Horror történetek - 63.oldal

Három éve vagyok hajléktalan, azóta tiprom Debrecen utcáit keresve a megfelelő helyet, ahol megszállhatok valameddig. Mindig oda költözöm, ahol épp megtűrnek.
Jelenleg a vasúti pályaudvaron ütöttünk tanyát a fiúkkal. Geri, Karesz, Bacsó meg én. Most velük lógom. A hajléktalanoknak muszáj csoportokba verődniük, hogy megvédjék egymást, és hogy minél több ember legyen kéznél, ha balhékra kerül sor. A balhé alatt értendő az elbizakodott utcai nép kizsebelése, autófeltörés, közvetítés...

Egy alak lépett ki lassan a kapun, s leereszkedett a lépcsőkön a járdára. Magas volt és vékony, csupán ennyit lehetett kivenni. Az alak a férfi felé fordult és megállt. Hosszú, földig érő fekete leplet viselt, fejét csuklya fedte. Arca nem volt, szeme helyén tátongó űr. A csuklyája alóli sötétségből jéghideg iszonyat áradt a világra...

A szellem odaúszott hozzá a levegőben, és felé kapott. Steve reflexeire hallgatva az arca elé kapta karját. Az éles szerszám nagy lendülettel végigvágott húsán. Steve felordított, valós fájdalmat érzett. Talán tényleg igaz, hogy itt a vég? A vágás a csontjáig hatolt, szinte kettészelte alkarját...

- Apu bocsánat! Apu, nagyon sajnálok mindent! Apu, ne! Nem leszek többet rossz. Apu szeretlek.
Ez volt Pete utolsó szava mielőtt az injekciót megkapta. Perceken belül mindene lebénult és a földre zuhant. A szemei nyitva voltak és csak engem néztek. Megtalálta a tekintetemet...

Benjamin, Nick és Jason most már felfegyverkezve támadásba lendültek a maradék három vámpír ellen. Hősiesen belevetették magukat a küzdelembe. Amazok kézzel-lábbal, fogakkal küzdöttek ellenük. Egyikük, aki elég tapasztalatlannak látszott, beleharapott Nick vállába...

Hát...Hogy is mondjam...Valra, a vámpírok egyik legerősebbikére. Nehéz ügy, az biztos. Főleg, hogy nem tudom, hogy lehet megölni. Bármikor eltűnhet, amikor csak akar. Ellen nem érnek semmit a szívbe döfött karók meg ezüst golyók. Ellene más kell. De azt csak ők tudják. Van egy gyenge pontja, azt kéne megtalálni...

A hideg pengén megcsillant a fáklyák fénye. A kés a hasába vágódott, pontosan a jel közepébe. Majd újból és újból lesújtott, a vér lassan tócsába gyűlt körülötte. Még egy utolsót rúgott szabad lábával, kiáltása hörgésbe fulladt, és szép arcán szemhéja örökre eltakarta melegbarna szemeit. A fáraó magasra emelte fejét, diadalmasan ordított.
- Senki nem hagyhatja el élve szentélyemet!!! ...

Elszaladtak az ő szobájuk ajtónyitó cipzárja előtt. Ki az előszobához.
Miközben futottak, látták a fényt, mely hosszú árnyékot vet eléjük, ami követi őket… és … a fűrészek hangját, mely már csak 3- 4 méterre lehetett tőlük és egyre közeledett. Amikor már kezdtek reménykedni, hogy megússzák az egészet, akkor jött a baj...

- Fiúk! El sem fogjátok hinni, mit találtam! Megfogtuk az Isten lábát! Megvan a sír, az igazi szarkofág. És a fáraó egész vagyona, használati tárgyai, ékszerei! Ez csodálatos! Gazdagok vagyunk! Ha ezt mind kivisszük, dollár milliárdokat kaszálunk vele...

Vége, elmúlt a fesztivál. Azt hittük viszontagságainknak vége, de rosszul. Előző este égszakadás volt, a sátor összedőlt és beázott, minden ruhánk csurom víz, az össz szárazon maradt holmim egy pár zokni originál műanyag csomagolásban, amit még reggel valami isteni sugallatra zsebre vágtam. Béla még rosszabbul járt, ő az összedőlt sátorban aludt megosztva a hálózsákját 10 centi magas vízzel...