Novellák - 44.oldal

Pozsgai Boginak, mert vannak dolgok, amiket, bár a szív érzi, mesében jobb elmondani

A folyó, amin az ember nap, mint nap átkelt, két részre osztotta a világot; az egyik a mocsaras lapály volt, ahol állati sorban éltek a falusiak, a másik parton szép hegyek és zöldellő mezők fogadták az arra járót. Az ember minden reggel elbúcsúzott feleségétől és kislányától és útra kelt a túlpartra dolgozni. Amikor kislánya felnőtt, már ő is elkísérte, s a folyó közepén látva, hogy apja...

Furcsa dolog az álom, néha elszáll egy pillanat alatt, s hiába próbálod visszacsalni, újra-idézni illatát, a semmibe kapaszkodsz, a levegőt markolod, míg máskor beléd telepszik, nem enged, ott marad veled, s viszed magaddal egész nap, áthatja lényedet, még ha szabadulnál is tőle. Ilyen volt ez az álom is, a szerelmes álom a lányról, a csókról, az álomról.

„Mmm-mm… mmm-mm…” – kántálta Alhena, miközben a boltba ment hajnalban, friss kenyérért. A reggeli pára jól vezette a tengerről jövő hangokat, a kürtszót, a nyikorgásokat, mikor a hajók a mólókhoz csapódnak a hullámzás miatt, és maguknak a hullámoknak a robaját, de mindezekről tudomást sem véve csak ment, ment úti célja felé. Nem létezett más, csak ő, és dúdolt imája Allahhoz, hogy segítsen szerettein...

Balázs megnyugodva lépkedett a biztonságot jelentő tömegben, annak ellenére, hogy nem szerette azt. Van még tehát negyven perce, addig eltéblábolhat a környéken, s utána majd a kijelölt találkahelyre megy, a megbeszélt kilenc órára, vagy kicsit előtte odaér inkább, nehogy bele tudjanak kötni. Sanyiról ugyanis olyan mendemondák terjengtek, hogy ha az ember egy-két perccel túllépi az általa megadott határidőt, akkor nyissz! ...

- Mit csinálsz?
- Lógaszkodom.
- Fejjel lefelé, a lábadnál fogva?
- Igen.
- Mi vagy te, denevér?
- Úgy terveztem, jó volna....

A kislány közben folyamatosan a cukros polcot bámulta a nagy szemeivel. Kisebb koromban jártam egy ,,vadmentő’’ telepen. Ott sebesült vagy magukra hagyott vadon élő állatokat etettek s gondoztak. Volt azon a telepen egy őzgida, melyet valamiért magára hagyott az anyja. Annak a gidának voltak olyan szemei, jutott eszembe. Pontosan olyan mélybarna volt, tele naivsággal, ártatlansággal és egy kevés keserűséggel vagy magánnyal...

Lassankint jöhetne már, nyugovóra tér az Nap. Tán vadkan támadta meg? Vagy kóbor jobbágy olthatta ki életit szegénynek? De nem, Uram, hozd haza őt nékem! Solt ugyan nem nagy termetű, ámde szívós, barna bőrű, mandulaszemű, erős karú férfiember. Orra és álla hegyes, esze fürge. Mi Urunk, bocsásd meg néki, hogy kerüli az Te házadat! Édesanyját húsz év előtt pörölybe fogták, az erdő szélén küldték föl boldogtalan lelkit megbocsátásért az máglya füstjivel, Solt pediglen húsz éve mormogja ima...

Legyen ez a címe. Mindig az írással kezdem, és aztán valahogy sosincs kedvem címet adni neki, soha, semmi jó nem jut eszembe.

Nem tudom eldönteni, ez a történet milyen kategóriába illene, ezért szimplán "Történet"-ként küldöm be, aztán majd az oldal szerkesztői besorolják valahova, ha jónak látják.
Nem hazudtolom meg önmagam, ebben a történetben is van némi erotika, de nem annyi, hogy magamtól be merném tenni erotikusnak.
Ez a történet rövidebb, mint a megszokott, és, bár önmagában is élvezhető, szerepe inkább a többi saját történetemben elfoglalt helye miatt jelentős.
Remélem, így...

Remélem elnyeri a tetszésetek: :)