Igazi ember

A tánclépésekkel nem teremtettem magamnak eszmerendszert, csak egy kellemes tevékenységgé képződött, ahogy bolyongtam magamban, túlzott önbizalomban, a boldogsághormonok fokozott termelődéséről nem is beszélve. Mégis csak nekem volt kedvező. Ebben az időszakban voltam igazán ember. Harcos lelkesedéssel tetoválta rám az élet mindazt, amit a későbbiek folyamán a szeretet szava és érzése elégtelenné formált.

Ki kellett próbálnom új, ám kevés időbefektetéssel járó dolgokat. Itt jött képbe a színház, és ekkor úgy éreztem, talán minden tévedésem a táncba fektettem, mert előttem állt végig, amiről eddig csak álmaim nyújtottak utalást. Ebben az időszakban voltam igazán ember. Nagyon hamar rájöttem, hogy az ,,eljátszás”, vagy inkább megjátszás nem eredményesebb a testpengetésnél, és mint elhamarkodott pályahárítást- tartottam számon. Belegabalyodtam önmagam vizsgálatába. Arra viszont nem találtam választ, hogy milyen színben tündökölnék legszívesebben. Visszahódítottam tehát lelkemnek kedves harmóniáit a zenének, ismét táncba és immár énekbe is kezdtem. E kettő nem járhatott egy cipőben, választanom kellett, - és ahogy az lenni szokott, - beigazolódott, hogy az ember nem mindig tanul a hibáiból. A tánc mellett, maradtam, s vártam, mikor lehetek ismét igazán ember, de a megtorlások, ellenjavallatok egyre azt tükrözték, hogy ily mód sohase.

Nem csoda tehát, hogy próbálkozásaim abbamaradtak. Nem tudtam, miben vagyok igazán jó, és mitől érzem magam igazán embernek. A színpad s annak minden velejárója nem igen kedveztek személyiségem örömteli kitüremkedéseinek foltozására, így a kétségbeesettség uralma alatt tapogatóztam ismét. Aztán történt valami. Maga a zene kezdett el foglalkoztatni és egy érzés, az élet érzése. Mindezt egy új tevékenység indította be csüggedt személyemben – márha lehet tevékenységnek nevezni- , bár a lelkemen lezajló dolgok igen tevékenyen ásták be ezen új dolog, - vagy inkább érzés formáit, egyenesen a szívembe. A szerelem érzése ütött léket bennem, és immár elmondhatom, hogy az azóta tartó bevésődés kellete keltette fel bennem legjobban az életérzést. Ebben az időszakban érzem magam igazán embernek.