a munkában!
- Kislányom! Ez gyönyörű! Nagyon ügyes vagy! Köszönjük szépen ezt a csodás ajándékot!
- Most pedig jöjjön a mi meglepetésünk. – szólt közbe Lilla apukája. Emlékszel, hogy mindig vágytál egy lóra? Nos, mi 5 éve  erre spóroltunk. És ha kijössz velünk a kertbe…
Lilla meg sem várta, hogy édesapja befejezze, már rohant is ki a kertbe, hogy megnézze az ajándékát. Szeme csillogott az örömtől és felkiáltott:
- Anya! Apa! Köszönöm! Ti vagytok a világon a legjobb szülők!
- Nagyon szívesen!- mondták a szülei egyszerre.
Lilla miközben új lovát simogatta, még látta, hogy Hóvirág integetve fölrepül a magasba és egy apró fényben eltűnik.
Később Lillát felvették egy lovas akadémiára és ott tanult lovagolni. Rengeteg versenyt nyert a karácsonykor kapott lovával, akit Hóvirágnak nevezett el.