Novellák - 43.oldal

A férfi mindig hamarabb ért az állomásra, s míg várta, hogy beálljon a vonat, a márciusi hóesésben a pályaudvarra érkezőket nézte. A nő, bár sietett volna a hóverésből, elkapta a férfi tekintetét:
- Vár valakit?
- Mondja, kérem, ez a martonvásári vonat?
- Nem, ez a dunaújvárosi. Martonvásárra indulna?
- Nem, Komáromba.
- Akkor jó utat, viszlát!
- Viszontlátásra!

Több mint fél éve kapcsolatban voltam a vőlegényemmel...mindent megkaptam tőle, de nem szerettem.

Öt éve már, hogy nem voltam itt. Öt hosszú, kínkeserves éve. Muszáj voltam elmenni és új életet kezdeni, de ma eljött az idő amikor hazaérkezem a szülőfalumba. Március van és kemény tél. Csak úgy kavarognak bennem az érzések ahogy a rozoga buszon zötykölődöm a csúszós, havas úton az otthon felé, melyet oly rég nem láttam. Egy dal szól a fejemben egész úton:

Nos, eljött ez a pillanat is. Életem nagy pillanata, mondhatom azt is, eddigi életem legnagyobb pillanata, lassan felfelé ívelő pályafutásom csúcsa, s egyben talán egy új lehetőség is, egy új karrier kezdete. S ebben a pillanatban, ebben a soha vissza nem térő, megismételhetetlen percben végigfutott agyamban múltam, az út, mely idáig vezetett.

Némi társadalomkritika volt a szándékom.

Egy régi mese átírása, remélem akad, akinek tetszik majd.

Dávid érdeklődéssel figyelte az eseményeket, és magában úgy ítélte meg, valóban nem kellett volna meglökni ilyen magasan a hintát, ő legalábbis nem akarta volna. De nem ismerte a többiek gondolkodását, lehet, hogy ez egy jó kaland volt. Persze, ha balszerencsésen végződött volna az eset, más lenne, de nem így lett...

Az autó lendületesen fordult fel a sztrádára, s pillanatok alatt felvéve a forgalom sebességét száznegyvenes tempóban hajtott a középső sávban. A férfi lazán, egy kézzel fogta a kormányt, másik kezével a mellette ülő lány barna combját simogatta finoman. Ragyogóan sütött a nap, s a lány enyhén hullámos, szőke, hosszú haja lágyan fodrozódott a lehúzott ablakon beáramló fuvallattól.

Nosztalgikus emlékekből merítettem.

Sötétség. Csak ennyi fogadott. Pedig mennyi mesét építenek köré – „Milyen jó lesz majd utána!” – hangoztatták milliók. Nem, nem fog várni rád senki, csak a magány ördögi feketében testet öltve, és a kilátástalanság, ami az idők végezetéig úrrá lesz rajtad...

Pár korábbi írásom egy csokorba fűzve, remélem elnyeri tetszésetek:)