Novellák - 43.oldal

Dávid érdeklődéssel figyelte az eseményeket, és magában úgy ítélte meg, valóban nem kellett volna meglökni ilyen magasan a hintát, ő legalábbis nem akarta volna. De nem ismerte a többiek gondolkodását, lehet, hogy ez egy jó kaland volt. Persze, ha balszerencsésen végződött volna az eset, más lenne, de nem így lett...

Az autó lendületesen fordult fel a sztrádára, s pillanatok alatt felvéve a forgalom sebességét száznegyvenes tempóban hajtott a középső sávban. A férfi lazán, egy kézzel fogta a kormányt, másik kezével a mellette ülő lány barna combját simogatta finoman. Ragyogóan sütött a nap, s a lány enyhén hullámos, szőke, hosszú haja lágyan fodrozódott a lehúzott ablakon beáramló fuvallattól.

Nosztalgikus emlékekből merítettem.

Sötétség. Csak ennyi fogadott. Pedig mennyi mesét építenek köré – „Milyen jó lesz majd utána!” – hangoztatták milliók. Nem, nem fog várni rád senki, csak a magány ördögi feketében testet öltve, és a kilátástalanság, ami az idők végezetéig úrrá lesz rajtad...

Pár korábbi írásom egy csokorba fűzve, remélem elnyeri tetszésetek:)

Pozsgai Boginak, mert vannak dolgok, amiket, bár a szív érzi, mesében jobb elmondani

A folyó, amin az ember nap, mint nap átkelt, két részre osztotta a világot; az egyik a mocsaras lapály volt, ahol állati sorban éltek a falusiak, a másik parton szép hegyek és zöldellő mezők fogadták az arra járót. Az ember minden reggel elbúcsúzott feleségétől és kislányától és útra kelt a túlpartra dolgozni. Amikor kislánya felnőtt, már ő is elkísérte, s a folyó közepén látva, hogy apja...

Furcsa dolog az álom, néha elszáll egy pillanat alatt, s hiába próbálod visszacsalni, újra-idézni illatát, a semmibe kapaszkodsz, a levegőt markolod, míg máskor beléd telepszik, nem enged, ott marad veled, s viszed magaddal egész nap, áthatja lényedet, még ha szabadulnál is tőle. Ilyen volt ez az álom is, a szerelmes álom a lányról, a csókról, az álomról.

„Mmm-mm… mmm-mm…” – kántálta Alhena, miközben a boltba ment hajnalban, friss kenyérért. A reggeli pára jól vezette a tengerről jövő hangokat, a kürtszót, a nyikorgásokat, mikor a hajók a mólókhoz csapódnak a hullámzás miatt, és maguknak a hullámoknak a robaját, de mindezekről tudomást sem véve csak ment, ment úti célja felé. Nem létezett más, csak ő, és dúdolt imája Allahhoz, hogy segítsen szerettein...

Balázs megnyugodva lépkedett a biztonságot jelentő tömegben, annak ellenére, hogy nem szerette azt. Van még tehát negyven perce, addig eltéblábolhat a környéken, s utána majd a kijelölt találkahelyre megy, a megbeszélt kilenc órára, vagy kicsit előtte odaér inkább, nehogy bele tudjanak kötni. Sanyiról ugyanis olyan mendemondák terjengtek, hogy ha az ember egy-két perccel túllépi az általa megadott határidőt, akkor nyissz! ...

- Mit csinálsz?
- Lógaszkodom.
- Fejjel lefelé, a lábadnál fogva?
- Igen.
- Mi vagy te, denevér?
- Úgy terveztem, jó volna....

A kislány közben folyamatosan a cukros polcot bámulta a nagy szemeivel. Kisebb koromban jártam egy ,,vadmentő’’ telepen. Ott sebesült vagy magukra hagyott vadon élő állatokat etettek s gondoztak. Volt azon a telepen egy őzgida, melyet valamiért magára hagyott az anyja. Annak a gidának voltak olyan szemei, jutott eszembe. Pontosan olyan mélybarna volt, tele naivsággal, ártatlansággal és egy kevés keserűséggel vagy magánnyal...