Egyéb történetek - 79.oldal

Feltámad a vihar a csókja, lágy a teste szinte súlytalan, parfümje, édes illata egészen a szívemig hatol. Megnyugtatom, hogy minden rendben lesz, megmentem, nincs mitől félnie, messzire viszem innen... elmondom, hogy szeretem.
A hangtompító csak egy suttogást hallat a sötétben...

Férfi: Most miért sértődtél meg? Nem mehetsz el, ülj le.
(csendben nézik egymást néhány másodpercig. A lány az ajtóhoz lép, elfordítja a kulcsot, kilép az udvarra)
Férfi: Nem hagyhatsz itt!
Lány: Dehogynem. (az ajtó csendben csukódik mögötte)
(A lány vacillál útban a kocsihoz, ami ráadásul a férfié...haza nem mehet, mert rögtön levágnák a szitut és bőszen naugyézni kezdenének, meg egyébként se annyira fiatal már, hogy anyuci szoknyájába törülgesse könnymaszatos...

- Miért minden csalódás? Félek. – szólal meg egyikük.
- Mert Te nem győzhetsz. Ha győztes lennél, a holnapi vonaton ülnél. Velük. De nem vagy, nem lehetsz győztes. Csalódottnak kell lenned. Írnod. És félned…
- De miért nekem? Boldog a világ, csak én vagyok boldogtalan?
- Kárhozott vagy. Elkárhozott. Elkárhoztattak a szavaid. A mozdulataid. A tetteid. Félsz...

Egy rész voltál belőlem. Egy csiszolatlan, romlatlan rész, mi kész meghódítania világot. Puszta tekinteted maga volt a tudásszomj. Mohón faltál mindent, mi körülvett, és amikor megértetted mire valók, szolgálatodba állítottad őket. Senki nem mert ellenállni. Az öregek és bölcsek legapróbb szavad is figyelték, és feltétel nélkül teljesítették...

Mehraia bolyongott odalenn. Egyszerre megtorpant. Shayronnak elállt a lélegzete. A Hold vetette világosságban megjelent egy tépett ruhás, délceg alak. Shayron tudta hogy ez csakis Charei lehet.
A leány és a férfihang nélkül borult egymás nyakába, és Mehraia örömkönnyei szikrázó gyöngyökként peregte tova Charei köpenyének redőin.
Shayron visszavonult, magára hagyva a két embert és az Éjszakát, hogy csak az legyen tanúja kettejük bűvöletének. Elsétált a túlsó várfokra és leült....

A tánclépésekkel nem teremtettem magamnak eszmerendszert, csak egy kellemes tevékenységgé képződött, ahogy bolyongtam magamban, túlzott önbizalomban, a boldogsághormonok fokozott termelődéséről nem is beszélve. Mégis csak nekem volt kedvező. Ebben az időszakban voltam igazán ember. Harcos lelkesedéssel tetoválta rám az élet mindazt, amit a későbbiek folyamán a szeretet szava és érzése elégtelenné formált...

Fényes Tincs áll ki a fedélzetre, lihegi bele a szél nyájasan vigyorgó arcába:
- Egy vasajtót bárki képes legyártani. Vagy megadóztatni a kormot a kéményeken. Hanyatlik az ipar, nekem csak ne mondd.
- Pöszmögés ez barátom, pöszmögés. Mi volna, ha idebújnál?
Odafenn cseveg a szél a kéményekkel ...

Most végleg eltört bennem valami, helyrehozhatatlanul. A felnőtt gúnyosan nevet naivságomon, a gyermek a sötétben sír, hogy ne lásd. Téged nem érdekelt és nem értetted soha a bánatot, amit okoztál. Azt a mélyről jövő fájdalmat, ami a szívemet szaggatja szét.
Annyira meg akartalak érteni...

Persze, amikor Anita vállamra tette a kezét ott az üzletben, a pénztár és az újságos állvány közt, hamar pipacsvörösre gyúlt az arcom. Megrémültem attól, mit fog mondani. Talán ilyesmit: „Helló, kiccsaj. Ritkán látlak mostanában. Persze megértelek – mit kezdenél velem, miután a jóképű öcsikém már egy sírban rothad, és te nem tudod többé stírölni a kemény seggét a szemed sarkából, amikor pingpongozunk a kertünkben.”
Igaza volt, tetszett nekem. Sőt: szerettem őt! ...

- Te perverz vagy…Te ezen akarsz élvezkedni?!.
- Na meséld el, addig legalább nem unatkozok munka közben!
- Hát, ahogy mosogattam tegnap este, egyszercsak hátulról nekem dörgölőzött, először csak azt hittem, hogy nem fér el a folyosón, mert elég szűk ott a hely, de aztán már a csípőmet simogatta és és belelihegett a tarkómba... úgy megijedtem… kiesett a pohár a kezemből.. és még volt pofája heccelődni , hogy a törött poharat hozzáírja a számlámhoz és fizethetek természetben...

Elolvasom »